Forgathat-e a TASZ a tárgyalóteremben?

A TASZ nemcsak jogvédő, de jogfejlesztő civil szervezet is, egyik alaptevékenységeként szabadságjogi témákban stratégiai pereket folytat. Pereinket elsősorban a sajtószabadság, a gyülekezési szabadság, az információszabadság, az adatvédelem témájában, valamint a romák, a betegek, a drogfogyasztók és a fogyatékosok jogai védelmének területén, jellemzően a hazai alapjogvédelem fejlesztése céljából indítjuk.

Ügyeinket a széles nyilvánosság és a szakmai közvélemény érdeklődése kíséri, ezért azokról különböző formákban magunk is rendszeresen beszámolunk. Az elmúlt évtizedben a beszámoló jellemző módjává az vált, hogy a nyilvánosság tájékoztatásának céljára videofilmeket készítünk, amelyeket saját honlapjainkon (tasz.hu, drogriporter.hu), blogjainkon (ataszjelenti.blog.hu, drogriporter.blog.hu), valamint közösségi oldalunkon (facebook.com/atasz) követhet figyelemmel bárki. Filmjeinket a hírportálok rendszeresen átveszik. A stratégiai perekről elsősorban a bírósági tárgyalásokról készített videóinkban számolunk be. Ezek egyszerre alkalmasak arra, hogy a széles közvéleményt aktuálisan érdeklő ügyekben tájékoztatást nyújtsanak, továbbá arra, hogy a szűkebb közönséget érdeklő szabadságjogi ítélkezés követhető legyen, valamint arra is, hogy a közönség megismerkedjen az igazságszolgáltatás működésével, illetve figyelemmel kísérhesse annak ítélkező tevékenységét. Az utóbbi két célra a napi sajtó tájékoztatásai a TASZ videóihoz képest kevésbé alkalmasak, hiszen az előbbiek elsősorban a napi hírértékhez mérten készítenek felvételeket, szerkesztési szempontjaik pedig  eltérnek a mieinktől. 

Ezen a filmen látható, hogy küzdünk a tárgyalóteremben
a titkolózó állammal szemben a nyilvánosságért

A TASZ videoprogramjának munkatársai az utóbbi időben azzal szembesülnek, hogy a különböző bíróságok és tanácsok egymástól igen eltérően értelmezik a nyilvános tárgyalásról videofelvétel készítésének szabályait. A tanácsok egy jelentős része nem gördít akadályt a – tárgyalás rendjét nem zavaró, a tárgyalóteremben tartózkodó személyeknek az eljárási törvények szerint szükséges hozzájárulása birtokában történő – videofelvétel készítése elé, megelégszik annak bejelentésével, hogy a felvételt a TASZ munkatársa készíti. Egyes tanácsok ettől eltérően szükségesnek látják, hogy a TASZ munkatársa valamilyen irattal igazolja, hogy a TASZ megbízásából dolgozik. Vannak tanácsok, amelyek újságíró-egyesületek által kiállított tagsági igazolványt követelnek meg, mások pedig valamely közismert sajtóorgánum kiadója által kiállított igazolvány bemutatása esetén engedik meg a kamera használatát. Sajtótermékek kiadóinak dolgozó újságíróktól arról is hallottunk, hogy az is előfordult, hogy a bíróság azért nem engedélyezte a sajtótermék kiadója által cégszerűen aláírt igazolás bemutatása ellenére sem a felvételkészítést, mert a tárgyalóteremben nem volt módja ellenőrizni, hogy az igazolás kiállítója valóban sajtótermék kiadója-e, szerepel-e például a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság interneten elérhető regisztrációs adatbázisában.

Itt például a bíróság arról hoz döntést, hogy
szabad-e mondani a Tokaji Kereskedőház olcsó borára, hogy az szar.

A magyar bíróságok tárgyalásairól tehát ilyen esetleges alapon lehet tájékoztatni, és ez az esetlegesség a sajtó fogalmának értelmezésétől és a sajtóképviselői minőség igazolásának különböző nehézségeitől, illetve attól függ, hogy a tanács elnöke ismeri-e az adott sajtóterméket. Ez pedig nem szolgálja az ítélkezés átláthatóságának követelményét, hanem éppen ellenkezőleg, az ellen hat.

A TASZ 2013 novemberében ezzel a problémával megkereste az Országos Bírósági Hivatalt. Nemrég választ is kaptunk tőlük, amelyben elismerik a tárgyalótermi joggyakorlat egységének kialakítása iránti igényünk jogosságát, de azt csak a jogszabályok módosításával látják elérhetőnek. Felvetéseinket továbbították a bíróságok elnökei részére, és a közeljövőben összegyűjtik a bíróságok véleményeit is a megoldást illetően. Szerintünk a megoldás nem lehet más, mint a kamerák használatának a megengedése.

Ez azonban tényleg nem könnyű, mert ellentmondásosak az ezzel kapcsolatos jogszabályok. Az eljárási törvények különbözőképpen szabályozzák a felvételkészítést a polgári és a büntetőügyek tárgyalásain. A két eljárási kódex között az eltérés abban mutatkozik meg, hogy míg a polgári perek tárgyalásain egyrészről a kép- és hangfelvétel-készítést általában bárki számára biztosítja, de a bíróság tagjairól, a jegyzőkönyvvezetőről, továbbá az ügyészről – nehezen megmagyarázható okból – hozzájárulás nélkül csak a sajtó számára, addig a büntetőeljárási törvény alapvetően nem emeli ki a sajtót, hanem a nyilvánosság tájékoztatása érdekében bárki számára lehetővé teszi a felvételkészítést, és meghatározza, hogy a tanács elnöke milyen indokokkal tagadhatja meg az engedélyt a felvétel készítésére. Érdekes módon a büntetőeljárási törvény a sajtót csak a zárt tárgyalással kapcsolatos, a felvételkészítést korlátozó bekezdésében említi, a felvételkészítést lehetővé tevő bekezdésében nem. Az eljárási kódexek nem foglalkoznak azzal, hogy hogyan kell igazolni, hogy valaki a sajtó képviselője (a polgári peres tárgyaláson), illetve hogy célja a nyilvánosság tájékoztatása (a büntetőeljárás bírósági tárgyalásán), ezek ennélfogva a bíróság megítélésétől függenek. A nyilvánosság tájékoztatása – a közérdekű adatok terjesztésének szabadsága – azokban az esetekben, amelyekben a törvény szerint nem korlátozható a nyilvánosság (nem zavarja a tárgyalás folyamatosságát, nem érinti a zavartalanságát, nincs alapja a zárt tárgyalás elrendelésének vagy a nyilvánosság kizárásának), így végeredményben az eljáró bíróság jogosultság-igazolással kapcsolatos diszkréciójának függvénye. Tekintettel arra, hogy alapjog érvényesüléséről van szó, ez nem elfogadható.

De az sem lenne megnyugtató, ha a polgári és a büntetőeljárási kódexek ellentmondásos szabályait a bíróságok úgy értelmeznék, hogy csak a szűken értelmezett sajtó számára biztosítanák a felvételek készítésének lehetőségét, például csak azoknak az újságíróknak, akik az NMHH jegyzékében szereplő sajtótermékek kiadóinak alkalmazásában állnak. A sajtószabadság ugyanis nemcsak ezeket a személyeket illeti meg. E jegyzékekben ugyanis csak a médiatörvény szerinti  sajtótermékek szerepelnek, amelyek kiadói – egyéb jellemzőiken túl – gazdasági szolgáltatásként nyújtják ezt a szolgáltatást, az NMHH értelmezése szerint pedig gazdasági szolgáltatás az önálló, üzletszerűen – rendszeresen, nyereség elérése érdekében, gazdasági kockázatvállalás mellett – végzett szolgáltatás. Az üzletszerűség alatt a nyilvántartást vezető hatóság a rendszeresen, nyereség elérése érdekében, gazdasági kockázatvállalás mellett végzett szolgáltatást érti. Mások mellett tehát a nonprofit keretek között a nyilvánosság tájékoztatásával foglalkozó sajtó nem tartozik bejelentési kötelezettséggel.

A strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság éppen ellenkezőleg, tágan értelmezi a sajtó mint a sajtószabadság alanyának fogalmát. Éppen a TASZ panasza nyomán született, nyilvánossággal kapcsolatos ítéletében állapította meg a következőket:

26. A Bíróság következetesen elismeri a nyilvánosság jogát arra, hogy közérdekű információkhoz hozzáférjen. A Bíróság e területen fennálló esetjoga a sajtószabadsággal összefüggésben került kifejlesztésre, amely az ilyen ügyekkel kapcsolatos információk és eszmék terjesztését szolgálja (…). Ezzel összefüggésben, a Bíróságnak a legnagyobb gondossággal kell vizsgálódását lefolytatnia akkor, ha a nemzeti hatóságok által tett intézkedések – beleértve az olyan intézkedéseket is, amelyek csupán megnehezítik az információhoz való hozzáférést – alkalmasak arra, hogy elbátortalanítsák a sajtót, a társadalom egyik „házőrző kutyáját” („watchdog”) attól, hogy jogosan közérdekűnek tekintett ügyekről folytatott nyilvános vitában részt vegyen (…).

27. (…) A sajtó funkciója magában foglalja a nyilvános vita fórumainak a megteremtését is. E funkció realizálása azonban nem korlátozódik a médiára vagy a hivatásos újságírókra. A jelen ügyben a nyilvános vita fórumának előkészítését egy nem kormányzati szerv végezte. A kérelmező tevékenységének a céljáról tehát megállapítható, hogy az a tájékozott nyilvános vita alapvető fontosságú elemét képezte. A Bíróság többször elismerte a civil társadalom közügyek megvitatásához nyújtott fontos hozzájárulását (…). A kérelmező különböző céllal – beleértve az információszabadság védelmét is – emberi jogi tárgyú pereket folytató egyesület. Ezért, a sajtóhoz hasonlóan, társadalmi „házőrző kutyának” (watchdog) tekinthető (…). Ilyen körülmények között a Bíróság meggyőződött arról, hogy az egyesület tevékenysége a sajtó számára biztosítotthoz hasonló szintű Egyezményes védelmet tesz indokolttá.

[Társaság a Szabadságjogokért kontra Magyarország ügy (37374/05. sz. kérelem), 2009. április 14-én kelt ítélet]

Ez a 2009-ben született ítélet tehát a TASZ-t mint public watchdog szervezetet olyan szervezetként azonosította, amelynek jogait a sajtóhoz hasonlóan védi az Európai Emberi Jogi Egyezmény, mivel a nyilvános vita fórumai megteremtésének realizálását az Egyezményt alkalmazó bíróság nem korlátozta a médiára vagy a hivatásos újságírókra. Nincs okunk azt feltételezni, hogy a tárgyalásokról történő tájékoztatás tekintetében más következtetésre jutna a strasbourgi testület.

Nem is azonosítható olyan legitim indok, amely a bírósági tárgyalásokról való tájékoztatás jogának a hivatásos újságírókra korlátozását elfogadhatóvá tenné. Ráadásul a közérdekű adatok terjesztésének szabadsága sem a szűk értelemben vett sajtó privilégiuma, hanem bárki számára biztosított. Ezért nem lenne sem a magyar alkotmányossággal, sem pedig az Európai Emberi Jogi Egyezménnyel konform megoldás, ha a bíróságok csak sajtóigazolvánnyal rendelkező személyeknek biztosítanák a felvételkészítést.

Az újságírói működés egyébként sincs szervezeti tagsághoz (például kamarai tagsághoz) kötve, az újságíró érdekvédelmi szervezetek, mint társadalmi szervezetek tagjai ez alapján nem rendelkezhetnek előjogokkal a nyilvánosság tájékoztatásában, és nincs legitim indoka annak sem, hogy az újságírással szabadúszóként foglalkozó, tehát nem egy-egy szerkesztőségnek vagy kiadónak dolgozó személyeket kizárják a tájékoztatás lehetőségéből. A nyilvánosságot nonprofit alapon tájékoztató személyek jogainak korlátozása sem lenne legitim. Mindebből pedig az következik, hogy a leghelyesebben akkor járnak el a bíróságok, ha nem követelnek meg különféle magánszervezetek által kiállított igazolványokat és igazolásokat, hanem a nyilvánosság tájékoztatásának céljából mindezek nélkül is megengedik a felvétel-készítést. Ha pedig ehhez jogszabálymódosítás szükséges, akkor azt meg kell tenni mielőbb. 

Szabó Máté Dániel
TASZ szakmai igazgatója

Illusztráció: Szabó-Somody Áron