“Merjük kimondani, hogy ez nem újságírás!”

Miért működik a propaganda? címmel rendeztük az idei év első Megafon-estjét a Három Hollóban. Szabad Január kampányunk záróeseményét rendhagyó keretek között, a megszokott kerekasztal beszélgetés helyett world café módszer szerint tartottuk, melynek lényege, hogy egy rövid bemutatkozást követően a résztvevők kis csoportokban felváltva beszélgethettek hat vendégünkkel. A cél az volt, hogy minél közvetlenebb és sokrétűbb képet kapjunk a sajtó hazai helyzetéről, kitérve a propaganda média működésére, az orosz dezinformáció hatására, valamint arra is, hogy milyen alternatív csatornákat használhatnak a klasszikus médiumokból kiszorult újságírók.

A beszélgetés(ek) moderátora a Mérce újságírója, Diószegi-Horváth Nóra volt, aki elsőroban arra volt kíváncsi, hogy mit jelentenek az álhírek vendégeinknek. Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója és a dezinformáció egyik legnagyobb hazai szakértője szerint az álhírek terjesztése jelenleg egyfajta törzsi háborús szerepet tölt be, mert “jelenleg nem az a lényeg, hogy pontos, hanem hogy erős képünk legyen egy politikai narratívában”.

A propagandagépezet belső működéséről beszélt D. Bányász Gergő, aki 2015-ben hagyta ott a közmédiát. Ő úgy látja, hogy Magyarországon nem létezik minőségi újságírás, pedig igény lenne rá, de a propaganda média által meghatározott helyzet a következő 10 évben szerinte nem  fog változni. Veiszer Alinda némileg derűsebben látja a helyzetet: az álhírek inspirálóan hatnak rá, hiszen folyamatosan megkérdőjelezik a terepet amiben mozgunk, ezáltal pedig felkészültségre és tájékozottságra sarkallnak.

Bodrogi Bea, a TASZ jogásza először az Átlátszó aznap megjelent cikkére tért ki, amiből kiderült, hogy 2018-ban 109 sajtó-helyreigazítási pert vesztett a kormányközeli média. Bodrogi  szerint a konkrét személyt ért sérelem esetén indítható személyiségjogi perek esetén ítélt, akár többmillió forintos sérelemdíj visszatartó erejű is lehet. Jelenleg  a TASZ a decemberi tüntetések kapcsán készült lejárató cikkek, félrevezető fotók miatt indít percsoportokat.

Erdélyi Péter, a 444 újságírója igyekezett relativizálni az álhír-jelenséget, utalva arra, hogy az utóbbi 100 évben a technológiai újdonságok, például a televízió megjelenése mindig félelmet gerjesztett. Vajon tényleg annyira meghatározó-e a jelenség, aminek érezzük, vagy csak túlságosan friss és közel van hozzánk? Azért is fontos átfogóan szemlélni a sajtó jelenlegi helyzetét, mert az aggasztó hírek mellett – vagy akár ellenreakcióként – pozitív tendenciák is vannak, hiszen a New York Times olvasottsági számai rendkívül magasak, de az Index támogatói programja is nagyon sikeres volt.

A vendégekkel a csoportos beszélgetések során is a bemutatkozóban felmerült témák folytatódtak. Erdélyi Péternél például a különböző finanszírozási modellek, így az ingyenes, reklámalapú sajtófogyasztás mellett másik két népszerű modellt, az előfizetéses működést, illetve a közösségi finanszírozást, hangsúlyozva, hogy utóbbi tervezhetőségi problémákat vet fel, az előfizetéses modell azonban javíthat a médiumok minőségén.

A jelenséggel való együttéléshez leginkább a kiritkai szemlélet erősítésére van szükség. Ez sarkallta Nagy Krisztinát, a Mérték médiajogászát arra, hogy a kritikai médiaműveltség fejlesztését elősegítő programot fejlesszen ki a 10-18 éves korosztály számára. A program célja, hogy évente 50-100 tanárt képezzenek ki arra, hogy speciális gyakorlatokkal elősegítsék a kritikai szemléletet a gyerekek körében. A kétszer kilencven perces feladatok nem csak az álhírekre, hanem bármilyen félrevezető tartalomra, így áltudományos cikkekre, vagy jelöletlen influenszer-reklámok felismerésére is sarkallnak.

Krekó Péter szerint fontos látnunk, hogy az álhírek minden esetben valamilyen igényt szolgálnak ki, legtöbb esetben a fontosságtudatot. Mint mondta, az orosz dezinformáció kétféleképp szivároghat be a magyar közéletbe: egyrészt a narratíva szintjén (széteső Nyugat - erős Kelet kontraszt), másrészt konkrét összeesküvés elméletek szintjén, például az Ukrajna elleni háborús uszítás, vagy Majdan-CIA. Meglátása szerint a cybertámadások és a hackelések felválthatják és tompíthatják a hagyományos hadviselést. A post truth világtól és a klasszikus, 20. századi propagandától az üzenetek sokfélesége és ezáltal a zavarkeltés különbözteti meg.

“Le kell ülni amásik oldallal, hisz ők ugyanazt hiszik rólunk, mint mi róluk.”

Veiszer Alinda pozitívabban látja a helyzetet, örvendetesnek tartja a komolyabb tartalmakat közvetítő influenszerek megjelenését “A szó végre visszanyeri eredeti jelentését”. Mint mondta, őt kétszer küldték el a munkahelyéről politikai okokból, de úgy véli, hogy a tudatos nézők az interneten meg tudják találni az általuk közvetített tartalmakat. Viszont veszélyesnek tartja, hogy a demokratizálódás során devalválódott a szakértelem, és érvek nélkül is leszólhatjuk mások megalapozott véleményét, mert megszűntek a szűrőink.

A beszélgetést a propagandamédiához kapcsolódó viszony meghatározása zárta. Míg D. Bányász Gergő úgy véli, hogy a másik oldal épp ezt gondolja a jelenlévőkről, mint ők róluk, addig Veiszer Alinda szerint fontos különbség van a 10 évvel ezelőtti kormányközeli sajtó és a mai között, és ennek mai működése nem ad okot arra, hogy elnézően viselkedjünk velük szemben. Az estet Erdélyi Péter gondolata zárta: „Nem gondolom, hogy van másik oldal. Nem gondolom, hogy az Origo valaminek az egyik oldala, aminek a másik oldala az Index.”