A Charlie Hebdo szerkesztőségében történt mészárlás, a rendőrök meggyilkolása és a túszok kivégzése minden emberi mérce szerint aljas és elfogadhatatlan. Nincsen de. A düh hevében úgy döntetni, hogy feladjuk a nyugati típusú demokráciák meghatározó értékeit nem önvédelem, hanem önpusztítás.
Néztem a vasárnap, Párizsban rendezett köztársasági menetet. A kamera elé sétált egy pár, egy arabnak kinéző fiú és egy európainak tűnő lány, egymást átölelve. Én vagyok Charlie írták ki sokan a közösségi média felületeken, sok helyen szerepelt ez a felirat a menet részvevőinek tábláin is. Emellett elkezdett terjedni az Én vagyok Ahmed hashtag is, utalva a Charlie Hebdo szerkesztőségénél meggyilkolt, muszlim francia rendőrre. A két hashtag együtt fejezi ki azt, hogy alapértékeink sokaságát támadták meg terroristák: nemcsak a szólásszabadságot, hanem a vallásszabadságot, valamint közvetve az emberek egyenlő méltóságát is. Óriási öngól volna az öncenzúrára ösztönzés mellett az is, ha engedve az egyszerű megoldások iránti vágynak csorbítanánk emberek, sok esetben európai államok polgárainak méltóságát. A csorbítás történhet megbélyegzéssel, jogokat és lehetőségeket korlátozó intézkedések bevezetésével, a bevándorlás akadályozásával vagy olyan biztonsági szabályok életbeléptetésével, amelyek aránytalanul sújtják a veszélyesnek bélyegzett csoport tagjait. Mindegyik lépés a terroristák malmára hajta a vizet.
A kapcsolódó felvetések egy része mögött az áll, hogy az iszlám vallást egységesnek, híveit pedig homogén csoportként azonosítják. Ugyanakkor ez a vallás is rendkívül sokszínű és az általánosan elterjedt megállapítások ellenére (pl. a prófétát nem szabad ábrázolni), valójában értelmezések sokasága létezik. A norvég tömeggyilkos esetében sem vetette fel senki, hogy a kereszténység egy olyan vallás, amely erőszakra ösztönöz.
A felvetések másik része mögött nehéz mást feltételezni, mint populizmust. A több helyen, többek között a magyar miniszterelnök nyilatkozatában is fellelhető bevándorlóellenesség, különösen a gazdasági okokból bevándorlók „hazaküldésének” felvetése anakronisztikus. Már szinte szégyellek rámutatni ezen szólamok logikai hibáira. Mégis hány magyar állampolgár él és dolgozik ma külföldön – nemcsak az Európai Unió országaiban –, sokan gazdasági okból döntve így? Hány polgár váltott országot hasonló okokból a világtörténelem során? Őket is vissza kellett volna küldeni? Vagy csak a más kultúrkörből érkezőket? Mi köze ennek az egészhez? A terroristák Franciaországban születtek. A király meztelen.
Fontos leszögezni, hogy hibás lenne egy olyan érvelés, amely a nehézségek, mindennapokban tapasztalható kirekesztés miatt „megérti” a szélsőségessé válást. Azonban ennél is súlyosabb tévedés volna az eseményekből azt a következtetést levonni, hogy ezeket a polgárokat szorosabb gyeplő alatt kellene tartani, többet ellenőrizni, másodrendű állampolgárrá tenni. Vagy azt, hogy ez megoldás lenne. Ezek az intézkedések az egyenlő méltóság megsértésen keresztül tovább növelik a fennálló feszültségeket, ráadásul egy egész csoport megfigyelése nem hatékony erőforrás felhasználás sem. Lehetne végülis mindenkire nyomkövetőt szerelni, de nem kérdés, hogy érdemes célzottabban dolgozni. Bizonyos tekintetben analóg a helyzet a magyarországi romákéval. Ha másképp is, de itt is gyakori az érv, hogy más a kultúrájuk, abban „semmi sem szent, ami nekünk az”. A kirekesztők úgy általánosítanak, hogy a romák nem tisztelik a magántulajdont. A tény, hogy vannak roma származású bűnelkövetők, nem jogosít fel az egész közösséggel kapcsolatos gyanú fenntartására és az ebből fakadó kirekesztésre.
A terrorcselekmény kapcsán súlyosan hibás felvetés az öncenzúrára való felszólítás. Ugyanúgy ahogy karikatúrákat szabadon közzé lehet tenni, úgy szabadon is lehet vitatkozni arról, hogy a karikatúrák kiből mit válthatnak ki, milyen érzéseket keltenek. Szembe kell néznünk vele: ez csak egy a számtalan nehéz kérdés közül, amire nincsen egyértelmű válasza senkinek, kivéve persze a szélsőségeseket és az ő végtelenül ostoba megoldásaikat. A demokráciában komolyan gondolkodókra azonban ennél megerőltetőbb feladat vár: közösen végiggondolni a kritikus kérdéseket úgy, hogy ragaszkodunk értékeinkhez: az egyenlő méltósághoz és a szabadsághoz. Közösen – a fent idézett kép a meneten résztvevő párról is ezt fejezi ki.
A felvetéseknek pedig ki kell terjedniük arra is, hogy a nyugati világ milyen szerepet vállal a határain kívül zajló háborúkban, amelyekben nap mint nap sokan vesztik életüket. Teljesen hiába csukjuk magunkra az ajtót és fogjuk be a szemünket és a fülünket.
Kapronczay Stefánia
Itt olvashatjátok a témához írt másik bejegyzésünket is.
A fotó forrása: https://twitter.com/jabberworks/status/552900339863916545
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.