Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
Abortuszra kényszerítve

Abortuszra kényszerítve

verdestamas
Tetszik
0
2012. december 13. csütörtök, 14:51
abortusz fogyatékosügy Részvényes leszek

A sztojka.jpgnők elleni erőszak egyik igen gyakori formája az, amikor értelmi fogyatékos vagy mentális zavarokkal élő nőket kényszerűen sterilizálnak vagy kényszerítenek arra, hogy megszakítsák terhességüket. A rendszerváltás óta egyre nehezebb információkat szerezni a témáról, de egy 1989-ben publikált kutatás még nyíltan beszélt az embertelen gyakorlatról.

Különös szomszédaink – Fogyatékosok Magyarországon

 

A TASZ sorozata értelmi sérült, halmozottan fogyatékos és autista emberek helyzetét mutatja be. Milyen ma fogyatékosnak lenni a rendszerváltás utáni Magyarországon? Hogyan élnek a szomszédságunkban lakó, sokszor ismeretlen, számunkra különös emberek? Szociálpolitika és emberi jogok személyes perspektívából és tágabb összefüggésben. A harmadik részben Mária mesél magáról, akit korán fogyatékosnak minősítettek, majd megerőszakoltak egy bentlakásos intézetben. Ezt követően abortuszra akarták kényszeríteni.

.

A sorozat eddig megjelent részei:

1. rész: Az előző életemnek vége - A Domán család története

2. rész: Törvénybe vésett trauma - Fodor Tomi története

3. rész: Jogfosztó maradványt konzevál az Alaptörvény - Lakatos Géza története

A szabályok az elkövetők pártján

A jogi szabályozás és az intézményi, kulturális környezet az elkövetőket védi, miközben az abúzust emeli normává. A szocialista paternalizmusból velünk maradt felfogás szerint az értelmi fogyatékosok és a pszichiátriai betegek – egyszer éterien ártatlan, máskor különösen veszélyes – gyerekek, és szexualitásukat is ennek megfelelően kell kezelni: számukra a szex tiltott terület, titok, és mindent meg kell tenni azért, hogy távol tartsuk és megszabadítsuk őket ettől a káros tevékenységtől. Ebből következik, hogy a gyermekvállalás szinte elképzelhetetlennek tűnik: az értelmi fogyatékos emberek nem szülhetnek gyereket, elsősorban azért, mert maguk is gyerekek. S mivel gyerekek, mások döntenek helyettük: szülők, gondozók, intézetigazgatók, gondnokok és hivatali ügyintézők avatkoznak bele az élet legintimebb kérdésébe, és hoznak gyakorta súlyos károkat okozó döntéseket. Ebben a jogi és az intézményi környvezet is támogatja őket.

Az áldozatok legtöbbje ugyanis cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, és gondnokság alatt áll. A hatályos polgári törvénykönyv értelmében a cselekvőképtelen személyek esetében az egészségügyi ellátásról – tehát a fogamzásgátlásról és a terhességmegszakíátsról – az érintett személy beleegyezése nélkül vagy kifejezett akarata ellenére is lehet döntést hozni. Kiszolgáltatottságukat tehát a törvény védi. De az áldozatok többsége a hazai bentalkásos szociális tömegotthonok lakója is: az intézet falai közé zárva, gyakorta túlgyógyszerezve esélyük sincs rá, hogy segítséget kérjenek. Azonban helyzetük ennél is rosszabb lehet: az intézeti elhelyezés ugyanis nem csak fizikailag szigeteli el őket a hétköznapi világtól, hanem elrekeszti előlük annak normáit és értéktartalmait is: az intézetekben felnövekvő nők egy része aligha lehet tisztában azzal, hogy saját testük felett joguk van maguknak rendelkezniük, s hogy mondhatnak nemet a tervezett beavatkozásokra vagy az erőszak bármely formájára. A totális intézet ugyanis felszámolja a lakók intim szféráját: a kényszerű fogamzásgátlás, a kényszerű abortusz vagy akár a mindennapos szexuális erőszak ennek szélsőséges megnyilvánulása. A jogfosztás e formájához tehát nem csak a jogi és az intézményes keretek adottak, de az intézményrendszer kialakítja ennek pszichológiai feltételeit is, amennyiben az áldozatokat ráneveli a velük szembeni erőszak tolerálására.

Mit érdemes olvasni?

.

  • Lányiné Engelmayer Ágnes (1999): Értelmi fogyatékos személyek szexualitása. Megvalósulás a hazai gyakorlatban, szakmai vélekedések. In Uő. (szerk.): Kiscsoportos lakóotthonok. A szervezés és a tartalmi munka aktuális kérdései. Budapest, Soros Alapítvány.
  • Sterilisation of Women and Girls with Disabilities: Papers, Articles, Reports & Submissions 2011 - 2015.
  • A TASZ jelentései a fogyatékos személyeket ellátó bentlakásos intézményekben tett látogatásokról.

Láthatatlan jogfosztás

Magyarországon nem állnak rendelkezésre adatok arról, hogy hány nőn hajtottak végre kényszerű sterilizációt vagy abortuszt, de a TASZ és más szervezetek tapasztalati szerint a múltban és a jelenben is történnek ilyen esetek. Ezek feltárása alig-alig lehetséges, hiszen az áldozatok nem tudják megvédeni magukat, nem kapnak segítséget és információt arról, hogy milyen jogaik vannak, és mit tehetnek ezekben a helyzetekben, az elkövetők pedig – pozíciójuk révén – képesek eltorlaszolni az információkhoz vezető utat. A TASZ 2010-2011-ben összesen hat bentlakásos szociális intézményt látogatott meg, ahol a lakók bizalmas légkörben, védett módon beszélhettek életükről. A lakók minden intézetben jelezték: a gyermekvállalás szinte elképzelhetetlen.

"Több lakó sérelmezte (...), hogy az intézményben lakó párok nem vállalhatnak gyerekeket, a lakók elmondása alapján ezt az intézmény kifejezetten tiltja: „Szeretnék gyereket, de itt nem lehet, ha mégis lenne, akkor azt mondják, hogy el kell vetetni.” „Itt be van tiltva, ha terhes lesz egy lány, akkor egy az egybe viszik a kórházba, és elkaparják.” Az általunk megkérdezett és korábban abortuszon átesett nő elmondása alapján a gondnoka felszólította, hogy vetesse el magzatát – annak ellenére, hogy ő ezt nem akarta, és lehetősége lett volna tiltakozni ellene, ezzel a lehetőséggel nem élt, és engedelmeskedett a gondnokának.  A gyermekszületést az intézmény munkatársainak elmondása szerint fogamzásgátlóval, tablettával, spirállal vagy három havonként kapott injekcióval) igyekeznek elkerülni, melyről minden esetben a lakók dönthetnek. A lakók beszámolói azonban a döntési szabadságot nem erősítették meg, több lakó is jelezte, hogy nincs beleszólása abba, hogy milyen fogamzásgátló szert használ. Az intézményben férfi fogamzásgátlás (óvszerhasználat) nincs. (A TASZ jelentése a Szekszárdi értelmi fogyatékosok otthonában tett látogatásról, 2011)"

Egyre jobban titkolják

A TASZ 2012-ben összesen húsz, véletlenszerűen kiválasztott, művi meddővé tételt végző kórházhoz fordult közérdekű adatigényléssel. A kérdés arra vonatkozott, hogy az elmúlt tíz évben összesen hány alkalommal hajtottak végre művi meddővé tételt gondnokság alá helyezett nőkön, s közülük hányan éltek intézetekben. Összesen egy értékelhető választ kaptunk a Fejér-megyei Szent György Kórháztól, amelyben közlik, hogy 11 esetben került sor fogyatékos nők művi meddővé tételére. A tájékoztatás szerint kilenc esetben egészségügyi indok, két esetben kérelem nyomán hajtották végre a beavatkozást. Kilenc fő állt gondnokság alatt, és a tizenegyből tíz nő élt a beavatkozás idején bentlakásos intézetben.

A témában tudomásom szerint átfogó kutatás nem készült hazánkban, szórványos információk sem állnak rendelkezésre. A rendszerváltás utáni publikációk, beszámolók arról tanúskodnak, hogy az abortuszra kényszerítés rutinszerű eljárás volt a bentlakásos otthonokban, tapasztalataink szerint ebben semmilyen változás nem történt. Álljon itt egy hosszabb idézet Dr. Horváth László 1989-ben közzétett tanulmányából, amely Az értelmi fogyatékosok szexuális életéről címet viseli. Az szöveg egy előadás kivonata, melyben a szerző bemutatja, hogy milyen válaszokat kapott a nagy létszámú bentlakásos intézetekhez küldött kérdőívére. Az egyes válaszokhoz rövid megjegyzések csatlakoznak:

"8. kérdés: A terhesség megelőzésére milyen módszert alkalmaznak? Mindegyik intézetben az orális hormonális fogamzásgátlást alkalmazzák. Egy intézet jelezte a méhez belüli eszköz használatát.
9. Arra a kérdésre, hogy ellenőrzik-e a menstruáció időpontját, minden intézet "igennel" felelt.
10. Évente hány terhességet szoktak megszakítani? Válasz: 8 intézetben egy esetet sem jeleztek. 4 intézetben évente 1-3 interrupciót kérnek. Megjegyzés: mind a 4 intézet nagy létszámú (150-200) gondozottal működik.
11. Alakul-e a szexuális kapcsolatból házasság? 11 intézet nemmel válaszolt. 1 intézet jelzett házasságot. Következtetés: Az intézeten belüli nemi kapcsolat nem zárja ki a kapcsolat polgári legitimitását.
(...)
13. Vannak-e csoportosan szexuális életet élők az intézetekben? Egy intézet igennel válaszolt, 11 intézet negálta a csoport-szexet. Ezek szerint a csoportos nemi aktust az értelmi fogyatékosság nem zárja ki.
(...)
16. Van-e, volt-e olyan nő, aki terhességét ki akarta hordani? IGEN (5 intézet), NEM (7 intézet) Következtetés: az értelmi fogyatékosság nem zárja ki a családtervezési ambíciót.
18. Milyen a nemi élet gyakorisága? Naponta (4 intézetben), hetente háromszor (6 intézetben), hetente (2 intézetben), ritkábban: -
19. vélemény: A nemi élet gyakorisága valamivel nagyobb az átlagos populáció értékénél"

.

Forrás: Horváth László: Az értelmi fogyatékosok szexuális életéről (1989). In Egly Tamás és Göllesz Viktor (szerk.): Ábrahámhegyi napok.. Kn. Hn. Elérhető az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar könyvtárában.

A kérdőív teljes nyíltsággal mutatja meg, hogy az intézmények minden apró részletre kiterjedően birtokolják, kontrolállják és irányítják az ott élők szexualitását, döntenek anyák és apák sorsáról, magzatok életéről. Pedig erről csak a várandós nő dönthetne. Tapasztalataink szerint ez ma sincs másként. Ami változott, az az, hogy ilyen jellegű kutatás ma már aligha készíthető, ugyanis a szereplők pontosan tudják, hogy mely kérdésekre hogy kell válaszolni vagy kitérni azok elől. A rendszerváltás utáni Magyarország szociális, gyógypedagógiai és gyámügyi rendszerének szereplői megtanulták, hogy ilyen nyíltsággal egy demokratikus jogállamban nem lehet már beszélni. A jogfosztás tovább folyik, de az elkövetők ha nem is veszik komolyan az emberi jogokat, e diskurzus szókincsét hibátlanul alkalmazzák és játszák ki az áldozatok ellen.

Verdes Tamás

abortusz fogyatékosügy verdestamas 2012. 12. 13. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
  • Az ivóvíz elzárása is a kirekesztés egy formája Az ivóvíz elzárása is a kirekesztés egy formája
  • Három évig nem dönthetett az életéről, mert attól féltek, hogy majd nem veszi be a gyógyszereit Három évig nem dönthetett az életéről, mert attól féltek, hogy majd nem veszi be a gyógyszereit
  • Négy évig vegzálta a magyar rendőrség a holland nyugdíjast, aki legális kenderolajjal akart gyógyulni Négy évig vegzálta a magyar rendőrség a holland nyugdíjast, aki legális kenderolajjal akart gyógyulni

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr844963494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

DZSANGALA - GREGORY FÁJA Szerelmes kamaszként jópáran véstük bele a fákba kedvesünk és saját nevünk kezdőbetűjét, valamint az aktuális dátumot, így kifejezve szerelmünket egy szemmel látható és fogható bizonyíték formájában. Az angliai születésű ausztrál utazó, Gregory bár nem egészen ilyesfajta indíttatásból, de… geogulliver.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) LMBT (10) lmbt (5) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) TASZ (16) tasz (5) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard