Húgycső-katéterezés rendőri kényszerrel

Képzeljük el, hogy valakit az éjszaka közepén előállít a rendőrség – az előállítás oka itt most közömbös, legyen mondjuk garázdaság, vagy éppen egy szimpla országúti ellenőrzés során felmerült probléma. A gyanúsított viselkedhet tisztelettudóan vagy éppen trágárul a rendőrökkel, lehet nő vagy férfi, fiatal vagy öreg. Mindenesetre a lényeg az, hogy a járőrök arra gyanakszanak, hogy az illető kábítószeres befolyásoltság alatt áll. A rendőrségi törvény szerint ilyen esetben a gyanúsított előállítható és “az egészségügyi szolgálat igénybevételével vér, vizelet és műtétnek nem minősülő módon egyéb minta adására kötelezhető”.

Be is viszik annak rendje és módja szerint. Igen ám, de mikor a kezébe nyomják a pohárkát és felszólítják rá, hogy pisiljen – az illető rájön, hogy egyáltalán nem tud pisilni, mert éppen előtte ürített, vagy éppen nincs vizelési ingere, esetleg az egész helyzet fonáksága miatt nem képes rá. Mi következik akkor? Vajon kényszeríthető-e a gyanúsított arra, hogy vizeletmintát adjon? Ezt ugyanis kizárólag katéter segítségével lehet megtenni. Aki nem tudná, hogy ez hogyan működik: egy szondát vezetnek fel a páciens húgycsövébe. A kérdés tehát ez: lefoghatják, lekötözhetik-e akár a rendőrök és az egészségügyi személyzet az illetőt, hogy akarata ellenére egy csövet dugjanak fel a húgycsövébe, amin keresztül vizeletmintát vesznek tőle?

A törvényt itt már másként értelmezik a jogvédők, és másként a rendőrök. Legalábbis ez derült ki annak az esetnek a kapcsán, amely a TASZ jóvoltából a Független Rendészeti Panasztestület (FRPT) elé került. Az ügyben érintett panaszos azért fordult a jogsegélyszolgálatunkhoz, mert 2010. márciusában éjjel egy vidéki városban előállították, és ennek során állítása szerint súlyosan sérültek a jogai. Tudni kell, hogy a férfi nem volt éppen makulátlan: garázdasággal gyanúsították és mivel a rendőrség szerint nem akarta igazolni magát és agresszíven lépett fel az intézkedő járőrökkel szemben, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt is eljárást indítottak ellene. Az előállítás maga tehát teljesen törvényes okból történt, a rendőröknek hivatalból kellett eljárniuk, maga a panaszos is elismerte, hogy trágárul és durván beszélt a járőrökkel. Mindez azonban véleményünk szerint nem indokolja azt, ami ezután történt. A rendőrök megbilincselték a férfi kezét és lábát, méghozzá olyan durván, ami külsérelmi nyomokat hagyott. A lábbilincs alkalmazása ebben az esetben nem volt indokolt – és ezt a Panasztestület is megállapította (a legutóbb szegény Geréb Ágnessel is hasonlóan jártak el, pedig ő nem is viselkedett kihívóan a rendőrökkel!).

Hajnalban a helyi orvosi ügyeletre szállították a férfit, hogy ott vér- és vizeletmintát vegyenek tőle. A férfi azonban ezt arra hivatkozva tagadta meg, hogy éppen nincsen vizelési ingere és arra kérte az orvost és a rendőröket, hogy várjanak egy kicsit. Ők azonban megtagadták a kérését, lefogták, a vizsgálóágyon hanyatt fektették, ahol az orvos erővel lehúzta a nadrágját és letépte az övét, amely a művelet közben el is szakadt, a nadrág övbújtató füleivel együtt. Ezután erővel felvezették a katétert, majd az inge ujját ollóval vágták fel, és vért vettek tőle. Mindez a rendőrség szerint teljesen törvényes volt.

A jogi képviseletet ellátó TASZ álláspontja szerint azonban a húgycső-katéterezés invazív beavatkozásnak minősül, amihez a beteg írásbeli engedélye szükséges, kierőszakolása pedig súlyosan sérti a páciens önrendelkezéshez fűződő jogait. Az egészségügyi törvény - 1997. évi CLIV. tv. 15. § (1) - szerint „a beteget megilleti az önrendelkezéshez való jog, amely kizárólag törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható”. (Megjegyzés: természetesen ebben az esetben nem betegről van szó, de mint egészségügyi beavatkozás alanya, az egészségügyi törvény vonatkozik rá.) A törvény nem túl egyértelműen határozza meg az invazív beavatkozások körét: „a beteg testébe bőrön, nyálkahártyán vagy testnyíláson keresztül behatoló fizikai beavatkozás, ide nem értve a beteg számára szakmai szempontból elhanyagolható kockázatot jelentő beavatkozásokat”. Itt mondjuk meg is állhatunk egy pillanatra! Nem kell jogásznak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: attól, hogy egy beavatkozásnak nincsenek jelentős szakmai kockázatai, még sértheti a páciens emberi méltóságát és önrendelkezéshez való jogát. Ha belegondolunk, kevés invazívebb és megalázóbb beavatkozást tudunk elképzelni, mint hogy lefognak és felvezetnek valamit a húgycsövünkbe. Kevés vigaszt jelenthet, ha ennek egyébként nem voltak “szakmai kockázatai”. Mintha a nemi erőszak áldozatát vigasztalnák azzal, hogy "ne bánkódj, hiszen az elkövető óvszert viselt".

Mivel a FRPT nem tudta eldönteni, hogy a húgycső-katéterezés mennyire számított szakmailag indokoltnak az adott esetben, a Budapesti Orvosszakértői Intézet (BIOI) állásfoglalását kérte. A BIOI válaszában rámutatott arra, hogy nincs határozott szakmai iránymutatás vagy protokoll Magyarországon arra nézve, hogy a húgycső-katéterezéshez kell-e a beteg írásos hozzájárulása vagy sem, egyes kórházakban ezt megkövetelik, másokban nem. Megállapította ugyanakkor a BIOI, hogy “a vizeletminta biztosítására katéteres vizelet nyerése nem tartozik a bevett gyakorlatba. Az vizeletminta ilyen esetekben ‘sürgősségi’ jellegű biztosítása adott esetben orvos szakmailag nem indokolható.” A hasonló esetekben az intézet szerint a szakmailag indokolható eljárás a vérminta biztosítása. Ezt támasztja alá egy Belügyminisztérium és Igazságügyi Minisztérium által kiadott együttes rendelet (23/2003 BM-IM), amely szerint „ha a vizeletminta biztosítása nem lehetséges, kétszeri vérvételre kell intézkedni úgy, hogy a második vérvételre az elsőt követő 30-45 perc között kerüljön sor.” Ezt az Országos Rendőrkapitány vonatkozó utasítása (27/2010) is megerősíti.

A Panasztestület így hát megállapította, hogy az erőszakos katéterezés súlyosan sértette a panaszos “tisztességes eljáráshoz, valamint emberi méltósághoz, egészséghez és testi épséghez való jogát”, és ezt az állásfoglalását megküldte az Országos Rendőrfőkapitánynak is, aki köteles kivizsgálni az esetet – és reméljük a vizsgálat eredményeként levonja a megfelelő személyi és szakmai konzekvenciákat is. A Panasztestület állásfoglalása pedig felhasználható a bíróságon is.

Sárosi Péter