A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján közzétett 7 milliárd forintos pályázati kiírás révén járulna hozzá az Európai Unió ahhoz, hogy a nagy létszámú tömegintézményekben élő fogyatékos állampolgárok visszatérhessenek a társadalomba. Persze csak akkor, ha a kormány célja valóban az intézetek bezárása és a fogyatékos állampolgárok integrálódásának támogatása volna. Ez azonban a közzétett tender alapján kétséges. 

Elvileg egyértelmű

Az EU politikája és a nemzetközi jogi helyzet egyértelmű. Az Európai fogyatékosságügyi stratégia és a bizottság által felkért szakértői csoport jelentése szerint az intézetek egy letűnt kor relikviái, haszontalanok és károsak. Ezért az EU kifejezetten az intézetek megszüntetését támogatja az erre elkülönített forrásokkal, és azt, hogy csak és kizárólag kiscsoportos, de még inkább egyénre szabott lakhatási formákat hozzanak létre. Ez az álláspont megfelel a legújabb (vagyis már Magyarországon is legalább 15 éve bevett) tudományos álláspontnak. 

(A TASZ Láthatatlanok című filmje. 9:40-től a magyarországi intézetekről van szó.)

Magyarország a rendszerváltás óta nyilatkozatok és olykor törvénybe foglalt gesztusok szintjén támogatja az intézetek megszüntetését, de ennek érdekében tényleges cselekvésre nem szánta el magát. A kormány szociálpolitikája - az alább is említett különbségek ellenére - ebben a tekintetben hasonló elődjeihez: a tavaly nyáron elfogadott kormánystratégia 30 éves (!) határidővel szüntetné meg a tömegotthonokat, miközben lehetővé teszi 50 fős intézetek építését éppen úgy, mint a kisebb és emberibb lakhatási formák fejelsztését. Az olvasónak nem kell magyarázni, hogy egy 30 éves reformterv mennyire vehető komolyan.

Határozatlan szociálpolitika, határozatlan pályázat

A pályázati kiírásban ugyanezt a logikát találjuk. A pályázók vásárolhatnak lakásokat, építhetnek kiscsoportos lakóotthonokat és beruházhatnak 50 fős lakócentrumokba, vagyis tömegintézményekbe is: a fogyatékosok strukturális elzárását éppen úgy választhatják, mint az önállóságot segítő szolgáltatási formákat. A kérdés az, hogy miért?

Szakmai indokok nem szólnak a koncepció mellett. Az ötven fős lakócentrumok totális intézetek, ezek pedig szinte mindn mérhető mutatóban rosszabbul teljesítenek a személyre szabott szolgáltatásoknál.

De nem magyarázhatjuk a döntést a pénzügyi hatékonyságra törekvéssel sem: a nagyobb, tömegesebb megoldások ugyanis – ahogyan a téma elismert kutatói írják – nem olcsóbbak, hanem csak embertelenek. 

Nem magyarázhatjuk a fogyatékos emberek szükségleteivel sem. Bár a pályázati kiírás és a kormánystratégia (18. oldal) egyaránt próbálja elhitetni velünk, hogy a súlyos fokban fogyatékos embereknek nagy létszámú intézményekre van szükségük, egyszerű tudományos tény, hogy ez nem igaz.