Hamarosan megszavazhatja az országgyűlés a kormány törvénymódosító javaslatát, amely kizárná a közmunkából azokat, akiknek lóg a gyermekük az iskolából vagy akik nem tartják tisztán az udvarukat.

Tekintsünk most el attól az apró problémától, hogy a közfoglalkoztatás az egyik legdrágább és legkevésbé hatékony foglalkoztatáspolitikai eszköz, és a kormány kommunikációjával ellentétben (ld. „Startmunka-program”), a szociológiai felmérések szerint a közmunka nehezíti a piaci munkába állást.

Jogvédő szervezetként mi a közmunka emberi jogi aspektusaival foglalkozunk. A TASZ már 2012-ben felhívta a figyelmet arra, hogy a Fidesz-kormányzat új közfoglalkoztatási szabályai számos ponton sértenek alapjogot. Gondoljunk csak a diszkriminatív közfoglalkoztatási minimálbérre (47.000 forint), a felkínált munka el nem fogadása, vagy rendkívüli felmondás esetén a teljes szociális ellátórendszerből három évre történő kizárásra. Beszéltünk arról is, hogy a diszkrimináció lehetősége bele van kódolva a rendszerbe, hiszen az önkormányzatok szabad mérlegelési jogköre, hogy kit és milyen munkakörben alkalmaznak közmunkásként. 

Nemcsak a közmunka, hanem egyéb szociális területeken is megfigyelhettük, hogy a kormány rendészeti problémaként kezeli a mélyszegénységet és az abből fakadó jelenségeket ahelyett, hogy komplex megközelítéssel, a társadalmi szolidaritás igényével az esélyegyenlőség biztosítására törekedne. 

Az egyik ilyen jelenség éppen a korai iskolaelhagyás, lemorzsolódás és ezzel összefüggésben az igazolatlan iskolai mulasztások kérdésköre, egy másik pedig a nem kellően rendezett lakókörnyezet.

Ezeket a jelenségeket már eddig is szabálysértési, közigazgatási bírsággal, illetve a szociális ellátások megvonásával büntették. A kormány mostani, számos jogszabályt módosító salátatörvényével ezek alapján a közmunkából is ki akar zárni embereket.

A tartós iskolai hiányzás problémájával nemcsak az Európai Unió foglalkozik kiemelten. Az amerikai kontinensen és Ausztráliában is állami beavatkozás kísérli meg elejét venni a magas társadalmi költségekkel járó, versenyképességet rontó jelenségnek. A különféle beavatkozások, programok világszerte eltérő spektrumot mutatnak, ugyanakkor vannak közös jellemzők. A döntéshozók a beavatkozást megbízható adatokra építik, az iskolai sikertelenség és a korai iskolaelhagyás kapcsán számba veszik a társadalmi, rendszerszintű hátrányokat, a megelőzést pedig fontosabbnak ítélik, mint a büntetést.

Az egyik elterjedt eszköz az, hogy a szociális pénzügyi ellátásokat feltételekhez kötik és azokat ellenőrzik. Magyarország is ezen az úton indult el: az állam egyre terebélyesedő és szigorodó feltételektől (az iskolai kötelezettségek teljesítésétől) tette függővé a szociális ellátásokat. A családi pótlék iskoláztatási támogatássá alakítása, a természetbeni juttatás feltételének beiktatása, majd az ellátás felfüggesztése mellett ugyanakkor mindvégig jelen volt a rendészeti eszköz is: a szabálysértési tényállás, amely lehetővé tette a szülő, gondviselő felelősségének megállapítását és 50 ezer forint felső határú bírság kiszabását. Az iskoláztatási támogatással kapcsolatos feltételek szigorításával párhuzamosan az állam leszállította a tankötelezettség korhatárát, így az igazán veszélyeztetett korosztály zömét kiiktatta a tankötelezettség köréből. Ezzel a nyűg egy részét is levetette magáról. A cinizmus mellett teljes csőlátásról tett tanúbizonyságot az iskolakerülésről szóló törvény, amely a rendőrség beavatkozásától várta a hiányzások visszaszorítását.

Ezt a rendészeti megközelítést fokozza a most a parlament előtt fekvő törvényjavaslat. Ennek indokolása abból indul ki, hogy „a közfoglalkoztatottak olyan értékteremtő munkákban vesznek részt, amelyek szervesen kapcsolódnak az önkormányzatok, más állami szervek közfeladataihoz, a közfoglalkoztatásban részt vevőkkel szemben feltételül szabja az általánosan elvárható erkölcsi, magatartási szabályok betartását.”
Vagyis, ha már értékteremtőnek nevezték el a gyakran dologházi munkára emlékeztető, hátrányos megkülönböztetésen és az emberi méltóság lábbal tiprásán alapuló közmunkarendszert, akkor ugyan miért ne lehetne az erkölcs nevében tovább alázni a kisemmizettek tömegeit?

Az EU Bizottság által a témában összeállított anyag a korai iskolaelhagyás elsőszámú okaként jelöli meg a szegénységet, a társadalmilag hátrányos és képzetlen családi hátteret, a hátrányos helyzetű kisebbséghez való tartozást. A törvénymódosítás a szegényekkel, a hátrányos helyzetben élő emberekkel való szolidaritás teljes felmondásával súlyosan sérti Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségvállalásait és az alkotmányos elveket, erről honlapunkon számoltunk be.

Az iskolából lógó gyerekek szülein kívül a kormány azokat is kizárná a közfoglalkoztatásból, akik nem tartják tisztán a lakókörnyezetüket. Erre is igaz az, hogy a kormányzat a szegénységben élő, kirekesztett embereket fojtogató rendészeti ostromgyűrűt építi még erősebbre, hiszen a lakókörnyezet rendezettsége már ismerős „büntetőklauzula”. 2011-ben túlságosan tág és parttalan – így a jogbiztonság elvét sértő - fogalmak kerültek be a szociális ellátásokról szóló törvénybe. Ezek bevezették az úgynevezett „tiszta udvar, rendes ház” szabályt, ami sérti az emberi méltóság elvét. Számos önkormányzat, köztük például az érpataki is, még a törvényi felhatalmazás kereteit is túllépve alkotott Alaptörvény-ellenes rendeletet. Ezen rendeletek alapján éppen a legszegényebbektől vonhatják meg az eleve megalázóan alacsony mértékű szociális ellátásokat, ha nem képesek „rendezett” lakókörnyezetet fenntartani. Márpedig a rendezett lakókörnyezet fenntartásának bizony anyagi feltételei is vannak, amik hiányoznak a mélyszegénységben élőknél.

Ha bárki számára még kétséges lett volna, hogy mi a kormány célja ezeknek a szűklátókörű, a problémák okait semmibe vevő, a mélyszegénységben élőket megalázó, ellehetetlenítő szabályoknak a bevezetésével, a miniszterelnöknek a Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján 2013. március 12-én tartott beszéde  mindent megvilágított.

Részlet a beszédből (18:50. perctől):

„A 261.000 ezer startmunkásból több mint 50.000 cigány volt. Ezeknek a nagy része olyan, aki soha, sehol, semmit nem dolgozott (...) alapvető olvasás, írás – és munkafegyelmi problémákkal küzködnek, mert nem tanítottuk meg őket erre. Csak a bölcsészek gondolhatják azt, hogy majd néhány iskolai képzési program segítségével Önök majd fel tudják venni ezeket az embereket és munkába tudják állítani. Ez nem így van, mert először alapvetően munkakultúrát kell tanítani. Utána lehet majd képezni (...), de először el kell vinni őket dolgozni, hogy tudják, hogy az micsoda. Ahogy az Elnök Úr mondta: hogy reggel fel kell kelni, el kell menni, pénzt fel lehet venni, haza lehet vinni, nem segélyért állunk sorban az önkormányzatnál, hanem a fizetésünket vesszük föl, és azt adjuk haza.
Ez egy olyan kulturális problémája Magyarországnak, amivel ha nem nézünk szembe őszintén és egyenesen, és nem beszélünk róla ilyen pokróc módon, ahogy én teszem, az ilyen politikailag korrekt romázás helyett, akkor sose fogjuk megoldani.”

(Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke)

Terjedelmi korlátok miatt nem foglalkozunk most azzal, hogy miközben Orbán Viktor az etnikai adatok gyűjtésének tilalmára hivatkozik, súlyos adatvédelmi aggályokat vet fel, hogy cigány munkafelügyelőkről, illetőleg a cigány közmunkások számáról beszél.

Amellett azonban nem mehetünk el szó nélkül, hogy a miniszterelnök szerint a cigányok a munkamorált távolról sem ismerik, így nyilvánvalóan alkalmatlanok arra, hogy piaci alapon szervezett munkába álljanak. Orbán Viktor mondatai nem arról szólnak, hogy az esélyegyenlőség megteremtése, az egyenlő bánásmód biztosítása az állam feladata, és ezek érvényesülése érdekében komoly lépéseket kell tennie az államnak. Az üzenet itt sajnos egészen más volt: a miniszterelnök most már leplezetlenül célozza meg a szélsőjobboldali szavazóbázist, és e cél kiszolgálása érdekében rasszista sztereotípiákra erősít rá.
Nagyon úgy tűnik, hogy szerinte ebben az országban a munkamorált is etnikai alapon osztják.

A miniszterelnök fenti mondataival nem az a gond, hogy a romák körében aránytalanul magas munkanélküliségről beszél, hiszen ez ténykérdés. A gond az, hogy ezt kulturális problémának nevezi, vagyis a cigányság kulturális sajátosságaként tünteti fel a munkamorál hiányát. Ahelyett, hogy elmondaná: a rendszerváltás megelőzően a nehéziparban nagy arányban dolgoztak romák, 80 százalék feletti volt a foglalkoztatottságuk. A nehézipar összeomlásával egymillió munkahely megszűnése jórészt roma munkavállalókat tett munkanélkülivé. Elmulasztja a romák körében ijesztő mértéket öltő munkanélküliség további okait is megemlíteni: az iskolai oktatás alacsony minőségét, a szegregált oktatást, a munkahelyek hiányát, a rendkívül magasfokú munkahelyi diszkriminációt, a rasszizmust, és a mindezek mögött húzódó súlyos állami felelősséget és kormányzati mulasztásokat. Így pedig a beszédből az követezik, hogy a cigányok lusták, nem akarnak dolgozni, bajaikért, helyzetükért kizárólag önmaguk felelősek, ezért meg kell nevelni őket. Ez pedig nem más, mint a Jobbik rasszista politikájának vészjósló adaptációja.

Márpedig, jó, ha tisztán látunk: ha egy ország kormányzatának első embere minden következmény nélkül, a legnagyobb természetességgel tehet nyíltan előítéletes, megbélyegző megjegyzéseket, akkor abban az országban mindenki mástól egyre nehezebb lesz elvárni az egyenlő bánásmódot, a társadalmilag egyedül üdvözítő integráció esélyei pedig fényévekre távolodhatnak.

Jovánovics Eszter és Simon Mihály, a TASZ Romaprogramjának munkatársai