Most, hogy a polgárok életét közvetlenül érintő döntéseket egyik napról a másikra, a Parlamentben még utólag sem megvitatható módon fogják meghozni, a szabadságot védő munkára minden korábbinál nagyobb szükség lesz.
A mai naptól április 11-ig kijárási korlátozást rendeltek el. Mit jelent ez a gyakorlatban? Kimehetek futni a szabadba egyedül? És ha velem van egy barátom? Közlekedhetek autóval, ülhetnek benne velem együtt a rokonaim? Ki fog megbüntetni? Mivel igazolom, hogy valakivel egy háztartásban élek?…
A járvány előrehaladtával elkerülhetetlenül fontos volt, hogy megváltozzon az az egészségügyi protokoll, ami alapján eldöntik például azt, hogy kin kell elvégezni a koronavírus-tesztet. Megnéztük, hogyan kell eljárni az új szabályoknak megfelelően.
A Büntető törvénykönyvhöz is hozzányúlna a kormány törvényjavaslata, amelyet a koronavírus elleni védekezés jegyében nyújtottak be. A viták az elmúlt napokban leginkább arról szólnak, hogy a kabinet nyílt végű felhatalmazást kér magának a veszélyhelyzeti intézkedései fenntartására, de a…
A napokban sokat hallhatunk a rémhírterjesztésről és a közveszéllyel fenyegetésről is. Ebben a tájékoztatóban elmagyarázzuk, hogy melyik fogalom mit jelent, és kitérünk arra is néhány példával, hogy a koronavírus miatti járványhelyzetben ki és hogyan követheti el ezeket a bűncselekményeket.
A veszélyhelyzet alkotmányos orvosság a járványügyi kérdések kezelésére, de minden gyógyszernek lehetnek mellékhatásai, ezért mindannyiunk érdeke, hogy ez az állapot csak addig tartson, amíg az feltétlenül indokolt.
A rendkívüli helyzetben bizonyára rengeteg egészségügyi dolgozó áldozatos munkájára lesz szükség. Megnéztük a pontos szabályait annak, hogy hogyan és mire kötelezhetik őket.
Az iskolabezárás elrendelése, amit pénteken késő este jelentett be a miniszterelnök, felelős lépés a koronavírus terjedésének megállítására. Ám az oktatás az ország legnagyobb ellátórendszere, és a bezárása rengeteg megoldandó problémát okoz. Az eddig bejelentett intézkedések önmagukban…