Megszabadulni az érzéstől, ami egyre szűkebb és szűkebb körbe zár be

Sok csúcspontja volt a szombati első Szabad-díjátadónak, az első ilyen rögtön az este elején, Szabó Máté és D.Bányász Gergő közös beszédénél eljött. Most közzétesszük a két beszéd szövegét, mindenkinek nagyon felszabadító élményt kívánunk az olvasásukhoz.

Szabó Máté beszéde

Mi, akik a TASZ-nál dolgozunk, körülbelül öt évvel ezelőtt kezdtük azt érezni, hogy bizonyos sajtóorgánumok egyáltalán nem kíváncsiak arra, hogy mit mondunk. Az orrunk elé mikrofont tartó sajtómunkások közül egyre többen kifejezetten rosszat akarnak nekünk. Ekkor már javában folyamatban volt a kormányzattal kritikus civilek lejáratása, ekkor indultak a norvég civil alap miatti eljárások is. Ekkor fordult elő, hogy a TASZ irodájában egy munkatársamnak majdnem egy órán át tette fel a HírTV egy riportere ugyanazt a kérdést, egymás után, megszámlálhatatatlanul sokszor, azért, hogy ő egyszer olyan szerencsétlenül fogalmazzon, ami ellene fordítható. Ekkor döntöttük el, hogy fel kell készülnünk a kifejezetten ellenséges sajtó kezelésére is. Megtanultuk, hogy az ellenséges sajtó eszközként használ bennünket, és mindent megtesz azért, hogy egy-egy interjúhelyzet számunkra megalázó legyen. A magyar médiapiac egyre nagyobb részéről kellett ezt megtapasztalnunk. 

2014-ben jártam utoljára a közmédiában, egy D. Bányász Gergő által szerkesztett műsorban. Lomnici Zoltánnal, a CÖF szóvivőjével kellett vitatkoznom, közvetlenül azután, hogy egy nagyon sokakat megmozgató, fontos ellenzéki tüntetés erőszakba torkollott. Meggyőződésem szerint a nekem szánt szerep az volt, hogy védelmembe veszem a tüntetőket, így a jogvédő álláspontról kiderül, hogy az csak az erőszakos, garázda elemek védelmezője. Korábban érkeztem a Kunigunda utcai épületbe, de fel voltam készítve arra, hogy már a várakozás is kényelmetlen és kellemetlen lesz. Ennek ellenére Gergő leült mellém beszélgetni, és meglepően barátságos hangot ütött meg. Annak ellenére, hogy nem ismertük egymást korábban, személyes dolgokról beszélt, megmutatta, hogy mit készített a lánya az iskolában. Emlékszem, hogy nagyon zavart ez, mert nem fért össze azzal, amire fel voltam készülve. Tőle azt vártam, hogy beszéljen velem úgy, hogy az előkészítse az élő adásban való megsemmisülésemet. De nem így viselkedett, és egyébként a vita sem alakult az én szempontomból olyan rosszul Lomnicival.

2015-ben, egy-két hónappal a G-nap után, a hirtelen ellenzékivé vált HirTV élő adásban kérdezett arról, hogy kiderítettük: Orbán Viktor személyesen rendelte el a norvég civil alapban érintett civilek vegzálását. Ezt a műsort is Gergő szerkesztette. Az akkori HírTV már nem befeketíteni akarta a civileket. Ennek ellenére úgy éreztem, az élő adásban helyre kell tennem valamit. Egyértelművé tettem, hogy a HírTV is, konkrétan az a műsor is, amiben éppen szerepeltem, része volt a közigazgatási és büntetőeljárásokat is magába foglaló kormányzati lejáratókampánynak. Az erről szóló mondataim voltak az utolsók, a műsorvezető nem is reagált rá. Számomra ez egy fontos elégtétel-vétel volt. Úgy hallottam, ezt Gergő nagyon rossz néven vette, de nem nagyon érdekelt.

2018 decemberében olvastam Gergő cikkét, amiben szembenézett a múltjával, azzal, hogy a propagandamédia szekerét tolta. Azt írta, hogy amikor 2010-ben a közmédiában egy értekezleten elhangzott az a mondat, hogy “mától nem ellenőrizni fogjuk a kormányt, hanem támogatni”, és nem állt fel, “hiteltelenné vált, mint újságíró, mint szerkesztő és talán, mint ember is”. Számomra megindító volt ezt az önkritikus szöveget olvasni. Hirtelen más megvilágításba került az, ahogy Gergő viselkedett velem a Lomnicis vita előtt, de az is, ahogy én beolvastam a HírTV-nek. Rájöttem, hogy nem éri meg keresni a lehetőségét annak, hogy elégtételt vegyünk. Gergőre egészen addig haragudtam, mert részt vett annak a lerombolásában, ami nekem fontos volt. Most viszont nagyon tanulságos volt olvasni arról, hogy mit gondolhatott akkor. Hálás vagyok neki, hogy leírta, hogy nyilvánosan nézett szembe korábbi, rossz döntéseivel, mert megmutatta, hogy a világ nemcsak barátokból és esküdt ellenségekből áll. Az ő szembenézése számomra felszabadító volt. Megszabadultam egy rámtelepedett rossz érzéstől, ami megakadályozott abban, hogy nyitott legyek felé és a hozzá hasonló pályát bejártak felé. Attól az érzéstől, ami engem egyre szűkebb és szűkebb körökbe zárt be. Hasonló felszabadító élményt kívánok mindenkinek!

Részlet D. Bányász Gergő beszédéből

Kiegyezést!

…ha maradt még egy kis szakmai és/vagy emberi hitelem, azt most felhasználom. Szeretném, ha újra lenne szakmám, ezért azt javasolom, egyezzünk ki egymással. Nem szerkesztőségek, nem médiacsoportok, hanem kollégák. Remek emberek, remek újságírók dolgoznak szerte az országban, de ebben a csatazajban mindenki katonának látszik, ha akarja, ha nem. Hiába gondolom magamról, hogy becsülettel dolgozom, hogy nem mundér van rajtam, mások ezt annak látják vagy annak akarják látni, illetve láttatni!

Az első lépést megteszem, felhívom az egyik kollégámat, aki a jelenlegi fogalomrendszerben a kormánypárti oldalon dolgozik vezető beosztásban. Majdnem harminc éve ismerem, nagyon jó ember, kiváló újságíró. Sok dologban egyetértünk, sok dologban nem, de ez nem számít, mert tiszteljük egymást. Nem akartuk legyőzni, elsöpörni a másikat soha – nem tettünk mást, csak elfogadtuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk.

Ha most megmondanám, kire gondoltam, a lövészárok egyik oldalán azt hinnék, elment az eszem. Jelenetem, nem elment, hanem megjött!!! A lövészárok másik oldalán pedig néma csend fogadna – de lehet, hogy fordítva lesz.

Nagyon sokan lesznek, akik azt mondják majd, hogy akikre én gondolok, nem újságírók, velük nincs miről beszélni, velük nem állunk szóba. Az ilyen vélemények lesznek többségben, sőt, szinte csak ilyen véleményeket fogtok hallani mindenhonnan, talán mindkét oldalról… Én leszek az, aki elárulja a szakma maradék becsületét, én leszek az, aki megőrült. Vállalom, mert szerintem csak ez az egy út vezet arra, amerre nem katonák, vagyunk, hanem újságírók…

Mert a lányomból, a fiamból, az életemből, a szakmámból, a szerelmemből, a barátomból, tehát szinte minden fontos dologból csak egy van!