Az olvasottság nem publikus.
 
  • Könnyen érthető
  • Koronavírus
  • Egészségügy
Véleményt mondani márpedig szabad!

Véleményt mondani márpedig szabad!

szaboattila_tasz
Tetszik
0
2018. március 23. péntek, 8:45
siker önkormányzat szólásszabadság Részvényes leszek

i_gyperlu_nk.jpg

Ügyfelünket, egy helyi bloggert két kritikus posztja miatt perelte be a bicskei önkormányzat összesen egy millió forint kártérítésre. Az önkormányzat szerint a posztok sértették a város jó hírnevét. A bíróság most megállápította, hogy erről nem volt szó, a blogger csak elmondta a véleményét a város két intézkedéséről. Ez sem bántó, sem sértő nem volt, így pedig a kritikus megjegyzéseket egy önkormányzatnak tűrnie kell.

A Bicskei Szó egy helyi ügyekkel foglalkozó blog, ahol ügyfelünk 2005 óta folyamatosan beszámol a bicskét érintő fontosabb ügyekről, történésekről.  A város vezetésével kapcsolatos cikkek közül néhány kritikus hangnemben született, amiért ügyfelünknek végül bíróságon kellett felelnie. 2017-ben két olyan poszt került ki a blogra, amely az önkormányzat szerint sértő volt. Az egyikben a szerző a helyi avarégetést szabályozó rendeletettel kapcsolatban fogalmazott meg kritikát, a másikban pedig egy útfelújítási projekt nyertesének kiválasztását bírálta.

A város jegyzője szerint a blogger szándékosan lejáratta az önkormányzatot, ezért extrém magas, egy millió forintos sérelemdíj megállípitására kérte a bíróságot. Az eljárás során bebizonyosodott, hogy néhány ténykérdésben ügyfelünk valóban tévedett, de fontos hangsúlyozni, hogy arra nem is lett volna lehetősége hogy minden önkormányzati iratot áttanulmányozzon a cikkek megírása előtt.

Véleményünk szerint az önkormányzat követelése több okból sem volt jogos.

Az önkormányzat meg se próbált egyeztetni a bloggerrel, vagy tájékoztatni őt a cikkek pontatlanságáról, hanem egyből bírósághoz fordult. Ügyfelünk keresetéhez képest  irreálisan nagy a az bírság, aminek megállapítását az önkormányzat kérte volna a bíróságtól. Régóta az az álláspontunk, hogy az önkormányzatoknak nincsen jó hírneve. Az állami szerveket azért hozták létre, hogy garantálják mások jó hírnevét, de ő maguk ilyennel nem rendelkeznek. Végül, egy ilyen mértékű kártérítés következményeként a jövőben senki nem merne felszólalni, kritikát megfogalmazni a város vezetésével kapcsolatban.

csendesforradalmar_gomb.png

A bíróság úgy döntött, hogy meg lehet ugyan sérteni az önkormányzat jó hírnevét, de ezek a blog bejegyzések erre nem alkalmasak, mert

nem voltak indokolatlanul sértőek, túlzóak, így nem voltak alkalmasak a közbizalom lerombolására, a jogbiztonság veszélyeztetésére sem.”

Azaz, a bíróság szerint szabad kritizálni, szabad tévedni, egy valamit nem szabad, másokat ok nélkül sértegetni vagy durván eltúlozni hibákat, mulasztásokat.

Bár a szólásszabadságot ennél tágabb fogalomnak tartjuk, de üdvözöljük a bíróság döntését. A blogger számára kedvező ítélet mellett a bíróság reagált az extrém magas kártérítési igényre is, és a megszokottnál jóval magasabb, 100 ezer forint értékű perköltséget ítélt meg az ügyfelünknek, amelyből reméljük még sokáig tájékoztathatja olvasóit a bicskei ügyekről.

Szabó Attila

siker önkormányzat szólásszabadság szaboattila_tasz 2018. 03. 23. Tovább >
Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról? Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
  • Az ivóvíz elzárása is a kirekesztés egy formája Az ivóvíz elzárása is a kirekesztés egy formája
  • Iskolaőrökkel élezi a kormány a szegregációt Iskolaőrökkel élezi a kormány a szegregációt
  • Nem büntetheti meg az állam azt, aki dudálással nyilvánít véleményt Nem büntetheti meg az állam azt, aki dudálással nyilvánít véleményt

A bejegyzés trackback címe:

https://ataszjelenti.blog.hu/api/trackback/id/tr9713767202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfrissebb cikkeink

  • A 444-re költözik A TASZ jelenti blog
    A 444-re költözik A TASZ jelenti blogA Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az Indexszel történtek tanulsága, hogy még jobban meg kell becsülni a sajtónak azt a megmaradt részét, amely valódi, szabad tájékoztatást folytat.
  • Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátották
    Egy fasznak nevezte a győri alpolgármestert, ezért három év próbára bocsátottákRadnóti Ákos érzékeny a kritikára, pedig közszereplőként tűrnie kellene.
  • Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitól
    Feleségével sem találkozhat Péter, akit az állam ósdi szemlélete miatt fosztottak meg jogaitólEmberek ezreinek jelent súlyos jogfosztottságot a gondnokság intézménye Magyarországon. Sajnos túl gyakran találkozunk olyan ügyekkel, amikor az orvosok és a bíróságok is úgy gondolják, hogy akkor...
  • Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?
    Ki gondoskodik a drogfüggő kamaszról?A szülőt alkalmatlannak minősítik, a gyerekotthon széttárja kezeit.
  • Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?
    Veszélyhelyzet után válsághelyzet: hogyan változik az életünk?A koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli jogrend alatt meghozott szabályok és intézkedések sokszor a legkevésbé sem voltak átláthatók és egyértelműek – több mint kétezer alkalommal kértetek tőlünk...

A TASZ jelenti

A Társaság a Szabadságjogokért blogja.

Támogasd munkánkat!


Légy a Szabadság Részvényese!

 

TASZ a Facebookon

Keresés

Blogajánló

DZSANGALA - GREGORY FÁJA Szerelmes kamaszként jópáran véstük bele a fákba kedvesünk és saját nevünk kezdőbetűjét, valamint az aktuális dátumot, így kifejezve szerelmünket egy szemmel látható és fogható bizonyíték formájában. Az angliai születésű ausztrál utazó, Gregory bár nem egészen ilyesfajta indíttatásból, de… geogulliver.blog.hu
blog.hu

Témáink

abortusz (8) adatvédelem (32) alkotmánybíróság (7) a tasz (14) betegjog (30) betegjogok (16) civilek (14) cselekvőképesség (9) diszkrimináció (57) dizájnerdrog (8) drog (98) drogpolitika (12) dühöngeni (73) egészségügy (80) egyenlőség (47) egyháztörvény (7) emberi jogok (17) film (63) filmezni (10) fogyatékosság (11) fogyatékosságügy (9) fogyatékosügy (76) gondnokság (35) gondokság (5) gyámhatóság (13) gyerekkelvagyok (10) gyerekkiemelés (9) gyermekvédelem (27) gyöngyöspata (12) gyülekezési jog (37) gyűlölet-bűncselekmény (5) gyűlöletbűncselekmény (5) hajléktalanság (11) hiv (31) hiv/aids (5) információszabadság (53) internet (6) intézet (14) iskola (6) jogállam (40) jogsegély (19) jogtudatosítás (17) kábítószer (7) kitagolás (19) könnyen érthető (8) kórházi fertőzés (31) kormány (5) koronavírus (25) korrupció (6) közérdekű adat (34) közérdekű adatigénylés (8) köznevelési törvény (8) lelkiismereti szabadság (13) levélszavazás (9) LMBT (10) lmbt (5) magánszféra (11) megafon (5) megfigyelés (13) menekültek (9) Milanovich Dominika (9) mráz attila (5) népszavazás (8) nevetni (9) oktatás (34) ombudsman (5) önkormányzat (34) önrendelkezés (16) országgyűlés (5) orvosi kannabisz (8) otthonápolás (7) per (8) petíció (6) polgári engedetlenség (5) politikai szabadságjogok (13) prevenció (12) propaganda (14) pszichiátria (20) rasszizmus (20) rendőrség (61) roma (9) romák (44) sajtószabadság (33) siker (12) szabadságjogok (6) szabálysértés (20) szegénység (21) szegregáció (6) szeretni (22) szólásszabadság (59) tanulni (53) tasz (5) TASZ (16) tasz25 (7) tüntetés (35) újságírás (12) választás (54) választójog (38) védőoltás (6) véleménynyilvánítás (14) Címkefelhő

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Archívum

  • 2020 augusztus (1)
  • 2020 július (3)
  • 2020 június (4)
  • 2020 május (3)
  • 2020 április (8)
  • 2020 március (19)
  • 2020 február (8)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (4)
  • 2019 november (11)
  • 2019 október (12)
  • 2019 szeptember (7)
  • Tovább...

Egyéb

süti beállítások módosítása
Dashboard