A koronavírus-járvány még jobban megmutatja, hogyan akadályozza az állam a sajtó munkáját

Az állami szervek csak arról beszélnek, amiről ők akarnak, az egészségügyi dolgozók félnek megszólalni, a kormány propagandistái pedig rendőrökkel vitetnék el az újságírókat.

Olyan ez, mint az óriáskígyó. Ahogy levegőt veszünk, mindig szorosabbra húzza az ölelését

– mondta egyik interjúalanyunk, amikor 19 szerkesztőség körében mértük fel, hogy milyen tapasztalataik vannak az állami tájékoztatással a járványhelyzetben.

Április első két hetében készítettünk egy gyorskutatást, ami nem előzmény nélküli: februárban már nyilvánosságra hoztuk azt a kutatásunkat, amit ugyanezen szerkesztőségek részvételével készítettünk a közhatalom és a független sajtó viszonyáról. Akkor azt tártuk fel, hogy rendszerszinten akadályozzák azoknak az újságíróknak a munkáját, akik nem függnek a hatalomtól – ennek eszközei a megkeresések ignorálásától az erőszakos és fenyegető fellépésen át a hiteltelenítésig és megbélyegzésig terjednek.

A járványügyi védekezésben rendkívül fontos szerepe van a pontos, gyors és valós tájékoztatásnak. Egyrészt növeli az intézkedések hatékonyságát, ha az emberek tudják, hogy pontosan mi történik és miért van rájuk szükség, másrészt biztosítani kell a hatalom ellenőrizhetőségét, amire fokozottan szükség van a kormány rendkívül széles körű felhatalmazása miatt. Ehhez képest az általunk megkérdezett újságírók arról számoltak be, hogy az állami csatornákon és az operatív törzs sajtótájékoztatóin kívül nagyon nehezen jutnak információhoz, a minisztériumok és állami intézmények a korábbinál is ritkábban válaszolnak.

Az operatív törzs sajtótájékoztatói eleinte a funkciójuknak megfelelően működtek, a közel kétórás eseményeken megjelenő újságírók két, később már csak egy kérdést tehettek fel. Mint egyik interjúalanyunk mondta:

Az elején az volt, hogy igyekeztek konstruktívak lenni, bár a kellemetlen kérdésekre már akkor sem válaszoltak.

A fordulat március 15-én, épp a magyar sajtó napján következett be, amikor Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár tartotta meg az operatív törzs sajtótájékoztatóját. Itt a 444 újságírója a vírus tesztelésének protokolljáról tett fel kérdést, mire Kovács válasz helyett lekezelő hangnemben kioktatta nemcsak a kérdezőt, de a többi jelenlévő újságírót is. Ezután online sajtótájékoztatót vezettek be, amire előre el kell küldeni a kérdéseket – ezekből ismeretlen szempontok alapján válogatják ki, hogy mire válaszolnak.

Amit akarnak, elmondanak, amit akarunk tudni, azt nem tudjuk meg

– fogalmazott az egyik, általunk megkérdezett újságíró.

A valóságot leginkább az egészségügyi dolgozók tapasztalatain keresztül lehetne megismerni, de ők az eddigieknél is jobban tartanak a következményektől – még név nélkül is alig nyilatkoznak újságíróknak, a retorzióktól tartva.

Orvos ismerősömmel beszélgettem, és akkor elhangzott az, hogy »ezt nehogy leírd, mert engem kirúgnak, téged meg börtönbe zárnak«

– szemléltette a helyzetet egy interjúalanyunk.

Blogunkon már korábban foglalkoztunk a rémhírterjesztés büntetőjogi tényállásának módosításával. Az egyik legfontosabb tanulság az volt, hogy egy szerkesztőség megbénításához elég, ha a rendőrség megindítja az eljárást, és lefoglalja az informatikai eszközöket, szervereket. Interjúalanyaink azt mondták, ebben a helyzetben is a szokásos gondossággal és körültekintéssel járnak el, a szakmai-etikai szabályokat ugyanúgy betartják. Egyikük úgy véli:

Most úgy tűnik, hogy nem elég, ha van hiteles forrásunk, nekünk az összes bizonyítékot produkálni kell majd a bíróság előtt. Mérhetetlenül a bírák jóindulatára vagyunk bízva.

Az álhírekkel szembeni fellépés különösen nagy hangsúlyt kapott a járványhelyzetben. Ezt a témát azonban a független médiumok nyilvános lejáratására és hiteltelenítésére is felhasználják. Az állami tévé híradója „Leleplezzük az álhíreket” címmel külön rovatot indított, amiben elsősorban a kormánnyal szemben kritikus cikkeket emelik ki és mutatják be álhírként. Az érintett szerkesztőségek számára nem adnak lehetőséget arra, hogy cáfolják ezeket a vádakat.

A kormány propagandistái többek közt a Hír TV műsoraiban „szájzárat” szorgalmaztak a sajtó egy részének, és azt javasolták, hogy „néhány ilyen rémhírkeltőt látványosan be kéne ültetni egy rendőrautóba és látványosan elvinni”. A Századvég Alapítvány pedig „fake news figyelő” oldalt indított, amiben ugyancsak a kormánnyal szemben kritikus médiumok, valamint ellenzéki politikusok írásait listázzák. Ezt megelőzően a Századvég felmérést készített, amiből az derült ki, hogy a magyarok 71 százaléka szerint egyes internetes híroldalak szükségtelenül keltenek pánikot, de az nem derül ki, hogy milyen jellegű híroldalakról van szó – elképzelhető, hogy a válaszadók többsége azokra az álhíroldalakra gondolt, amelyek valóban dezinformációt terjesztenek üzletszerűen.

A valós és ellenőrzött információkat közlő médiumok működését mi továbbra is közérdeknek tartjuk. A nyílt és őszinte tájékoztatás legfeljebb a hatalmon lévők politikai érdekeivel ütközhet, de nem akadályozza a járvány elleni védekezést. Sajtószabadság nem attól lesz, hogy a miniszterelnök fel tud mutatni vele szemben kritikus médiumokat, hanem attól, ha ezek a médiumok el tudják végezni feladatukat. Ehhez arra van szükség, hogy ne úri kegy, hanem alapjog legyen a hozzáférés az állam működésével kapcsolatos információkhoz, a kormány pedig számoljon el a munkájával, és ne lengessen bunkósbotot azok előtt, akik kérdezni mernek. A fejleményeket továbbra is figyelemmel követjük, és jogi segítséget nyújtunk minden újságírónak, ha a hatalom akadályozza munkája elvégzését.