A legégetőbb emberi jogi probléma a cigányság helyzete, hívta fel a figyelmet újra Dénes Balázs TASZ-elnök. Ezúttal a Republikon Intézet konferenciáján beszélt az emberi jogok magyarországi helyzetéről. Kiemelkedően súlyosnak ítélte az intézményesült diszkriminációt: akár a rendőrség, vagy az önkormányzatok gyakorlatában mindennapossá váltak a jogtiprások. Közben az apátia eluralkodott a társadalmon, riasztó, hogy mennyi minden mellett megyünk el szó nélkül, elfelejtettük, mi az a szolidaritás és mi az a tolerancia. A média teljesen torz képet mutat a közügyekről, és egyre erősödik a bűnbakképzés, ezzel párhuzamosan pedig egy náci szellemiségű fasiszta párt növeli a támogatottságát. Több mint 20 évvel a rendszerváltás után – folytatta a sort Dénes Balázs – még mindig ott tartunk, hogy a vallásszabadság megvalósulása legalábbis kérdéses. Arra sem számított senki, hogy újra el kell magyarázni az államhatalmi ágak szétválasztását, és hogy a miniszterelnök és az igazságügy-miniszter versengenek egymással, ki gyakoroljon nyomást a Kúria elnökére.

Kádár András, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke azt emelte ki, hogy a hazai intézményrendszer csorbult, nem tudunk hova fordulni, ha sérülnek emberi jogaink. Az a kérdés, hogy az újonnan felépített rendszerrel a kormányzat mit kíván kezdeni, a gyakorlatban mire akarja használni, hiszen számos eszköz vált elérhetővé a hatalom számára, erre az egyik példa a médiatörvény. „Ha elindulna egy földindulásszerű jogtiprássorozat, nem tudnánk hova fordulni, a fékek és ellensúlyok rendszere meggyengült, ami nagyon veszélyes.”

Hasonlóan vélekedett Dénes Balázs is, szerinte az utóbbi két évben kialakított intézményrendszer mintha már startra készen állna, csak még nem kezdett el működni. „Az erőmű minden blokkja felépült, de nem kapcsolták be az összeset. Amíg a szülők háromnegyede nem örülne annak, ha a gyerekeinek roma barátai lennének, addig nem is biztos, hogy be akarják üzemelni a teljes erőművet.” Szerinte Magyarországon számos olyan ügy van napirenden, ami európai szemmel értelmezhetetlen: országgyűlési képviselők döntenek az egyházak sorsáról, büszkén kijelentjük, hogy nem hajtjuk végre a strasbourgi bíróság ítéletét, amely testületet a házelnök amúgy le is idiótázta. „Egyelőre nem tudjuk, az EU mennyire van felkészülve a bomlasztó államok megregulázásra, és azt se tudjuk, hogy a kormányzat vajon figyelne-e arra, mit mond az EU, ha nem lennénk rászorulva a Nemzetközi Valutaalap hitelére.”

Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke kifejtette, hogy az alaptörvény a társadalom egészének megalázásával jött létre, hiszen azt se tudjuk, ki a szerzője. A benne foglalt jogok legnagyobb része a régi alkotmányban is szerepelt, és most se lehetett kihagyni, hiszen tagjai vagyunk az EU-nak és az Európa Tanácsnak. Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója az alaptörvényt visszalépésnek tekinti, emberi jogi szempontból európai összehasonlításban kifejezetten elmaradottnak tartja.

Kádár András az alaptörvényt tekintené a közös alapnak, hiszen ez nemcsak politikai, hanem elvi kérdés is, ezért tartotta volna fontosnak a megalkotáskor a konszenzust. Optimistán értelmezve a helyzetet azt vázolta fel a megfelelő megoldásnak, ha az intézményeket használva kikényszerítjük a korrektséget: ha azt mondják, vannak jogaink, tegyünk úgy, mintha tényleg lennének. Dénes Balázs a matematikához fordult: az alaptörvény kellett volna, hogy a legnagyobb közös osztó legyen, de végül csak a Fidesz és a KDNP legkisszerűbb közös többszöröse lett.

Zsolt Melinda, TASZ