Bár a választási eljárásról szóló törvényjavaslat zárószavazását elhalasztotta az Országgyűlés, ez a hét sem múlt el egy újabb antidemokratikus és alkotmányellenes törvény elfogadása nélkül. Az egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról szóló 2012. évi CLXVII. törvényt, amely „széles körben megtiltja a diktatúrához kötődő elnevezések használatát”, hétfőn szavazta meg a parlament, pénteken pedig már meg is jelent a Magyar Közlöny 155. számában. Az új szabály szerint közterület, közintézmény, cég, egyesület, alapítvány, sajtótermék vagy médiaszolgáltatás elnevezésében nem szerepelhet olyan személy neve, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be, sem olyan kifejezés vagy olyan szervezet neve, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozható.

A törvény mindenekelőtt az önkormányzatokat, a helyi politikai közösségeket fosztja meg a névadás (tiszteletadás, emlékezés, stb.) jogától. Hiába tartozik a közterületek, valamint az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény elnevezése a helyi közügyek és a helyben biztosítható közfeladatok körébe, mégsem lehet ezentúl akárkiről teret, utcát, iskolát elnevezni. Eleve nem világos, hogy mi köze lehet például két 19. századi filozófusnak, Karl Marxnak és Friedrich Engelsnek 20. századi politikai rendszerek kiépítéséhez. Nem menti meg a törvényt az, hogy nem tesz különbséget a fasiszta és a kommunista önkényuralom közt, mert Kádár nevét betiltani éppoly ostobaság, mint Horthyét, de természetesen most sem hazudtolja meg önmagát a kormányzó kurzus: a javaslat előterjesztőjének példái (lásd az indoklás végén) feltűnően tendenciózusak, csak „a kommunista diktatúrához, valamint a Tanácsköztársasághoz köthető személyekről” szól. (Arról nem is beszélve, hogy a nyers pártérdek sincs véka alá rejtve: „Az önkormányzatoknak a hatályos szabályozás alapján is lehetőségük van arra, hogy megváltoztassák a közterületek megnevezését – ezzel a lehetőséggel már sok önkormányzat élt is – ugyanakkor az általános, a Kereszténydemokrata Néppárt által korábban már szorgalmazott tilalom kimondása érdekében a kérdést magasabb szinten, törvényben szükséges szabályozni.”)

Mind az önkormányzatoknak, mind a személyeknek mindeddig jogukban állt, hogy úgy nevezzék köztereiket, vállalkozásaikat, egyesületeiket, honlapjaikat, ahogy akarták (a névjog és a tisztesség keretei közt). Ennek az autonóm, személyes vagy lokális döntésnek a szabadságát csorbítja a törvény: minden cégnek és egyesületnek 2014-re meg kell felelnie a törvényi szabálynak, az önkormányzatoknak pedig már a törvény hatályba lépésének idejére (azaz január 1-re). E kötelezettség bevezetésének alapos indoka azonban hiányzik, csak egy homályos utalás olvasható a törvényjavaslat indoklásában a „jogos társadalmi elvárásról”. Holott ahhoz, hogy egy szabadságjogot megkurtító tilalom alkotmányos legyen, a jogalkotónak azt kellett volna kimutatnia, hogy annak a célnak a megvalósulása, aminek érdekében a tilalmat bevezeti, szükséges egy demokratikus társadalomban, alkalmas a cél elérésére, és ez az az eszköz, ami a lehető legkevésbé korlátozza a szabadságjogok élvezetét.

Az alkotmányossági tesztet rövidre lehet zárni már az alkalmasság vizsgálatával is. Az indoklás szerint a jogalkotó célja „az önkényuralmi politikai gyakorlattal történő teljes körű szakítás”. Könnyen belátható azonban, hogy e cél megvalósítására az utcák átkeresztelése 23 évvel a rendszerváltás után nem a leghatékonyabb eszköz. Sokkal alkalmasabb eszköze lehetne ennek például a jogalkotás jogállami követelményeinek tiszteletben tartása, ami minden további szabadságkorlátozás nélkül is megtehető volna.

De az is lehet, hogy a jogalkotó nem is annyira az utcanevekben látja a probléma forrását! Az egyesületekre vonatkozó névviselési szabályok kiterjednek a pártokra is, az egyik törvényesen működő, korábban több demokratikus választást is nyert parlamenti pártot pedig az Alaptörvény átmeneti rendelkezései (4. pont) minősítik a kommunista állampárt jogutódjának. Az új törvény hatályba lépésével így nincs akadálya annak, hogy a következő választási évben névváltoztatásra kötelezzék a szóban forgó pártot. No, nem mintha a Magyar Szocialista Párt elnevezésének a megtiltása bármivel is előrevinne bármilyen ügyet is.

A törvény leginkább figyelemre méltó szabálya azonban mégis az, hogy a sajtótermékek és a médiaszolgáltatások tekintetében az elnevezés revíziójának nincsen határideje. Míg a cégek és az egyesületek tekintetében 2014. január 1. után a nyilvántartásukat vezető bíróság felszólítja őket a névváltoztatásra, és további lépéseket akkor tehet, ha a címzett a felszólításnak sem tesz eleget, addig a Médiahatóság figyelmeztetés nélkül egymillió forintig terjedő bírságot szabhat ki, és visszavonhatja a tilalomba ütköző nevet viselő sajtótermék működési engedélyét. Ezzel pedig akár meg is akadályozhatja egy lap további kiadását. A törvény tehát egyvalamire igazán alkalmas: a sajtószabadság sérelmére. A magyar sajtó nem jelentéktelen szereplőit (pl. a Népszabadságot, de a Magyar Hírlapot is) mostantól egy politikai befolyás alatt álló hatóság tartja a markában.

Ez a törvény január 1-én hatályba lép. Mindaz, amit lehetővé tesz, éppen a deklarált céllal ellentétes: a törvény alkalmazása mutatná meg a legvilágosabban, hogy az önkényuralmi politikai gyakorlattal nem sikerült leszámolni. Úgyhogy a TASZ készen áll arra, hogy jogi segítséget nyújtson bárkinek, akit e törvény alapján névváltoztatásra köteleztek, vagy sajtótermékének engedélyét visszavonták.

Hegyi Szabolcs, Politikai Szabadságjogok Programvezető