Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
Ezt elfogadni nem lehet

Ezt elfogadni nem lehet

Kertész Anna
Tetszik
0
2015. július 26. vasárnap, 17:00
betegjog hospice gyerekkelvagyok Részvényes leszek

kepernyofoto_2015-07-24_14_13_34.png

„Amikor egy hat éves kislány először kérdezi meg az embert, hogy akkor doktor bácsi én akkor most meg fogok halni? Nyilván mellbevágja” – mondja Dr. Benyó Gábor, aki szerint ma Magyarországon nem érvényesülnek sem a szülőnek, sem a gyereknek a jogai, hogy megválaszthassa, hol akar meghalni. A gyermekonkológussal a törökbálinti Tábitha Házban beszélgettünk.

 

A Tábitha Gyermekhospice Házban gyógyíthatatlan beteg gyerekeket ápolnak. Itt azonban nem csak a haldokló gyerekeket és családjaikat támogatják, hanem olyan krónikus betegségben szenvedő gyerekek számára is ellátást nyújtanak, akik 24 órás ápolásra szorulnak. A Házban dolgozók célja, hogy megrövidítsék a kórházi tartózkodást, és elősegítsék, hogy a szülők nyugodt, családias környezetben tanulják meg gyermekük biztonságos ellátását. 

„Nagyon sokat beszélgetünk a szülőkkel, akik hosszú utat tettek már meg és nagyon össze vanna törve” – Králik Istvánné vezető ápoló szerint az életvégi ellátásba kerülő gyerekek szülei számára talán az a legnehezebb, hogy megpróbálják elfogadni gyermekük halálát, és amennyire lehet, felkészüljenek erre. Az orvosok, pszichológusok, ápolók végigkísérik, támogatják a családokat és a gyászmunkában is segítenek nekik. A hospice ház a haldoklóknak egy olyan biztonságos hely, ahol már nem tartják őket életben, de csillapítják a fájdalmaikat, közben ők és családjuk olyan lelki segítséget vehet igénybe, ami segíthet a halál feldolgozásában.  

A hospice filozófia alapja, hogy a halál az élet természetes része, melynek idejét sem siettetni, sem elhúzni nem szabad. Ellenben szükséges visszaadni a halál méltóságát és biztosítani az élet utolsó szakaszában a teljes életet – a testi, lelki és a szellemi ellátást, nem csupán a beteg számára, de legalább annyira fontos mindezt a családtagok részére a betegség teljes folyamata alatt lehetővé tenni. A hospice elsősorban szemléletmód, amely magában foglalja a palliatív ellátást, és a hozzátartozók segítő támogatását is, hogy ezáltal képessé válhassanak a beteget érintő kérdésekben megfelelően dönteni; valamint az egyéni szempontokat is, hogy a beteg minél kevésbé érezze kiszolgáltatottnak magát.

A Tábitha Házban különböző ellátási formák állnak a családok rendelkezésére. Az életvégi ellátás a terminális állapotú gyermekeknek és családjaiknak nyújt segítséget. A mentesítő ellátás keretében a súlyos, nem gyógyítható betegséggel együtt élő gyerekek ápolása és felügyelete alól mentesítik a szülőket, amit évente legfeljebb 28 napra vehetnek igénybe. A tranzit ellátás pedig azoknak a családoknak segít, ahol a gyermek tartós, speciális otthoni ápolásra szorul.

Sokan vannak, akik ezt nem tudják feldolgozni

Bálint azon kevesek közé tartozik, akik csak átmeneti lakói a hospice háznak, ugyanis az ún. mentesítő ellátást veszik igénybe a szülei. Ikertestévérével a terhesség 30. hetében született. Egészséges koraszülött volt, a születését követő 3. napon azonban nagyon súlyos agyvérzést kapott. Bálint sem járni, sem beszélni nem tud, így állandó felügyeletre és gondozásra szorul. Édesanyja szerint nagyon sok család nem tudja feldolgozni, ha fogyatékossággal élő gyermekük születik, gyakori, hogy a szülők is elválnak emiatt. Náluk ez a kérdés fel sem merült, ahogy az sem, hogy Bálint ne éljen velük. A mindennapi gondozás közben megfáradt családtagoknak a Tábitha Ház mentesítő ellátása hatalmas segítséget nyújt: a szülők az egészséges testvérekkel el tudnak utazni, miközben tudják, hogy Bálint a lehető leggondosabb felügyelet alatt van. 

Ma Magyarországon a gyermekhospice ellátás nem tartozik a TB által finanszírozott tevékenységek közé. A kizárólag adományokból működő Tábitha évente ennek ellenére közel 80 család életét segíti, ingyen. Benyó Gábor szerint ebben nincs semmi meglepő:

„A kórházi életvégi ellátás helyileg megoldott, van szoba, van ágy, van szék, meg lehet halni. Ami nem adott, az a szemlélet. Amíg ez nem változik, nagyon nehéz felsőbb szinteken megértetni, hogy miért elengedhetetlen egy család számára a hospice.”

Pedig a Tábithában egy-egy családdal naponta akár másfél-két órát is beszélget a kezelőorvos, ezen felül a pszichológus és a többi szakember. Belátható, hogy ezt a figyelmet, odafordulást egyetlen kórházban sem kaphatja meg egy család. Így éppen azoktól a családoktól veszik el a törődés és búcsúzás lehetőségét, akiknek a legnagyobb szükségük lenne erre a támogatásra.

Lezárult a közel 5 hónapig tartó Gyerekkel vagyok c. kampányunk. A kampány legfőbb eredményét, a szakmai javaslatcsomagunkat itt érheted el, a felmérésünk eredményét itt, az egyes kórházak profiljait itt. Ajánljuk továbbá a kampány keretében készített "10 dolog, amit tudnod kell, ha a gyermeked kórházba kerül" kiadványunkat, és a jó gyakorlatokat bemutató riportfilmjeinket.

Várjuk továbbra is történeteiteket és személyes élményeiteket!

betegjog hospice gyerekkelvagyok Kertész Anna 2015. 07. 26. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
  • Négy évig vegzálta a magyar rendőrség a holland nyugdíjast, aki legális kenderolajjal akart gyógyulni Négy évig vegzálta a magyar rendőrség a holland nyugdíjast, aki legális kenderolajjal akart gyógyulni
  • Így változtak a kijárási szabályok a húsvéti hosszúhétvégére Így változtak a kijárási szabályok a húsvéti hosszúhétvégére
  • Változtak a szabályok – kit tesztelnek koronavírusra, kit különítenek el? Változtak a szabályok – kit tesztelnek koronavírusra, kit különítenek el?

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr747652094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

Az elfeledett fegyver - a denevérbomba története A második világháború során számos különös és innovatív fegyverötlet született, ám kevés volt olyan szürreális, mint Lytle S. Adams pennsylvaniai fogorvos elképzelése: a denevérbomba. hi-sztori.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) lmbt (5) LMBT (10) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) tasz (5) TASZ (16) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard