Meglepetések az emberi jogi konferenciákon is érhetik az embert

Egy emberi jogi konferencia reggelén a regisztrációnál a következő beszélgetés zajlott le a házigazda Károli Gáspár Egyetem jogi karának egy hallgatója és köztem, amikor kereste a nevemet a konferencia résztvevőinek listáján, és megkérdezte, hogy honnan jöttem:

• Társaság a Szabadságjogokért.
• Szóval sajtó? — kérdezett vissza.
• Társaság a Szabadságjogokért — mondtam erre.
• Szóval sajtó.

Átfutott az agyamon, hogy a joghallgató talán az Európai Emberi Jogi Bíróság TASZ v Hungary ügyében született ítéletének talaján áll, ami szerint funkciója miatt a jogvédő szervezetet is meg kell, hogy illesse ugyanaz a szabadságjog, ami a sajtót, így vezette le dokumentumok megismerésének jogát a sajtószabadságból, de aztán valamiért mégis azt gondoltam, hogy a hallgató valószínűleg nem hallott még rólunk.  Ezt utólag már nem tudom kideríteni. De ha már úgy alakult, hogy én voltam a konferencián a sajtó, a tudósító érdeklődésével hallgattam az előadásokat és fényképeket is készítettem.

A konferencia koncepcióját egyébként egy nagyon jó ötletnek tartottam. Kezdeményezője a Károli dékánján, Törő Csabán kívül az egyik új alkotmánybíró, Czine Ágnes volt, akinek alkotmánybírói működése az elmúlt hónapokban született határozatokhoz fűzött különvéleményei alapján figyelmet érdemel. A rendezvénynek az Emberi jogok és alkotmányosság címet adták, ami az én értelmezésemben arra akart rámutatni, hogy az emberi jogokat tiszteletben nem tartó és meg nem védő állam nem alkotmányos, az alkotmányosságnak az emberi jogok érvényesülése egy alapvető tartalmi kritériuma. Mivel úgy gondolom, hogy a magyar közjogi berendezkedés részben éppen az emberi jogokkal kapcsolatos jelentős hiányosságai miatt nem tekinthető alkotmányosnak, érdekesnek tartottam, hogy ugyanerről az összefüggésről mit gondolnak azok, akik nálam jobban rajonganak az Alaptörvényért és az azon nyugvó jelenlegi magyar közjogi rendszerért. A konferencián az igazságügyminiszter, jelenlegi alkotmánybírák és hagyományos jogászi hivatásrendek képviselői tartottak előadásokat. Kérdezni sajnos nem lehetett.

Várakozásaimnak megfelelően a konferencia elsősorban az emberi jogok helyzetének ünnepléséről szólt. Az alkotmányosság rendszerszerű problémái egyedül Stumpf István alkotmánybíró előadásában kerültek elő, aki a jogi és a politikai konstitucionalizmus harcáról beszélt, ami az egész világon folyik, Magyarországon pedig a politikai javára már el is dőlt. Vagyis abban a kérdésben, hogy mi alkotmányos és mi nem, a végső szó nem az Alkotmánybíróságé, hanem a parlamenté. Stumpf István ma már azon kevés számú alkotmánybíró egyike, aki ezt nem helyesli fenntartások nélkül.

A többi előadás is szolgált izgalmakkal, de azok elsősorban a konferencia előadói és hallgatósága többségének egyetértését váltották ki. Én viszont, bár nagyjából tudtam, mire számíthatok, egyre kevésbé hittem el, hogy egy jogtudományi kar és egy alkotmánybíróság által szervezett, az emberi jogokról szóló, tudományos konferencián vagyok.

Először Trócsányi László, jelenlegi igazságügy-miniszter, jogtudós, korábbi alkotmánybíró azon mondatán akadtam fenn, amellyel azt mondta, hogy az Alaptörvény nem a pozitivista jogfelfogás talaján áll. Nem tudom, hogy a miniszter mire figyelt, amikor az elmúlt években számtalan esetben az alkotmányellenes helyzetet azzal oldották fel, hogy az alkotmányellenes szabályt beleírták az Alaptörvénybe, és a negyedik módosítással egyszer és mindenkorra kizárták, hogy az Alkotmánybíróság az alkotmányosság szempontjából megvizsgálhassa az Alaptörvény-módosításokat, ezzel az Alkotmánybíróságból Alaptörvény-bíróságot csináltak. Kevés ennél pozitivistább jogfelfogás talaján álló lépést tudok elképzelni az Alaptörvénnyel kapcsolatban.

Az igazi meglepetést viszont az okozta, amikor Trócsányi a nyitó előadásában szóba hozta a TASZ egyik kampányát. Ekkor ugyanis úgy tűnt, nem tud különbséget tenni emberi jogok és alanyi jogosultságok között. A TASZ Mondj igent! kampányával kapcsolatban azt mondta, hogy nevetséges azt állítani, hogy a házasságkötés szabadsága emberi jog lenne, hiszen ebből az következne, hogy az államnak kellene feleséget találnia annak, akinek nincs. A hallgatóság jót derült ezen, pedig a sajtószabadság sem jelenti, hogy az államnak kellene adni a papírt és a nyomdagépet. Nem gondoltam volna, hogy egy volt alkotmánybíró, aki minisztersége után feltehetően vissza akar térni az akadémiai pályára, megenged magának ilyet szakmai közönség előtt. De amikor a következő előadó, Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnöke is tulajdonképpen ugyanennek a felfogásnak a talaján állva beszélt, már tudtam, nagyobb a baj, mint gondoltam. Ő azt mondta, hogy a köztársasági alkotmány (amit ő nem így nevezett) azon rendelkezéséből, miszerint a Magyar Köztársaság mindenkinek biztosítja a tulajdonhoz való jogot, szerinte az következne, hogy a javakat egyenlően fel kell osztani mindenki között. És ez persze nonszensz volna. Fényképet is készítettem arról, amikor erről beszél, itt mondja éppen:

Ugyanő később arról értekezett, hogy az alapvető jogokra leselkedő legnagyobb ármány a tőke és annak szabad áramlása, valamint az áruk szabad áramlása, a szervezett és manipulált fogyasztás. Ez természetesen globális szinten, különösen a harmadik világ országaira tekintettel egy vitaképes álláspont, de nem szabadulhatunk annak tudatától, hogy ő nem a bangladesi, hanem a magyar Alkotmánybíróság elnökeként tartotta ezt az előadást.

Varga Zs. András, viszonylag új alkotmánybíró az Alaptörvény apologetikáját adta elő. Szerinte például az Alaptörvényt az egyenlő emberi méltóság biztosítása tekintetében nem érheti kritika, mégpedig azért, mert az erről szóló cikk a német alaptörvény vonatkozó szakaszának szó szerinti fordítása. A konferencián ekkor éreztem a leginkább azt, hogy mennyire rosszul esik, hogy nem tehetek fel kérdéseket. Ha tehettem volna, azt kérdeztem volna meg, hogy a XXII. cikk (3) bekezdésének párja hol van a Grundgesetzben. Én ugyanis akárhogy keresem, nem találom a hajléktalanság kriminalizációját lehetővé tevő rendelkezést, aminek talán van köze ahhoz, hogy egyenlő méltóságú személyekként tekint-e az állam a polgáraira.

Az előadók 9,09%-a volt nő, az egyetlen Czine Ágnes, a konferencia egyik kezdeményezője. Ő azzal kezdte az előadását, hogy mivel ma már illik megkülönböztetni egymástól a férfiakat és a nőket, ő azt mondja, hogy kedves kollégák és kolléganők. Ez után viszont egy nagyon szimpatikus áttekintést adott a büntetőeljárás alapjogi összefüggéseiről és európai helyzetéről. A többi előadó (vezető ügyészek és ügyvédek) előadásai is korrekt szakmai előadások voltak, de kevésbé érintettek azt az emberi jogok és az alkotmányosság közötti összefüggést, ami nekem a konferencia címe alapján eszembe jutott. Amit erről hallottam, az viszont riasztó volt, nem hagyhattam, hogy a konferencián jelen nem lévők ne szerezzenek róla tudomást, ha már egyszer a sajtó képviselőjeként regisztráltak.

Szabó Máté Dániel