A parlamenti bizottság méltatlan eljárásáról csak annyit, hogy az esemény olyannyira fű alatt került megszervezésre (a bizottság honlapján konkrétan semmi nem volt olvasható az eseményről), hogy újságírók csak elvétve, az emberi jogi szervezetek utolsó pillanatban történő értesítése nyomán értesültek. Az ülés terveiről a TASZ is csak véletlenül értesült és a bizottsággal váltott több telefon és e-mail után ismerték el, hogy lesz ilyen nyilvános ülés.

 

Lukács Tamás elnöknek a médiatörvényről pusztán annyi mondanivalója volt, hogy az „európai”, mivel Neelie Kroes digitális politikáért felelős uniós biztos által javasolt módosításokat a kormány elfogadta. A TASZ már akkor is jelezte, hogy a Kroes által javasolt módosítások elégtelenek, mert a médiatörvénynek csak egy szűk részére terjed ki a véleménye. Ráadásul később azt is megírtuk, hogy szerintünk – ellentétben Neelie Kroes véleményével – a kormány által javasolt módosítások még az eredeti Kroes levélben írtaknak sem felelnek meg. Igen ám, csakhogy a tárgyánál fogva nagyon szűk uniós vizsgálat rengeteg kérdéses pontról egyáltalán NEM szólt: médiahatóság függetlensége, újságírói források védelme, médiahatóság nyomozati jogosítványai vagy a nyomasztó sajtóbüntetések. Ennek tükrében nagyon furcsa, hogy Lukács elnök az uniós vizsgálatra hivatkozva azt a látszatot keltette, hogy a hatóság függetlenségét Kroes biztos is visszaigazolta. Pedig nem. Nem is kívánta ezt vizsgálni (ezt a TASZ sajnálja is), így szó sem volt erről az uniós vizsgálat során. 

 

Ha az uniós biztos vette volna a fáradtságot egy komolyabb vizsgálathoz, például a magyar médiabotrányban hallhatóan csöndben maradó emberi jogokért felelős Viviane Reding biztos, akkor ő kénytelen lett volna azt megállapítani, amit más nemzetközi fórumok később megtettek: Magyarországon egy nem független médiahatóságot állítottak fel, egy olyan médiatörvénnyel, amely az európai és a nemzetközi sajtószabadság elvárt szintjét sem éri el.

 

Thomas Hammerberg, az Európa Tanács Emberi Jogi Megbízottja szerint a médiatörvény számos ponton ellentétes az európai sztenderdekkel, és sürgette a kormányt a törvény átfogó felülvizsgálatára. Hammerberg szakvéleménye már csak azért is fontos, mert az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatából kiindulva mutatott rá arra, hogy számos ponton a strasbourgi bíróság döntéseivel ellentétes a magyar médiatörvény.

 

Ebben a szellemben adott ki két alkalommal is állásfoglalást Dunja Mijatovic, az EBESZ Médiaszabadság Képviselője. És akkor az Európai Parlament magyar médiatörvényt elítélő politikai állásfoglalását még nem is hozzuk fel, hiszen azt „csak” egy demokratikusan megválasztott parlament politikusai fogadták el – hozzáteszem, majdnem minden frakció valamilyen szintű támogatásával. És végül a pár napig Magyarországon tartózkodó Frank La Rue, az ENSZ szólásszabadság jelentéstevője szerint a médiatörvény még a módosítások után is súlyos öncenzúra megerősödésével járhat, ezért számos ponton újra kell gondolni a médiatörvényt. La Rue most csütörtökön is és korábban is hangsúlyozta a jogalkotási folyamat nyilvánosságának fontosságát, a széles társadalmi konzultációt. 

 

Ha már a médiatörvény elfogadásáról és az átlátható jogalkotásról beszélünk, akkor érdemes megemlíteni Balog Zoltánt (társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár), aki május 12-én Genfben az ENSZ emberi jogi tanácsának termében médiatörvény előkészítésének folyamatáról így nyilatkozott: „A magyar kormány komoly erőfeszítéseket tett arra, hogy a médiatörvénnyel kapcsolatos túlfűtött vitákat valódi dialógussá transzformálja. Ennek érdekében minden elhangzott véleményre odafigyeltünk és mindegyikre kielégítően válaszoltuk.”

 

Pedig idehaza csak az nem tudja, aki nem akarja, hogy a médiatörvények a kötelező nyilvánosságtörvény megkerülésével, stróman képviselők indítványán keresztül kerültek a Parlament elé. Ezzel az eljárási manőverrel lehetetlenítette el a kormány a jogalkotási eljárás átláthatóságát, és a széles társadalmi és szakmai vitát. Természetesen a kormánypárt szakértői, akik közül például Koltay András később a független Médiatanács független tagja lett, zárt ajtók mögött egyeztetett békében – azokkal a nagyhatalmú szereplőkkel, akikkel szerettek volna. Ilyen, amikor a hatalom definiálja a demokratikus vitát. Mindenki döntse el, hogy ez-e a „valódi dialógus” (geuine dialogue).

 

A csütörtöki meghallgatást így akár egy komolytalan eseménynek is címkézhetnénk. De ne tegyük. A kormánypárti képviselőknek újfent szembe kell nézniük azzal, hogy az unos-untalan ismételt, súlytalan érvek maximum a saját vakmerőségük növelésére elegendőek, de meggyőzni komoly embert nem fognak. Frank La Rue-t, ENSZ jelentéstevőjét sem sikerült megingatni, aki megismételte az áprilisban már elmondott kritikáit, pl. a Médiatanács függetlenségének hiányáról, és bejelentette, hogy szeretne kapcsolatban maradni a magyar kormánnyal és mihamarabb visszajönni Budapestre. 

 

A kormánypártoknak ideje lenne megérteni, hogy a megtépázott nemzetközi hírüket csak a médiatörvény komoly és nem látszat módosításával tudják valamelyest visszaszerezni.

 

Szigeti Tamás

a TASZ jogásza