A Társaság a Szabadságjogokért közellenséggé vált a kormánypárti sajtóban. Déjà vu. 2006-ban, amikor kiálltunk a rendőrség által elkövetett jogsértések áldozatai mellett, már egyszer megéltük ugyanezt. Akkor éppen a most bezárásra ítélt Klubrádió ostorozott minket azzal, hogy hamis rágalmakkal keltjük rossz hírét hazánknak. Akkori kritikusaink most érdekes módon megkedvelték a rádió bezárása ellen felszólaló TASZ-t, míg azok, akik öt éve dicsértek minket bátor kiállásunkért, most csak köpnek egyet a nevünk hallatán. Pedig mi nem változtunk semmit: rendületlenül és pártsemleges módon kitartunk a szabadságjogok védelme mellett. Akkor ki és mi is változott? Költői kérdés.

Miután február 9-én, csütörtökön a HírTV élőben közvetítette, hogy Dénes Balázs, a TASZ elnöke ez Európai Parlamentben kíméletlen kritikát mondott a kormány tekintélyelvű politikájáról, felsorolva mindazokat a területeket, ahol a szabadságjogok és az esélyegyenlőség sérültek az elmúlt években, gyűlölködő, fenyegető leveleket és telefonhívásokat kaptunk. Ironikus, hogy a legtöbb rasszista jelzőt pont azok aggatták ránk, akik egyébként hazugsággal vádolnak minket azért, mert rámutatunk az intézményesített rasszizmusra és kirekesztésre. Még szánalmasabb, hogy ismét előkerült a hazaáruló retorika a fiókból: aki a jogsértésekről beszél, az ráront a nemzetére. Aki a kormányt kritizálja, az az országot támadja.

Tegyünk most egy kis időutazást: 2006 decembere, Brüsszel. A néppárti frakció meghallgatást szervez az Európai Parlamentben, a téma az október 23-án történt jogsértések kivizsgálása. „Az MSZP szerint a Fidesz célja a kormány lejáratása, az ellenzéki párt viszont állítja, kizárólag a jogsértésekre akarják felhívni a figyelmet,” imígyen szólt az eseményről az [origo]. Egy kormánypárti képviselő szerint a rendezvény ártott Magyarország nemzetközi megítélésének. Szájer József ezzel szemben kijelentette, hogy a meghallgatásra azért volt szükség, mert a kormány nem vizsgálta ki megfelelően a jogsértéseket, csak amikor már egy EU biztos is beavatkozott. Ugyanaz a Szájer József most fel van háborodva, szerinte Neelie Kroes EU biztos túllépte a hatáskörét akkor, amikor egy tagállam kormánya által elkövetett jogsértéseket bírálta. Levelében kifejti, hogy „Magyarország és a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor ellen a sajtóban, egyes pártpolitikai és gazdasági körökben összehangolt támadás-sorozatnak lehettünk megdöbbent tanúi az elmúlt két esztendőben.” A volt kormánypárt képviselői eközben a szabadságjogok rendíthetetlen híveinek mutatkoznak. Ismerős a kép? Minthacsak ugyanazon az ócska színházi előadáson járnánk, csak a szerepkiosztás változott. Egy állandó szerep és szereplő van csupán: ez az állandóan kritizált pozíció a független jogvédő szervezeteké - a TASZ pedig ilyen.

Vajon hányan emlékeznek még arra, hogy alig öt éve, 2007. február 21-én látogatott Magyarországra Franco Frattini, az Európai Bizottság alelnöke? A Fidesz akkor valóságos megváltóként üdvözölte Frattinit, aki a rendőrök képzését, a rendőri azonosítók használatát és a gumilövedékek használatának mellőzését, valamint a civil kontroll megerősítését és az erőszakot elszenvedettek eseteinek kivizsgálását szorgalmazta. A Fidesz nem küldte el az anyjába az EU biztost, amiért az súlyosan beavatkozott az ország belügyeibe. Balog Zoltán a pártja nevében kijelentette: nagy dolognak tartják, hogy a „kormány küzdelme” ellenére mégis összejött a találkozó az Országgyűlés emberi jogi bizottsága és Frattini között. Persze akkoriban Balog úr még nem volt államtitkár, viszont tibeti zászlót lengetett a kínai miniszterelnök látogatásakor, és kedvelte a jogvédő szervezeteket. Amióta államtitkár lett, nem szokott zászlót lengetni. Ellenben kormánya uralma idején a rendőrök bilincsben viszik el azokat, akik ugyanazt tették, amit ő néhány éve: Tibetért tüntettek a kínai kormányfő látogatása idején. És ki biztosít eközben jogi képviseletet az állam ellenségeinek minősített tüntetőknek? A TASZ. Az a szervezet, amelynek a javaslatait, kritikáit Balog Zoltán érdekes módon jóval kevesebb megértéssel fogadja, mint amikor még nem volt kormányon. A mostani kormánypárt támogatóinak egykori TASZ-szimpátiája, amely egész szépen alakult, amikor 2008-ban a TASZ Orbán Viktort képviselte sikerrel egy szólásszabadság perben az akkori hatalom ellen, mára semmivé foszlott.

Magyarországon sajnos a jelek szerint az emberek egy jelentős része csak addig véli érteni a jogvédők missziójának és munkájának jelentőségét, amíg éppen az ő etnikumukat, szexuális hovatartozásukat, pártjukat, nemüket és vallásukat éri támadás. Amíg éppen más van erőpozícióban. Amint ők kerülnek helyzetbe, a jogvédelem hirtelen értelmét veszti a többség számára. Árulóknak látják azokat, akiket egykor harcostársnak tekintettek. Azt pedig végképp kevesen képesek ép ésszel felfogni, hogy ugyan minek védik „ezek” az olyan kisebbségek jogait, akiket szinte mindenki utál, sőt, akiket szinte kötelező megvetni. Akiket el kell különíteni a „normális” emberektől. A romákat, a drogfogyasztókat, a fogyatékosokat, a hajléktalanokat, a HIV pozitívokat. Megpróbálják a saját pártalgebrájuk és törzsi képleteik alapján értelmezni a jogvédők lépéseit, és nem létező motivációkat, elfogultságokat tulajdonítani nekik, kikiáltják őket a többségi társadalom és a közjó ellenségének. Holott a jogvédelem logikája áll ebben az egész olcsó-ócska politikai színházban a legkövetkezetesebb és legszilárdabb alapokon. A TASZ iránytűje a jogállam, és a TASZ hajó mindig ahhoz húz, aki a legkevésbé képes megvédeni a jogait, vagy akit alaptalanul támadnak. Aki így tesz, az mindig is közellenség marad, legalábbis az aktuális hatalom hívei számára.

Sárosi Péter, a TASZ ügyvivője