Mítoszok a házasságról

A házasságról számos mítosz él a köztudatban. Ezek egy része olyan makacsul tartja magát, hogy szinte kiirthatatlannak tűnik. Valójában nagyon is múlandó hiedelmekről van szó – mutat rá az Amerikai Történész Társulat (American Historical Association) a Legfelsőbb Bíróságnak címzett amicus curiae (a bíróság barátja) levélben. A 23 vezető történész professzor által jegyzett levél röviden elmagyarázza, hogy a történészek szempontjából miért ellenkezik az alkotmánnyal a Házasság Védelméről szóló 1996. évi Törvény (Defense of Marriage Act, azaz DOMA). Ez a törvény ugyanis megtiltja az azonos neműek között kötött állami házasságok szövetségi elismerését. A levél rendkívül tanulságos érvekkel szolgál, ezekből gyűjtöttem most össze egy csokorra valót. 

A házasság célja nem a gyermek

Sokszor hallhatjuk az érvet, ami szerint házasság csak egy férfi és egy nő közössége lehet, hiszen a házasság célja az utódnemzés. Nono, hibás érv – mutatnak rá a történészek. A történelem során az állam attól függetlenül is támogatta a házasság intézményét, hogy abból vajon származhatnak-e biológiai utódok. Így például az Egyesült Államokban a haza atyjaként tisztelt George Washingtonról köztudott volt, hogy nem képes utódokat nemzeni. Felesége, Martha Curtis két gyermeket szült korábbi férjétől. Az elnök és a first lady házassága mégis az egész nemzet számára mintául szolgált (“first family”), és ki gondolhatja azt, hogy Washingtonnak nem szabadott volna elvennie Marthát?

A házasság intézménye sokat változott a múltban

A házasság intézményét sokan az örök természeti és vallási törvények által meghatározott monolitként szeretik látni, amelynek védelme így történelmen felül álló küldtetésként jelenik meg számukra. Valójában a házasság határvonalai nagyon is rugalmasan alakultak a történelem során. Az USA-ban például az egyes államok között igen nagy eltérések mutatkoztak abban, hogy elismerték-e például az unokatestvérek házasságát. Egyes államok ezt legalizálták, más államok viszont vérfertőzésként üldözték. Egyes államok elismerték az ún. sui juris házasságokat is, amelyek a házasulandó felek közötti informális szerződéses kapcsolat létesítését jelentették, más államokban ez illegális volt. A szövetségi kormány mégis elismerte, hogy az államok maguk jelöljék ki ezeket a határokat, és legálisnak ismerte el az egyes államok definícióit.

A házasság és a természeti törvény

Az azonos neműek közötti házassággal szembeni érvek jelentős része természetjogi jellegű: azt a természet törvényeivel ellenkezőnek, tehát természetellenesnek minősítik. A történészek rámutatnak, hogy valójában nagyon is az adott korszak világról alkotott felfogásától, az adott civilizációtól és kultúrától függ az, hogy mit tekintenek az egyes társadalmak természeti törvénynek és természetellenesnek. A 19. század közfelfogása például természetellenesnek tartotta az európaiak és afrikaiak házasságát is. “A természeti törvény, ami a rasszok romlásának megelőzése érdekében megtiltja a rasszok közötti házasságot és szociális összeolvadást, éppen olyan egyértemű választóvonalat jelent, mint az a törvény, ami különböző természetet adott nekik.” Az angolszász jog sokáig Isten által rendelt természeti törvénynek tekintette azt, hogy a házassággal a nő elveszíti önrendelkezési jogát, és a férje vagyontárgyává válik (coverture).

Jelenleg a Legfelsőbb Bíróság döntésére vár annak a kérdésnek az eldöntése, hogy vajon alkotmányellenes-e az azonosneműek közötti házasság szövetségi elismerésének tilalma. Az ügyben a TASZ amerikai testvérszervezete, az ACLU képviseli a felperest, Edie Windsort. Edith “Edie” Windsor és párja, Thea Spyer 2007-ben, 40 évnyi boldog társkapcsolat után a kanadai Ontarióban kötöttek házasságot egymással. Miután Spyer 2009-ben meghalt, Windsornek 365 ezer dollár adót kellett kifizetnie a szövetségi kormánynak azért, hogy a házastársa vagyonát megörökölhesse. Ha az amerikai szövetségi kormány elismerte volna a kanadai házasságot, akkor Windsornek egyáltalán nem kellett volna öröklési adót fizetnie. És az öröklés csak az egyik hátrány, ami az azonos nemű párokat éri – körülbelül 1100 olyan szövetségi program, kedvezmény létezik, amiben nem részesülhetnek.  

Az ACLU (és a TASZ) szerint az állam nem azzal védi a családot és a házasságot, ha valamiféle absztrakt intézményt, hanem ha az abban élő személyeket védi. Akkor is, ha nem konvencionális családról van szó. Ellenkezik a diszkrimináció alkotmányos tilalmával az, ha az azonos nemű párokat a törvények kizárják a házasság intézményéből, mert ezzel csupán azt nyilvánítják ki, hogy az azonos nemű párok alacsonyabb rendűek, mint a különböző neműek. A szexuális irányultságon alapuló indokolatlan hátrányos megkülönböztetés alkotmányellenes.

Bárhogy döntsön is a bíróság, egy valami biztos: a házasság éppen olyan evolúción ment keresztül a történelem során, mint sok más társadalmi jelenség. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne találni benne olyat, ami nem relatív és változó. Ez az állandó mag azonban sokkal inkább maga a szeretet és a tartós elköteleződés egymás iránt, ami megalapozza az emberek közötti önként vállalt sorsközösséget.

Sárosi Péter