Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
Fekete - a szabad szólás színe

Fekete - a szabad szólás színe

dojcsakdalma
Tetszik
0
2015. április 21. kedd, 12:10
egészségügy szólásszabadság tanulni ápoló Részvényes leszek

A fekete ruhába öltözött ápolók a szólásszabadságukat gyakorolják, így az ilyen öltözet megtiltása elfogadhatatlan.

Szombaton benyújtotta a felmondását Sándor Mária, az egyik budapesti kórház ápolója. Sándor szombaton feketében ment dolgozni, így tiltakozott az egészségügyben dolgozók, és különösen az ápolók katasztrofális munkakörülményei és bérezése miatt. A kórházban megtiltották neki, hogy fekete ruhával fejezze ki az elégedetlenségét, ezért döntött úgy, hogy távozik. Azzal, hogy az ápoló fekete ruhát húzott, nonverbális eszközökkel, szavak nélkül fejezte ki a véleményét egy fontos közügyről. A munkáltatója megsértette a szólásszabadságát, amikor megtiltotta számára a tiltakozásul felvett fekete ruha viselését.

screen_shot_2015-04-21_at_12_12_05_pm.png

Miről szól a fekete ruha?

A véleménynyilvánítás szabadsága nem csupán a szavakba öntött véleményt védi, magában foglalja az elmutogatott, eltáncolt vagy hallgatással kifejezett vélemények közlésének szabadságát is. A szimbólumokkal történő kommunikáció is teljes értékű szólás ebből a szempontból: egyértelmű politikai üzeneteket lehet közvetíteni kokárdával vagy szivárványszínű zászlóval. Sándor Mária is így tett, szimbolikus eszközt választott a véleménye kifejtésére, ami egyben az ápolói szakma érdekérvényesítése is volt.

A tiltakozás oka, az ápolók katasztrofális helyzete, egy komoly kihívásokal küzdő egészségügyi rendszerben pedig mindenkire kihat, aki a rendszerbe bekerül. Mi TASZ-ként gyakran emeljünk fel a szavunkat, ha a betegek, az egészségügyi ellátást igénybe vevők jogainak sérelmével találkozunk. Ugyanakkor azt is fontos mindig hozzátenni, hogy a jogsérelmek egy része elválaszthatatlanul összefügg az egészségügyi dolgozók helyzetével: az agyonhajszoltsággal, a kifogásolható munkafeltételekkel, a meg nem fizetett szakértelemmel, az emberhiánnyal. A helyzet sok helyen drámai, ami mindannyiunk közös ügye.

Miért védhetetlen a fekete ruha tiltása?

A szólásszabadság nem korlátozhatatlan jogosultság, bizonyos esetekben, bizonyos indokok miatt korlátozható szabadság. Ilyen ok mások jogainak védelme, de például az állami szervekbe vetett közbizalom is. Ez indokolja, hogy bizonyos hivatások képviselői, a köztisztviselők, a rendvédelmi szervek dolgozói nem gyakorolhatják úgy a szólásszabadságukat, mint egy magánember. A minisztériumi alkalmazott nem kritizálhatja korlátlanul a kormány döntéseit nyilvánosan, hiszen ezzel a közigazgatás hitelességét áshatja alá. A munka törvénykönyve szerint a munkavállaló szólásszabadsága is korlátozható, aki a munkáltatója jó hírnevét, jogos gazdasági és szervezeti érdekeit súlyosan sértő vagy veszélyeztető módon nem nyilváníthat véleményt.

Sándor esetében viszont a jobb munkakörülményekért és javadalmazásért való küzdelem egy olyan eszközzel valósult meg, ami elsősorban a politikai döntéshozóknak szólt, hiszen ők döntenek az egészségügy finanszírozási kérdéseiről. A választott kommunikációs eszköz pedig nem veszélyzeteti senki jogait, hiszen a fekete ruhás ápoló éppen úgy látja el a feladatát, mint a fehérbe öltözött kollégája. Amit az ápoló, és sok más feketébe öltözött társa tesz, az tulajdonképpen egy szimbolikus sztrájk, hiszen munkájuk teljesítése mellett folyamatosan kiállnak a céljaikért. Aki pedig ebben megakadályozza őket, az a szólásszabadságukat sérti meg.

Dojcsák Dalma

 

 

egészségügy szólásszabadság tanulni ápoló dojcsakdalma 2015. 04. 21. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
  • Három évig nem dönthetett az életéről, mert attól féltek, hogy majd nem veszi be a gyógyszereit Három évig nem dönthetett az életéről, mert attól féltek, hogy majd nem veszi be a gyógyszereit
  • Csenget a véleményrendőrség Csenget a véleményrendőrség
  • Minden, amit a kijárási korlátozásról tudnod kell Minden, amit a kijárási korlátozásról tudnod kell

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr967385964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

Az elfeledett fegyver - a denevérbomba története A második világháború során számos különös és innovatív fegyverötlet született, ám kevés volt olyan szürreális, mint Lytle S. Adams pennsylvaniai fogorvos elképzelése: a denevérbomba. hi-sztori.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) LMBT (10) lmbt (5) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) TASZ (16) tasz (5) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard