Dömötör Csabának, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárának sajnos nem sikerült megértenie a 2016. október 2-i menekültellenes népszavazással kapcsolatos álláspontunkat, amely az állampolgárokat segíti a népszavazáson való részvételben. Segítünk, és elmagyarázzuk neki!
Az államtitkár úr szerint "rendkívül méltatlan, hogy egy jogvédő szervezet azért küzd, hogy az állampolgárok ne szólhassanak bele a Magyarország jövőjét alapjaiban meghatározó kérdésekbe". Egyetértünk, egy jogvédő szervezetként mi aktív állampolgárságra ösztönzünk: arra, hogy a polgárok a 4 évenkénti szavazáson túl is vegyenek részt a közéleti kérdések megvitatásában, a döntéshozatalban. A menekültellenes népszavazásról kiadott közleményünk éppen abban ad tanácsot, hogy a felelős állampolgárok hogyan szóljanak bele a mai Magyarország egyik legfontosabb közügyébe. Álláspontunk szerint úgy, hogy érvénytelen szavazatukkal utasítsák el a jogszerűtlen népszavazás kérdésfelvetését. Számunkra is fontos az állampolgárok aktív részvétele. Pontosan ezért gondoljuk úgy, hogy távol maradni nem elég: csak az érvénytelen szavazat üzen egyértelműen a Kormánynak.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ha elolvasta volna a menekültellenes népszavazáshoz írt Gyakran Ismételt Kérdésekre adott válaszainkat, ennek a bejegyzésnek nem kellett volna megszületnie. Így azonban sajnos nem úszhatjuk meg, hogy kitérjünk tudatos csúsztatásaira.
Ön szerint "érthetetlen" az a kijelentésünk, miszerint a referendum "alkalmatlan a nép akaratának érvényre juttatására". Segítünk: azért alkalmatlan, mert az Ön Kormánya nem árulta el a népnek, mit akar kezdeni a népszavazás eredményével. Ön is tudja, hogy a népszavazás esetleges eredményét az Országgyűlés juttatja érvényre. Ezért a Kormánynak a népszavazás kezdeményezőjeként bizonyára konkrét elképzelései vannak arról, hogy egy érvényes és eredményes népszavazás nyomán – akár az "igen", akár a "nem" válaszok győzelme esetén – hogyan tegyen eleget az Országgyűlés a népszavazásból eredő kötelezettségének. Ezeket az elképzeléseket eddig még sehol sem hallhattuk.
Tisztelt Államtitkár Úr! Őszinte választ várunk: mi a céljuk ezzel a népszavazással? Önön és Kormányán múlik, hogy a választópolgárok tudják-e miről döntenek, mire hatalmazzák fel képviselőiket a népszavazáson. Milyen közjogi aktust vár a Kormány az Országgyűléstől a népszavazás tetszőleges eredménye nyomán? Amíg ezt nem hallhattuk, az Ön Kormánya továbbra is akadályozza a népet akarata érvényre juttatásában.
Végül: az államtitkár urat és a Kormányt valóban érdekli, hogy minél többen "szólhassanak bele a Magyarország jövőjét alapjaiban meghatározó kérdésekbe"? Akkor a menekültellenes népszavazás előtt miért döntött ismét – minden ellenzéki pártnak ellentmondva – a külföldön szavazó magyar lakosok levélszavazásból való kizárása mellett? Miért nem zavarja Önt, hogy 2013 nyara óta egyesek csak temérdek időt és pénzt áldozva vehetnek részt az összes országgyűlési választáson és országos népszavazáson?
Ha Önnek és Kormányának valóban fontosak a demokratikus jogok, miért nem akarja hogy minél többen szólhassanak bele a Magyarország jövőjét alapjaiban meghatározó kérdésekbe?
Mráz Attila
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.