Képzeld el, hogy egy rutinműtétre kell befeküdnöd egy kórházba. Régóta halogattad már, hiszen mindig volt jobb dolgod, mint egy kórteremben lábadozni. Győzködted magad, hogy bonyolult összeegyeztetni a napirendeddel, meg a szabadságodat sem pont így akarod eltölteni, de valójában kicsit félsz az altatástól, meg hogy biztos fájni fog a varrat, és egyébként is ki akar heteken át nejlonzacskót magára húzva zuhanyozni?
Végül mégis rászánod magad. Tényleg csak egy rutinműtétről van szó, így fel sem merül, hogy körbekérdezd a barátaidat, hogy mégis ki ismer jó szakorvost, vagy legalább egy kórházigazgatót. Egyszerűen a hozzád legközelebb lévő kórházzal egyezteted a dolgot. A műtét utáni héten fontos megbeszélésed van a munkahelyeden, a kórházban töltött pár napra is magaddal viszed a jegyzeteidet, hogy minél felkészültebb legyél. Sőt még egy nagy családi vacsorát is betervezel, legalább lesz okod arra, hogy ezúttal ne neked kelljen mosogatni.
Egy pillanatra sem fordul meg a fejedben, hogy akár a találkozó, akár a családi vacsora a műtét miatt meghiúsulhatna, az pedig még a műtét előtti este rád törő rémálmaidban sem jut eszedbe, hogy egy rutinműtét ma Magyarországon akár az életedbe is kerülhet.
Túlzás lenne? Sajnos mi tudjuk, hogy miről beszélünk.
Miklós egy dél-magyarországi kórházban rekeszizomsérvvel került a kórházba. A műtétről az első információ, ami szembejön egy laikussal az interneten, hogy mindössze egynapos benttartózkodást igényel, a felépülés gyors, és csak minimális fájdalommal jár. Mielőtt a sérvet kezelhették volna az orvosok, Miklós gyulladásban lévő beleit műtötték meg. Ez a beavatkozás gyorsan és jól sikerült, mindenki megnyugodott. De hiába engedték haza az orvosok Miklóst, ő fokozatosan egyre rosszabbul lett: először csak napokra eltűnt az étvágya, később már egyre több helyen feszített a hasa, fájt, nyilalt. Amikor a fájdalomtól képtelen volt járni, már nem csak a megbeszéléseit mondta le, de az irodába sem tudott reggel bemenni.
Négy hónap kellett hozzá, hogy egy vizsgálaton végre kiderüljön, hogy Miklós sterilnek hitt infúziójába egy olyan baktérium került, ami komoly szövődményekkel járt.
Miklós jelenleg fájdalomcsillapítókon él. Teljesen legyengült a szervezete, a munkáját alig tudja ellátni. Hallani sem akar többé a sérvműtétről, amire pedig igen nagy szüksége lenne.
Ezek a történetek olvasói panaszként érkeztek hozzánk a kórházi fertőzések ellen indított kampányunkban. Ma Magyarországon minden egészségügyi intézményben jelen vannak a kórházi fertőzések. Ez a világon mindenhol probléma, de itthon odáig sem vagyunk képesek eljutni, hogy az állam végre elárulja, hány fertőzés történik kórházanként. Ebben a kampányban nem azt akarjuk elérni, hogy csökkenjen a magyar egészségügybe vetett bizalom, és nagyra becsüljük az egészségügyi dolgozókat, akik gyakran minden tőlük telhetőt megtesznek a hozzájuk kerülő betegek gyógyulásáért. Azt szeretnénk elérni, hogy végre tegyen valódi lépéseket az állam a kórházi fertőzések leküzdésére. Első lépésként készítsen nyilvános cselekvési tervet és hozza nyilvánosságra a fertőzések adatait.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.