Mert a magyar társadalom nagy része nem akarja őket látni. Ez a kézenfekvően adódó válasz tükröződik az Index.hu-n minap megjelent cikkhez feltett kérdésre adott olvasói válaszokból, ezt sugallják az országgyűlési és önkormányzati képviselői helyekért versenyző politikai pártok, erre a politikai programra szavaznak legszívesebben a miskolciak maguk. Végül a dolgok kérlelhetetlen szükségszerűsége alapján ezt a programot hajtja végre az önkormányzat a Számozott utcákban választási kampány idején, a sarkában loholó radikális ellenzék követeléseinek présében vergődve.

Az önkormányzat a Számozott utcai bérleményeket a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően szünteti meg: a sajtóban megjelent kilakoltatási esetek bírósági úttal kikövezett, jogerős döntéseken alapulnak; a határozott idejű bérleteket – ahogy azt nyíltan kameránkba mondta a polgármesteri hivatal tisztviselője - nem hosszabbítja meg, mondván a városnak nincs ellátási kötelezettsége; a határozatlan idejű bérleteket pedig előnytelenebb cserével és/vagy Miskolcon kívüli lakhatásra fordítható pénzzel váltja meg.

A felszámolás ideája ugyanakkor nem mostani. A Számozott utcák megszüntetésének tervét már a 2008-as integrált városfejlesztési stratégiájában lefektette az önkormányzat azzal a nem elhanyagolható jelentőségű feltétellel, hogy: „A terület felszámolásának feltétele, hogy az önkormányzat átmenetileg jusson olyan forráshoz, mely felhasználásával a terület értékesítése előtt biztosítani tudja a területen élők lakhatását, vagy bérlakásokban, vagy szabad lakáspiacra való kilépés ösztönzésével.” Ezt még talán telepfelszámolási programnak lehetett hívni. A mostani – még csak munkaanyagként forgó – integrált településfejlesztési stratégia már csak ennyit ír a számozott utcák sorsáról: „Beavatkozás javasolt irányai: A szegregátumot a stadionhoz kapcsolódó ingatlanfejlesztés miatt fel kell számolni." A két stratégia közötti időszakban (2008-2014) a város tulajdonában lévő szociális bérlakások száma 5018-ról lecsökkent 1006-ra, a költségelven bérbe adott lakások száma viszont 555-ről felkúszott 3916-ra, a relatív biztonságot jelentő határozatlan időre kötött bérletek lehetősége 2009-től megszűnt, azóta csak – a mostani helyzet jól példázza – kiszolgáltatottságot jelentő határozott idejű bérleteket lehet kötni. Az elmúlt másfél évben, heti gyakorisággal, 20-30 fős különítményekkel lefolytatott hatósági razziák megmutatták a bérlőknek, lakosoknak, hogy mit jelent alacsony státuszú területeken élni Miskolcon. Ezt a folyamatot már bízvást lehet kitelepítési programnak nevezni.

A TASZ 2013 nyarától figyelemmel követi a razziaszerű hatósági ellenőrzéseket, melyeket az újonnan felállított önkormányzati rendészeti szerv a polgármesteri hivatallal, a közműszolgáltatókkal és a rendőrséggel karöltve folytat a miskolci szegregátumokban. Tapasztalatainkkal és jogi aggályainkkal megkerestük az alapjogi biztost, aki hivatalból vizsgálatot indított. Idén májusban a város közgyűlése megszavazta azt a rendeletmódosítást, melynek értelmében a bérlők közös megegyezéssel történő távozásakor az ún. pénzbeli térítést csak a város közigazgatási határán kívül vásárolt ingatlanra fordíthatják és öt éven belül a megszerzett ingatlant nem idegeníthetik el. Szervezetünk ismét a biztoshoz fordult és kérte tőle az alapjogsértő rendelet AB előtti megtámadását.

A TASZ filmje ezúttal a jórészt politikai megfontolásoktól vezérelt kitelepítési folyamat kezdő mozzanatait mutatja be. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a kitelepítés áldozatainak nagy hányada miskolci, maguk vagy szüleik a helyi kohászüzemekben dolgoztak. Az önkormányzati propagandával ellentétben legtöbbjüknek nincs lakbérelmaradásuk vagy közműhátralékuk, az ingatlanokat karbantartják, újítják, hozzátoldanak, a lakásbérleti szerződéseket ennek ellenére nem hosszabbítja meg velük az önkormányzat. Akik tehetik, bevezetik a közműveket, szemben a bérbeadó önkormányzattal, amely a legalapvetőbb karbantartási, felújítási kötelezettségeinek sem tesz eleget évtizedek óta, majd 21. századi lakáskövetelményeket emlegetve, nyomornegyednek bélyegezve a területet egy újabb stadion ürügyén elűzi őket – ha egy mód van rá, Miskolcon kívülre.

Természetesen (!) Miskolc tágabb környezete sem rest: Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely válaszul megalkotta az „újkori” önkormányzati rendszer – bátran mondhatjuk – legaljasabb helyi rendeletét, mely tudatosan fittyet hány a törvényességre és az alkotmányosságra, viszont a polgármester szerint szociológiai, társadalmi megközelítéssel készült.

Ezek után már nem maradhat kétség afelől, hogy visszatérünk történelmünk „őszintébb” időszakaihoz, amikor a helyi törvényhatóságok bátran és kendőzetlenül öntötték jogi formába indulataikat:

„Ezért hát egyhangúlag elhatároztatott, hogy az összes cigány minden késedelem nélkül s azonnal a megye falvaiból és városaiból egyaránt kiűzessék és kivettessék, s soha többé a megyébe be ne fogadtassék.” (részlet Szepes vármegye 1624. évi statútumából, idézi Nagy Pál: A magyarországi cigányok története a rendi társadalom korában című kötetében, 138 old.) 

Simon Mihály

TASZ - Romaprogram