Célunk felé menet a kocsiban szinte el is felejtettük, hogy egy ilyen felkavaró ügy miatt tartunk a faluba. Ha turistáskodni jönnénk egy környékbeli vendégházba, az év legnyugodtabb és legidillibb napjai várnának ránk. Mi azonban ügyfelünk hívására érkezünk, akit a Betyársereg nevű szervezet 3 hónapja zaklat otthonánál. Ennyit az idillről.

Tényszerűen bizonyítani, hogy kinek köszönhető, hogy három hónappal ezelőtt megjelent a Betyársereg a faluban, nem lehet. Azonban ügyfelünk úgy gondolja, hogy helyi haragosuk a felbújtó. Azzal az indokkal kezdte meg a szervezet a család zaklatását, hogy ügyfelünk fát lop a helyi magánerdők egyikéből. Az persze lepattan róluk, hogy a rendőrség eddig minden alkalommal rendben találta az amúgy tüzifa kereskedésből élő Gulyásék favásárlással kapcsolatos papírjait.

Hogy miből áll az a tevékenység, amely jogi álláspontunk szerint kimeríti a zaklatás  vétségét? A Betyársereg tagjai rendszeresen a család portája előtt parkolnak több órán keresztül. Kocsijukból ügyfelünk felé vagy torkukon késként tartott, vagy egyezményesen kinyújtott középső ujjukat mutogatják. Emellett a sértettek elmondása szerint nem egyszer kiabálják át a kerítésen: "Meghaltok cigányok!".  Bár nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy mindez pszichésen hogy hat a családra, de az állandó félelmet, hogy a tettlegességig fajuló inzultus elől menekülni kényszerülnek, jól példázza Gulyás Róbert beletőrödött mondata: "Három hónapja nem vettem le a cipőmet."

Jogos a kérdés, hogy hogy kerülünk mi a képbe, miért nem a rendőrségnél keresik a megoldást. Hiszen vannak pozitív példák is arra, amikor a hatóságok nem tolerálják a zaklatást. Egyik interjúalanyunk saját falujáról elmesélte: ott is megjelent a Betyársereg, ám az első alkalommal olyan eréllyel zavarta el őket a rendőrség, hogy többször nem is látták őket a településen. Az erélyen kívül itt mintha a szándék is hiányozna. A rendszerint az átlagosnál sokkal lassabban kiérkező környékbeli rendőrök nem tudnak, vagy nem akarnak semmit tenni a Betyársereggel. Ironikus, de már az is eredmény, ha egyáltalán kiérkeznek, annak ellenére, hogy nem intézkednek. Sokszor ügyfelünk bejelentését azzal az indokkal utasítják el, hogy tegyen panaszt az egri kapitányságon. És még ez sem a legrosszabb forgatókönyv. Te a telefon lecsapásán kívül mit tennél, ha egy ilyen helyzetben azzal utasítaná el az intézkedést a vonal túlsó végén lévő rendőr, hogy akkor szólj, ha vér folyik? Igen, ugyanolyan reményvesztettek Gulyásék is, mint ahogy te éreznéd magad.

Ezt a posztot a szóban forgó településtől pár kilométerre egy kocsmából írom. A faluban elhíreszteltük, hogy nem maradunk tovább, hazamegyünk Budapestre. Operatőr kollégám azonban inkognitóban ott maradt ügyfelünk házában. Mindezzel azt akarjuk elérni, hogy rögzíthessük, mi történik akkor, ha azt hiszik, hogy Gulyásék magukra maradtak. Mert első napunkon aggasztóan sokszor éreztük, mind a hatóságok, mind a szélsőségesek nyomást éreznek amiatt, hogy jelen van a TASZ. Ez nem etnikai konfliktus, hangoztatták azok, akik kamerák nélkül előszeretettel cigányoznak, fenyegetőznek. Lehet, hogy a mai nap is csendes lesz, lehet, hogy pár nap nyugalmat sikerült szereznünk Gulyáséknek megjelenésünkkel. De ha ez az átmeneti időszak lejárt, a család valóban egyedül marad. Jogvédő szervezetként a színpadias trükközést (az ál-hazamenetelre utalok), vagy egy család állandó őrizetét nem vállalhatjuk magunkra, de ezt nem is akarjuk megtenni. Hiszen itt az államnak van, illetve lenne tennivalója. A megfelelő szerveknek kell garantálniuk azt, hogy jogszerűen járjanak el a bűnelkövetőkkel szemben. Falopás a vád? Oké, legyen. Szülessen feljelentés, legyenek bizonyítékok, érjék tetten a vélt tetteseket, szabja ki a bíróság a megfelelő büntetést. De ne hagyja a rendőrség, hogy hónapokig graszáljanak megtermett férfiak általuk bűnösnek vélt családok házai előtt zaklatva, megfélemlítve őket. Ha ezeket a családokat nem képesek megvédeni a hatóságok, akkor totális kudarcot vallottak. Arról nem is beszélve, hogy ha még falopás is történt volna, azért a megfélemlített gyerekeket semmiképp sem lehetne  felelőssé tenni.

A TASZ amellett, hogy a nyilvánosság figyelmét Gulyásékra irányítva próbál segíteni a családon, az ügyészséghez is fordult. A sokszor hosszadalmas jogi procedúra eredményét azonban a családnak, amelyik már így is az elköltözést fontolgatja, nincs ideje kivárni. Mert ha ez bekövetkezik, a szélsőséges zaklatók nyertek, a jogállam pedig csúnya vereséget szenvedett.

Zárásképpen el kell mondanom, hogy mi volt rám legnagyobb hatással az itt töltött időben. Amikor vendéglátóinkkal beszélgettünk, a helyzethez képest összeszedett, jó kedélyű családot ismerhettünk meg. Mindez rögtön szertefoszlott, ha egy idegen autó haladt el házuk előtt. Ekkor megszakadt a társalgás, és azt pásztázták, vajon ki vezeti a kocsit. Másfél nap elég volt ahhoz, hogy rutinjuk rám is átragadjon. Így nem lehet élni.

Szeles András