Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
Diszkórazzia: egy törvénysértő népszokás

Diszkórazzia: egy törvénysértő népszokás

Sarosip
Tetszik
0
2010. március 2. kedd, 9:49
drog rendőrség Részvényes leszek

Van egy érdekes magyar népszokás (bár egyesek inkább ‘népszopatásnak’ nevezik), az a neve, hogy diszkórazzia. Az utóbbi években az ombudsman ajánlása és az országos rendőrfőkapitány körlevele nyomán a szokás gyakorlása alábbhagyott hazánkban, azonban az elmúlt hetekben Heves, Hajdú és Csongrád vármegyékben mintha ismét feléledni látszana. Hagyományosan a szombatról vasárnapra virradó reggelen tartják a pandúrok, akik fegyverekkel, kábítószer-kereső kutyákkal és elemlámpákkal felszerelkezve nagy számban egy helyi szórakozóhelyhez vonulnak, azt hermetikusan lezárják, felkapcsolják a villanyokat, kinyomják a zenét, majd a főpandúr pajkosan elkurjantja magát: ‘Figyelemrendőrségsenkisehagyhatjaelahelyiséget’. Ezután a hagyomány szerint az ott szórakozó legényeket és leányokat a pandúrok vidáman felsorakoztatják a falnál, majd, hogy az ünnepi hangulat izgalmát fokozzák, különféle tréfás vegzatúráknak vetik alá a mulatozókat. Így például átvizsgálják a ruházatukat - a leányoknak leány, a legényeknek legény pandúr persze, nehogy a közszemérmen sérelem essék. Mikor valamelyik pandúr fehér port, tablettát vagy zöld növényi maradványokat talál valamelyik delikvens zsebében, elkiáltja magát: ‘Őrmester úr jelentem kábítószer-gyanús anyagot találtam’. Erre általában nagy lesz az öröm a pandúrok között, lajstromba veszik az anyagot és jutalmul acél-karpereccel ajándékozzák meg azt, akinél találták. Az eszesebbek persze tudják, hogy a karpereccel megjelölteket hamarosan a vármegye tömlöcébe szállítják vizeletvizsgálat céljából, ezért már jó előre eldobják vagy lehúzzák a WC-n a náluk lévő cuccot.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vannak a pandúrok között olyan vajákos emberek is, akik elemlámpákkal nagy ravaszul belevilágítanak a fiatalok szemébe, a hagyomány szerint ugyanis így lehet megállapítani, ki cimborált az ördöggel aznap este. A lámpától a beste lélek pupillája kitágul vagy összehúzódik, a vajákos ember ebből megállapíthatja az ördöggel való cimborálás tényét. (Nem törődve azokkal a külhöni, idegenszívű tudományt valló deákokkal, akik szerint az ilyen vizsgálatok teljességgel értelmetlenek.) A hagyomány gyökerei valószínűleg arra a hiedelemre vezethetők vissza, hogy a rendőrségnek tömegesen kell vegzálnia a fogyasztókat a kábítószer-terjesztők felderítése érdekében. Bár erről a hiedelemről ma már bebizonyosodott, hogy megalapozatlan, mégis makacsul tartja magát. Szenti Szabolcs a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a JATE Klub ellen indított 2010. február 28. diszkórazzia után azt nyilatkozta, hogy „a cél a dílerek elfogása, akár a fogyasztókon keresztül is”. Szenti 14 fogyasztó előállítását követően eredményesnek értékelte a hajnali razziát. Ha antropológiai szempontból nézzük, valószínűleg fontos szerepe van mind a pandúrok közötti testületi összetartás, mind pedig a helyi közösségek ciklikus rituális megtisztulása szempontjából. 

A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet évek óta harcol a népszokás kiirtása érdekében, mivel az szerintünk nem csak teljességgel értelmetlen (a pandúrok eddig egyetlen esetben sem találtak ilyen módszerrel dílert, csak fogyasztót), de sérti a szórakozó fiatalok alkotmányos jogait is. Ezt az álláspontot támasztotta alá az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is, aki szerint „a ’diszkórazzia’ – annak eredményéhez képest is – aránytalanul súlyos sérelmet jelentett meghatározatlan számú fiatalnak, akár előállították a gyanú alapján, akár csak vizsgálatra kötelezték őket”. A rendőrségi törvény nem biztosít arra lehetőséget, hogy az egy adott közterületen közlekedő, oda belépő vagy onnan kilépő minden személyt különösebb konkrét, törvényben meghatározott ok és cél nélkül igazoltassanak, illetve kábítószer-tesztnek vessenek alá. A biztonságosabb szórakozást nem a diszkórazziák, hanem a megfelelő prevenciós és ártalomcsökkentő programokkal, intézkedésekkel lehet szavatolni, amelyek nem csak olcsóbbak, de hatékonyabbak is. A kábítószer-terjesztők felderítése nem lehetséges a fogyasztók tömeges vegzálásával, arra vannak más, hatékony operatív rendőrségi módszerek (lehallgatás, beépített ügynök stb.).

Csatlakozz a Facebook-on a "Vessünk véget a diszkórazziáknak" ügyhöz!

A TASZ várja mindazok jelentkezését, akik diszkórazzia áldozatául estek az elmúlt 8 napban! Telefon: +36-1-209-0046 Email: tasz@tasz.hu

Kapcsolódó cikkek:

Diszkórazzia dosszié
Tiltsuk be a fiatalokat!
Drága rendőreink
Vizeletmintát adnak Gyurcsánynak

 

 

drog rendőrség Sarosip 2010. 03. 02. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
  • Iskolaőrökkel élezi a kormány a szegregációt Iskolaőrökkel élezi a kormány a szegregációt
  • Három évig nem dönthetett az életéről, mert attól féltek, hogy majd nem veszi be a gyógyszereit Három évig nem dönthetett az életéről, mert attól féltek, hogy majd nem veszi be a gyógyszereit
  • Csenget a véleményrendőrség Csenget a véleményrendőrség
  • Négy évig vegzálta a magyar rendőrség a holland nyugdíjast, aki legális kenderolajjal akart gyógyulni Négy évig vegzálta a magyar rendőrség a holland nyugdíjast, aki legális kenderolajjal akart gyógyulni

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr531802135

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy rendőri korrupciós botrány margójára 2012.06.09. 10:51:11

Az utóbbi időben számos fajsúlyos (nem csak politikai kinyilatkoztatások tehát) történést regisztrálhattunk, melyek közül több a rendőrséghez kapcsolódik. Más típusú elfoglaltságaim mellett azonban nehezen tudok komolyabban foglalkozni ezekkel, csupán ...

Trackback: 2012.06.09. 10:50:05

Az utóbbi időben számos fajsúlyos (nem csak politikai kinyilatkoztatások tehát) történést regisztrálhattunk, melyek közül több a rendőrséghez kapcsolódik. Más típusú elfoglaltságaim mellett azonban nehezen tudok komolyabban foglalkozni ezekkel, csupán ...

Trackback: Fletó száll a dallal 2010.03.03. 00:18:05

A napokban került fel ez a videó Youtube-ra. Ferenc legszebb pillanatait örökíti meg. Szerintem tíz pontos a videó alatt a zene! Több karaktert nem érdemel, tehát kocsmában a tv felhangosít hátér zaj lezár ÉS:    

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

A helgolandi csata 01. Európa északi területei amolyan félreeső peremvidékként szerepelnek a köztudatban, és gyakran a történelemkönyvekben is. Valójában azonban a Baltikum már az ókor óta kiemelt szerepet játszott a kontinens életében, és nemcsak gazdasági, hanem politikai és katonai szempontból is. A térség két domináns… htenger.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) LMBT (10) lmbt (5) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) tasz (5) TASZ (16) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard