Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
Nehéz szülés – otthonszülés

Nehéz szülés – otthonszülés

TASZ
Tetszik
0
2010. április 7. szerda, 16:44
film otthonszülés önrendelkezés Részvényes leszek

A szülés és a születés rendkívül intim esemény az ember életében, amelyben megmutatkozhat az ember életfelfogása, elképzelése a világról. Különböző emberek különböző módokon kívánják megélni azt. E kérdésben az állam feladata sokrétű, egyfelől biztosítania kell az élet védelmét, úgy hogy megfelelő körülményeket teremt, garanciákkal biztosítja az anya és a gyermek védelmét. Másfelől az állam kötelessége, hogy a szükséges legkisebb mértékben avatkozzon bele a magánélet e belsőséges szegletébe. Emellett még olyan feladatok is felmerülnek mint a tájékoztatás, az egyenlő hozzáférés megteremtésének problémái.

Nem állítjuk, hogy ez egy könnyű feladat, azt sem, hogy nagyon gyorsan lehetne elérni változást. Azonban vannak olyan kérdések, amik tekintetében egyre erősödnek azok a szakmai és állampolgári hangok, amik a változást nem csak sürgetik, hanem komoly munkával alátámasztva igyekeznek megmutatni, hogy hogyan képzelik azt el.

Immáron 20 éve, a rendszerváltozás óta várunk az intézeten kívüli szülés és a kapcsolódó kérdések jogszabályi rendezésére. Az elmúlt években egyre erősödik a civilek hangja, annyira, hogy az éppen aktuális miniszter már többször nekifutott a szabályozás kérdésének, a legtovább Horváth Ágnes jutott, egészen a rendelet tervezetének véleményeztetéséig. A véleményünkről már sokszor, sok helyen beszéltünk, azt elmondtuk, leírtuk. Azt kíváncsian várjuk, hogy a május 19-i határidőre mit fog válaszolni a Magyar Kormány a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának. Ugyanis a TASZ beadványa nyomán erre kötelezte a bíróság. Magát a beadványt egy, otthonszülést tervező édesanya képviseletében nyújtotta be a TASZ egyik ügyvédje, mert a magyar állam megsértette a magánélethez fűződő jogát a jogalkotás elmulasztásával.

A jogalkotás körüli érdekességek sora azzal folytatódik, hogy bár április 8-án lesz a Minisztériumban egyeztetés a főosztályvezetői értekezlet által már megtárgyalt tervezetről, erre azonban az intézeten kívüli szülés szakértőit nem hívták meg. Az okokat firtató levelünkre pedig nem érkezett válasz… Emellett folyik Geréb Ágnes pere, aki nem csak az intézeten kívüli szülés gyakorlatának úttörőjeként váltotta ki a szakma ellenszenvét, hanem korábban az apás szülés szorgalmazásával is. Azóta az apás szülés mindennapos gyakorlattá vált. Az ellen folyó per furcsaságaival nem csak a magyar sajtó foglalkozott már, hanem az Economist is közölt róla cikket.

Természetesen, nem az intézeten kívüli szülés az egyetlen problémás kérdés a szülés körül. Jellemző, hogy ahogyan az egészségügy más területein is, elmarad a valódi tájékoztatás az egyes beavatkozások előtt. Gyakran hallani olyan esetekről, amikor a szülőkkel előzetesen megbeszéltek figyelmen kívül maradnak az orvosi indok megjelölése nélkül. Sokszor nem világos, hogy az egyes beavatkozásokra milyen okok miatt kerül sor, s erre magyarázatot kapni utólag nagy nehézségekbe ütközik.

Néhány civil szervezet nyílt levelet írt a szülés körüli problémákról, s arról kérdezi a jelenlegi és leendő döntéshozókat, hogy mit kívánnak tenni a jelzett kérdések megoldása érdekében. E levelet a TASZ is aláírta és megtalálható a soksoklevelet.freeblog.hu –n. A nyílt levél összefoglalja a szülés körüli leggyakoribb problémákat, elküldésével éreztethetjük a megfelelő szervezetekkel és szervekkel azt, hogy a kérdés elodázhatatlan. Küldjön levelet Ön is!

Nézze meg a TASZ videóját az otthonszüléssel kapcsolatos tévhitekről:

 

 

film otthonszülés önrendelkezés TASZ 2010. 04. 07. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk? Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
  • Orbán Viktor ravaszul és tudatosan szít cigányellenes hangulatot Orbán Viktor ravaszul és tudatosan szít cigányellenes hangulatot
  • Csenget a véleményrendőrség Csenget a véleményrendőrség
  • Mire kell figyelned, hogy ne legyél „rémhírterjesztő”? Mire kell figyelned, hogy ne legyél „rémhírterjesztő”?
  • Minden, amit a kijárási korlátozásról tudnod kell Minden, amit a kijárási korlátozásról tudnod kell

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr961902033

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Geréb Ágnes-jelenség 2010.04.08. 07:58:51

Régóta van véleményem Geréb Ágnes és az otthonszülés ügyében, de egyrészt a téma gyermektelen férfiként egyelőre nem érint, másrészt pedig a doktornőre túl sok szót kár pazarolni, most azonban újra előkerült a történet - én pedig nem tudom megállni, ho...

Trackback: Magyar tragikomédia az otthonszülésről 2010.04.08. 03:34:27

A szokásosnál talán szenvedélyesebb hangvételű poszt lesz ez a mostani, de az origo friss cikke a témáról ismét kiverte nálam a biztosítékot. Egyszer majd elmesélem itt a blogon, hogy én is majdnem otthon szültem (Kanadában), és egyszerűen képtelen vag...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

A helgolandi csata 01. Európa északi területei amolyan félreeső peremvidékként szerepelnek a köztudatban, és gyakran a történelemkönyvekben is. Valójában azonban a Baltikum már az ókor óta kiemelt szerepet játszott a kontinens életében, és nemcsak gazdasági, hanem politikai és katonai szempontból is. A térség két domináns… htenger.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) LMBT (10) lmbt (5) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) tasz (5) TASZ (16) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard