Az életem odakint van

A nevem Binder Gábor és idén töltöm be a 30. évemet. Ép értelmű vagyok, mégis értelmi fogyatékosnak nyilvánítottak. Kizáró gondnokság alatt, egy vidéki város szociális intézetében telnek napjaim, és harcolok.

Harcolok azért, hogy elismerjék, én sem különbözöm másoktól, ugyanannyi jogom van dönteni az életemről, mint neked, aki most ezt a pár sort olvasod.

Halmozottan sérültként élek: elektromos kerekesszékkel közlekedem, beszélni nem tudok, írási, olvasási nehezítettségem van. Ahhoz is, hogy ez a cikk megszülessen, segítségre volt szükségem.

Hogyan lettem értelmi fogyatékosnak nyílvánítva

Családom kisgyerekkoromban intézetbe adott, így életem javát nélkülük töltöttem. 6 testvérem van, ők egészségesek, én egy ikerterhesség során, oxigénhiányos állapot miatt lettem sérült.

Szegény családból származom egy agresszív, alkoholista apa és egy olyan anya mellől, aki sosem állt mellém. Testvéreimmel nincs sok kapcsolatom, nem keresnek, nem érdeklődnek felőlem. Időnként Facebook-on írok nekik, de ők is a saját életükkel vannak elfoglalva. Egyedül öcsémmel vagyok jó viszonyban, de a nagy távolság és anyagi okok miatt őt is ritkán látom.

18 évesen hivatalosan értelmi sérültnek lettem bélyegezve, holott nem vagyok az. Hogy is írhatnám ezt a cikket, ha értelmi fogyatékos lennék?

Gyerekkoromban, miután kikerültem a családból, hivatásos gyámot kaptam. Ennek volt is létjogosultsága, hisz nem volt senki, akire számíthattam. Abban az időben  a gyámom döntött azon dolgokról, mely szülői feladat lett volna. Miután betöltöttem a felnőttkort, majdhogynem automatikusan kerültem kizáró gondnokság alá.

Ennek számos oka van: benne van a szakértelem hiánya, oda nem figyelés és bizony anyagi tényezők is. Az is kiderült, hogy maga az a vizsgálat, mellyel annak idején eldöntötték, hogy kizáró gondnokság alá helyezzenek, szakszerűtlen és hiányos volt.

Ezzel gyakorlatilag meg lettem fosztva azon jogaimtól, mellyel egy hétköznapi ember rendelkezik. Az élet számos területén ellvették tőlem a döntés szabadságát.

Így felnőttként megélni azt, hogy egy idegen embertől, egy hivatásos gondnoktól függ az, hogy a saját pénzemből mit, mikor és mennyit költhetek, vagy hogy épp hol szeretnék élni, bántó és megalázó.

Milyen egy intézetbe zárva élni

Ha egy szóval akarnám ezt jellemezni, annyit mondanék, hogy  nehéz. Beszédképtelenül,  a többi sérülésemmel együtt, egy ilyen világban nagyon nehéz boldogulni, főleg ha nincs az ember mögött egy támogató család.

A kiszolgáltatottság a legrosszabb. A mindennapos feladatokban segítségre szorulok, amellett hogy nem tudok járni, a kezem is sérült, így a legegyszerűbb tevékenységek is nehezek számomra, akár egy hagyományos pohár, vagy egy sima evőeszköz megfogása. Ez az állapot szinte minden testrészemet érinti. Nehéz azt megélni, mikor ennyire másra van az ember szorulva. És nem a család az, aki segít, hanem akárhogy is nézzük, idegen emberek azok, akitől kérni kell, ha  pl. wc-re kellene mennem, vagy fürödni szeretnék, mert én egyedül ezt sem tudom kivitelezni.

De az agyam, nos, az működik.

Hogy ez szerencse-e vagy sem, azt döntsd el te magad.

Mindig olyan intézetben éltem, ahol értelmi sérültek laktak, kivéve, amíg a Pető Intézetbe jártam. Ott sok mindenre megtanítottak, megadták az alapokat a későbiekhez.

De azért csak gondolj bele, milyen lehet az, hogy össze vagy zárva egy csomó, értelmileg sérült emberrel, és nem tudsz ellenne semmit tenni!

Ahol mindennaposak az összezördülések, nem tudsz nyugodtan aludni és nincs akivel két normális szót tudnál váltani. Ahol szabályok vannak, házirend és nem te döntöd el, hogy mikor szeretnél felkelni, enni, lefeküdni.

Vagy pl. hogy kivel lakj egy szobában. Mert mindezt behatárolják a körülmények, lehetőségek. Ha sérült vagy és egyedül vagy,  ne várj sokat. Ha nincs, aki kiáll melletted és érted, elveszett ember vagy.

És igen, kimondom ez a rendszer embertelen. Embertelenek az intézetek, ahol a személy, egyén elveszik, örülhetsz, ha segítség címén nem aláznak porig. Embertelen a gondnoksági rendszer, ahová úgy betesznek, hogy nem vizsgálják át kellően, indokolt-e. Amivel csak még több fájdalmat okoznak. Embertelen az, hogy egy  idegentől függ minden döntésem, holott így is korlátozva vagyok betegségem folytán. Embertelen az, hogy nem vesznek emberszámba.

Hogyan találtam segítséget

Szerencsére azért elvétve akadtak emberek, akik segítettek és akik látták, hogy ép értelmű vagyok, egy sérült testbe zárva. Ezúton is köszönöm ezt nekik! De sajnos ennek az ellenkezője is igaz, vannak, akik szerint, ha valaki fizikailag nem egészséges, azonnal elkönyvelik, hogy az illető biztosan értelmileg sincs rendben. Sok példát tudnék erre mondani. 

De mint említettem, szerencsére vannak még, akik próbálnak segíteni. Pető Márk, a TASZ ügyvédje nélkül esélyem se lenne, hogy kikerüljek ebből a rendszerből.

Ezen dolgozunk most, hogy a kizáró gondnokság helyett, végre egy támogató segítségével élhessek és intézhessem az életem azon dolgait, melyeket annak idején indokolatlanul elvettek tőlem. Perelek a cselekvőképességem visszaszerzéséért.  Hamarosan sor kerül az igazságügyi elmeorvosi vizsgálatra is. Bízom benne, hogy végre helyesen ítélik meg az értelmi és belátási képességemet. Addig visszük tovább az ügyet, amíg el nem ismerik, hogy nincs szükségem rá, hogy kizáró gondnoksággal még jobban megkössék a kezem.

Nem gondnokságra van szükségem, hanem igazi segítségre és lehetőségekre. Hogy emberként élhessek. Erről szólna nekem a támogatott döntéshozatal. Hogy én dönthessek, mit akarok kezdeni az életemmel és ne mások, mert ez alapvető emberi jogom. Lenne. 

Te is találhatsz kiutat

Ha te is hasonló helyzetben vagy, aki most ezeket a sorokat olvasod, elmondom, mit tehetsz azért, hogy kikerülj:

• A legfontosabb, hogy találj valakit, akiben megbízol, és aki segít elindítani-végigvinni az egész ügyet. Nekem kellett valaki, aki nem helyettem, de velem egyeztetve beszélt, írt, telefonált, intézkedett.
• Keress egy ügyvédet vagy egy szervezetet, ami képvisel téged, hogy megindíthassátok a cselekvőképességed visszaszerzéséért a pert.
• A legfontosabb: azzal, hogy ha akár kizáró gondnokság alatt is vagy, jogod van elindítani a felülvizsgálati eljárást (ebben az egy dologban nem függsz a gondnokodtól, nem kell az engedélye sem! Ezt sokan nem tudják sajnos).
• Légy tisztában vele, hogy ha elindítjátok az eljárást, az hosszabb idő lesz. Legyél kitartó és türelmes.
• Aztán jó, ha vannak tanúid, akik melletted tanúskodnak a tárgyalás során, akik ismerik a helyzeted, életkörülményeidet.
• Ha szükséges és megvan rá a lehetőséged, ne hagyd, hogy olyan igazságügyi elmeorvos vizsgáljon meg akiben nem bízol, vagy nincs jó híre. Az én esetemben ez nagyon fontos lesz, hogy reális szakvéleményt kapjak. Ha van rá módod, te vagy a segítőd érdeklődjetek, járjatok ennek utána.

Ne hagyd magad és keress segítséget. Ne várj, mert csak egy életed van!

Binder Gábor