Internet kamunikáció

Konzultáljunk. De miről és hogyan? Az titok!

A nemzeti konzultációs láz újra elhatalmasodott a kormányon: a netsemlegességtől a bevándorlásig több, a polgárokat eddig aligha izgató kérdésben van ill. lesz lehetőségünk kifejezni véleményünket. Az állampolgári részvétel lehetősége üdvözlendő, de miért alkalmatlan formája ennek a „nemzeti konzultáció”, és miért nincs egyáltalán szükség egy hasonló intézményre még egy jelentősen idealizált formában sem? Kétrészes blogsorozatunkból megtudhatod!

Mi az a nemzeti konzultáció, és miről konzultálunk?

Mi is szeretnénk tudni. Ennyi világos: február elején beindult az „InternetKon”, amelynek állítólagos célja, hogy teret adjon „a jövő magyar internetéről szóló párbeszédnek”, és „a nyilvánosság előtt zajló társalgásra” hívjon mindenkit. A jövő magyar internetéről szóló nemzeti konzultáció néhány fontos különbséget mutat az alaptörvény elfogadását megelőző, módszertani hibáktól nyüzsgő nemzeti konzultációtól. Az InternetKon első szakaszában a honlap szerint az állampolgárok három nagy, az internet szabályozásával kapcsolatos témában tehetnek fel kérdéseket, a következő szakaszban pedig majd az ő kérdéseik közül válogatnak, és azokra várják a nép válaszát. Vagyis – az alaptörvényt megelőző eljárással ellentétben – ezúttal nem előre gyártott kérdéseket vágnak a fejünkhöz, hanem látszólag mi magunk, magyar állampolgárok alakíthatjuk ki a vita napirendjét. A vita témái az internetes fogyasztóvédelem, a netsemlegesség és az internetes véleménynyilvánítási szabadság illetve magánszféra határai, valamint a versenyképesség, az innováció és az internet szabályozásának összefüggései. A témák többsége tehát eddig valószínűleg nem tartott számot széleskörű érdeklődésre, de ez önmagában nem probléma: akár a szélesebb körű tájékozódást is segíthetné a kampány ezekben a kérdésekben (hogy miért alkalmatlan erre, arról lejjebb írok). A kérdésfeltételt afféle internetes kislexikon hivatott segíteni (a konzultálni hívott polgárokról kialakult nem túl fényes képről árulkodó nevű „Szájbarágó”), valamint a konzultáció témáiban írott blogbejegyzések.

Sajtóhírek alapján úgy tűnik, a kormány a bevándorlással kapcsolatos szabályozásról is nemzeti konzultációt hirdetne. Ennek részleteiről, formájáról eddig nem derültek ki részletek. Ebben a blogsorozatban azonban – amennyire ez a részletek ismerete nélkül lehetséges – egy ilyen témájú nemzeti konzultáció visszásságaival is foglalkozunk.

Mi a mostani konzultáció célja?

Ez lényegében nem derül ki sem az InternetKon honlapjáról, sem pedig az azt beharangozó sajtóközleményből. Mit szeretne pontosan szabályozni a kormány? „Az internetet”? Esetleg „a magyar internetet”? A problémakör meglehetősen tágnak tűnik. Ez pedig legalább két szempontból teszi értelmetlenné jelenlegi formájában a „konzultációt”. Egyfelől: mivel a témafelvetések egyáltalán nem világosak, nem várható, hogy az állampolgárok relevánsan járulnak hozzá bármilyen probléma megoldásához. Nem lehet tudni ugyanis, pontosan milyen szabályozásokkal kapcsolatban kérik a kérdésünket, véleményünket. A túl tág problémafelvetések miatt akármit is kíván szabályozni a kormány a nemzeti konzultáció eredményei alapján, könnyen elképzelhető, hogy a konzultációban résztvevők olyan kérdéseket tesznek fel, majd válaszolnak meg, amelyek nem szolgálnak értékes információval azokban a szabályozási kérdésekben, amelyeket a kormány esetleg már fontolgat.

Másfelől: a mostani konzultáció célja állítólag nem pusztán közvélemény-kutatás, azaz a vélemények összesítése, hanem párbeszéd, vita kialakítása, vagyis az InternetKon honlapja az állampolgárok véleményének ütköztetésére, azok egymás általi alakítására kíván alkalmat biztosítani. Ez fontos cél lehet különösen olyan témák esetében, amelyről az állampolgároknak nem volt módja eddig érvek és ellenérvek ütköztetésével kialakítani az álláspontjukat. Ehhez persze szükséges az is, hogy az állampolgárok feltehessék saját kérdéseiket. Csakhogy nincs érdembeli párbeszéd, vita ott, ahol nem egyértelmű: miről is szól a vita, és miről kellene döntést hozni a vita végén. A párbeszéd fókuszának rögzítése nélkül csak egymás mellett fognak elbeszélni a polgárok: ki erről, ki arról, ki amarról, az egyes (igen tág) témakörökön belül is. A nemzeti konzultáció ilyen formában még csak az érvek és ellenérvek közti tájékozódást sem segíti, nemhogy egy közösségi álláspont kialakulását. Ráadásul az érdemleges vita azért is lehetetlen a „konzultáció” keretei között, mert az állampolgárok nem egymás kérdéseire reagálnak. A „konzultáció” során először begyűjtik a kérdéseket, majd azok némelyikére a válaszokat. A honlap ígéretének megfelelő „párbeszédre” voltaképpen tehát egyáltalán nem lesz lehetőség.

De hát nem látja mindenki a többiek kérdéseit?

Senkinek a kérdéseit nem láthatjuk. Az InternetKon saját megfogalmazásában „a nyilvánosság előtt zajló társalgásra” hív, azonban ennek a nyilvánosságnak a nyomaira sem akadhatunk. Az átláthatatlanság különféle formáiban beszennyezi az egész „konzultációs” eljárást. Egyrészt: csak egy számláló tájékoztat arról, hány kérdés érkezett. (E blogbejegyzés megírásáig 2854). De ha nem látjuk a kérdéséket, miért hinnénk el, hogy valóban ennyi érkezett? És ha ennyi érkezett is, honnan tudhatjuk, hogy nem csak ugyanazt a kérdést adták le 300-szor erre felbérelt tollnokok? Másrészt: honnan tudhatjuk, hogy a felvett kérdések valóban sokfélék, kiegyensúlyozottak? Még ha azok is, mi a garancia arra, hogy semlegesen, nem pedig a konzultációt szervező kormány ideológiai szemléletének kedvező módon válogatják majd ki a feltett kérdések közül azokat, amelyekre választ várnak az állampolgároktól a konzultáció következő szakaszában? Egyáltalán, ki és milyen szempontok szerint válogatja majd ki, mely kérdések kerülnek a nyilvánosság elé? Az eljárás és a döntési szempontok nyilvánossága nélkül még abban sem lehetünk biztosak, hogy egyáltalán az InternetKon honlapján beérkezett kérdések közül válogatják ki a „konzultáció” következő fázisában megválaszolandó kérdéseket. Nem is lenne meglepő, ha a „konzultáció” szervezői erre szorulnának, hiszen a „vita” fókuszálatlansága miatt esetleg használhatatlanok lesznek a beérkezett kérdések (lásd feljebb).

Látnunk kell: ennek így semmi értelme. Még ha a nemzeti konzultáció célja üdvözlendő lenne is, akkor is alkalmatlan eszköz lenne célja beteljesítésére. Nem tudjuk, miről vitázunk; mások szempontjait, kérdéseit nem ismerhetjük meg; a végén pedig még az is lehet, hogy a kukában landolnak a feltett kérdéseink. Képzeljük el, mi lenne, ha így szavaznánk: a szavazócédulákon homályos választási lehetőségek szerepelnének konkrét pártok vagy jelöltek helyett, mindenki kicsit más szavazólapot kapna vagy másképp értelmezhetné, majd a végén azt se tudnánk, ki és hogyan dolgozná fel a szavazólapokat, egy független szerv helyett pedig a kormány (!)egyszercsak kikiáltaná az eredményt. Világos, hogy ez így csupán az állampolgári részvétel színlelése, nem pedig valós részvételi lehetőség.

Az előző példa ráadásul közel áll a valósághoz. 2010-ben az alaptörvény „előkészítése” során több szervezetet, szakembert hívtak szakmai konzultációra: ezek az alkotmányozással kapcsolatos javaslatok ma is elérhetők a Parlament honlapján. Az alaptörvény megírása, későbbi módosításai során azonban a szakmai javaslatokat teljesen figyelmen kívül hagyták – sőt az sem világos, hogy egyáltalán valaha bárki elolvasta-e ezeket a szövegeket. A kormány viszont azóta is hangoztatja, hogy az alaptörvény szakmai konzultáció eredményeképp született meg. (A TASZ már 2010-ben is megjósolta, hogy ez lesz a szakmai „konzultáció” szerepe, ezért bár felkérték a részvételre, nem adta nevét a „konzultáláshoz”.) Nincs okunk tehát semmi jobbra számítani az internettel vagy a bevándorlással kapcsolatos nemzeti konzultációk kapcsán.

Blog-sorozatunk következő részében továbbmegyünk, és megmutatjuk: a nemzeti konzultációnak nem csupán az a hibája, hogy jelenlegi formáiban alkalmatlan eszköz egy jó cél, az állampolgári részvétel megvalósítására. A folytatásból megtudhatod, miért nem lenne megfelelő eszköz a nemzeti konzultáció egy, a fenti hibákat orvosló formájában sem az állampolgári részvétel kiteljesítésére.

Mráz Attila