Kórházi fertőzések: özönlenek a történetek a családi tragédiákról

Munkatársunk a múlt héten az Egyenes Beszéd vendégeként beszélt a kórházi fertőzésekről. Azt is elmondta: lehetőség van a jogérvényesítésére, így a TASZ ügyfeleket keres. Az elmúlt napokban özönlöttek a történetek a családi tragédiákról. Munkatársunk személyes beszámolójából viszont kiderül: a családtagok többsége csak egyvalamit szeretne.

„Rutin infúziós kezelésre vittük be a kórházba az édesanyámat” – kezdi a történetet egy hölgy, aki telefonon keresett meg. Életerős asszony volt, aznap is bevásárolt és elment a postára. A kórházban bélfertőzést kapott, amit nem diagnosztizáltak rendesen. Nem kapott megfelelő kezelést, így végül a kiszáradásba halt bele. „Nem szerettük volna, hogy felboncolják. Ezt csak úgy engedték, ha aláírunk egy papírt, hogy nem fogunk perelni. Aláírtuk” – folytatja az asszony; abból, hogy az intézmény el akarta végezni a boncolást, világos, hogy ők sem tudták egyértelműen megállapítani, mi vezetett a halálhoz. „A zárójelentést azóta sem kaptam meg, pedig többször kértem. Szerintem nem tudták, mit írjanak bele. Többet nem próbálkozom, végülis a zárójelentés sem hozza vissza az édesanyámat.”

„A fiam több egészségügyi problémától szenvedett, de dolgozott, és épp a munkahelyén lett rosszul” – meséli egy édesanya. „Már úgy tűnt, hogy meggyógyult, amikor elkapott egy fertőzést a kórházban. Nem tudták megmenteni, néhány nap alatt elhunyt. 38 éves volt.”

„A férjemet egy olyan műtőben műtötték meg, aminek a használatát az ÁNTSZ határozata nyomán az intézmény vezetője 3 nappal korábban megtiltotta” – mondja egy másik telefonáló. „Nem tájékoztatták megfelelően a beavatkozásról, csak elvégezték rajta a műtétet. Végül vérmérgezésben halt meg – teljesen értelmetlen volt a halála” – teszi hozzá.

Egy olvasónk epehólyag-műtétre feküdt be a kórházba. Műhibák mellett clostridium difficile-fertőzéssel távozhatott – sokhetes antibiotikumúra és másik kórházban elvégzett regeneráló műtét eredményeként nyerte vissza az egészségét, de a műtét következményei élete végéig elkísérik.

Egy másik levélírónk vastagbéldaganatos édesanyját vitte műtétre a kórházba. Ő is clostridium difficile-fertőzést kapott, amely a halálát okozta. Olvasónk még ÁNTSZ-vizsgálatot is kezdeményezett, de az nem tárt fel szabálytalanságot. 

Van jogorvoslat, de nem az igazi

Aki nem akar belenyugodni a történtekbe, nemigen válogathat a jogérvényesítés eszközeiben. Kártérítési pert lehet ugyan indítani, de ezzel legalább két baj is van: egyrészt itt mindent annak kell bizonyítania, aki állít, tehát az elhunyt beteg családtagjainak kell valamilyen módon igazolnia, hogy kórházi fertőzés történt, és ennek következményeként történt a haláleset. Másrészt ezzel az eszközzel nem lehet elérni a rosszul működő rendszer megváltoztatását. Aki ügyes, elég türelmes és van pénze ügyvédre, perköltségre, kaphat kártérítést, de csak azalatt, amíg a perében jogerős ítélet születik, százak halhatnak meg ugyanabból az okból Magyarországon. De úgy tűnik, a hozzátartozók közül kevesen vágynak pusztán pénzbeli kártérítésre.

Az érintett kérheti még a betegjogi képviselő segítségét is, aki leginkább panaszok megfogalmazásában, a kórház és az érintett közti egyeztetésben tud segítségére lenni. Még akkor is, ha egy betegjogi képviselő kielégítően látja el a feladatát, sem igen tud mást tenni, mint hogy segít panaszt benyújtani az egészségügyi intézmény vezetőjéhez. Az intézményvezető maga dönti el, hogy kivizsgálja-e az esetet – ez igencsak messze van az események független, objektív feltárásától, sokkal inkább az orvosok közti összezárás és a történtek eltussolása következik belőle. A panaszos fordulhat az ÁNTSZ-hez is, de a gyakorlatunk azt mutatja, hogy egy ilyen vizsgálat szinte sosem hoz valódi eredményt, nem tárnak fel hiányosságokat és nem állapítanak meg személyes felelősséget.

A legtöbben csak egyet szeretnének

Bár a minket megkeresők között többen vannak, akik vállalnák a peres eljárást is, a többség csak egyet szeretne: bocsánatkérést. Szeretnék – vagyis inkább szerették volna –, hogy valaki őszintén elébük álljon, és az mondja: hibát követtünk el és elnézést kérünk.

Ilyet azonban egy esetben sem hallottam. Több beszélgetőtársam is megemlíti, hogy a rezidensek sokszor őszinték, együttérzők, meg merik mondani az igazságot. Viszont visszatérő elem, hogy az orvosok bujkálnak a betegek elől, hogy hiányosak a zárójelentések. Gyakori az is, hogy nénizik, bácsizzák a betegeket, érzékeltetve, hogy tulajdonképpen már amúgy is „oda valók” voltak.

Úgy tűnik, majd’ mindenkinek személyes története van kórházi fertőzés miatti halálesetekről. El sem merem képzelni, hányan lehetnek az országban, akiknek a szerettei elkaptak egy fertőzést a kórházban, és ez okozta a halálukat. A hozzátartozók pedig egyedül kénytelenek megküzdeni ezekkel a teljesen értelmetlen halálesetekkel, miközben senki soha nem meri őszintén kimondani: hibáztunk. És sajnáljuk.

Asbóth Márton

Betegjogi Programvezető

foto: compfight.com