TASZ vs. propaganda: így küzdünk az álhírgyár ellen

TASZ vs. propaganda: így küzdünk az álhírgyár ellen

Mindig is feladatunknak tekintettük, hogy jogsértés esetén megvédjük az újságírókat és azokat az állampolgárokat, akik véleményüket nyilvánosan felvállalják. Összegyűjtöttük, hogy a két pillérre épülő propaganda rendszerrel (melyről ebben a bejegyzésben írtunk részletesen) szemben mi jogvédőként mit…

Miért fontosak neked is az emberi jogok?

Miért fontosak neked is az emberi jogok?

December 10-e az emberi jogok világnapja. Ezen a napon fogadta el Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát az ENSZ közgyűlése 1948-ban. Azóta eltelt ugyan hetven év, de a nyilatkozat cikkei semmit nem vesztettek aktualitásukból. Lehet, hogy te sem tudsz róla, hogy az életedre milyen nagy hatást…

A Nyíregyházi Polip, az Alkotmánybíróság és a szólásszabadság védelme

A Nyíregyházi Polip, az Alkotmánybíróság és a szólásszabadság védelme

Több olyan ügyünk is volt a közelmúltban, ahol valakit közéleti kérdésekkel kapcsolatos témákban amiatt próbáltak számonkérni, mert éltek a szólásszabadságukkal. Egy bicskei bloggert kritikus posztjai miatt kötelezett volna sérelemdíj fizetésére az önkormányzat, a korrupciós kérdéseket feszegető…

Levélben kértünk fel nagy elektronikai cégeket, hogy ítéljék el a Telegram oroszországi betiltását

Levélben kértünk fel nagy elektronikai cégeket, hogy ítéljék el a Telegram oroszországi betiltását

Nemrég betiltották Oroszországban a Telegram nevű, titkosított kommunikációt biztosító csevegőszolgáltatást.  A döntés oka az, hogy a vállalat nem volt hajlandó hozzáférést biztosítani a hatóságoknak a felhasználók személyes üzeneteihez és személyes adataihoz. A tiltásról az orosz bíróság kevesebb,…

Véleményt mondani márpedig szabad!

Véleményt mondani márpedig szabad!

Ügyfelünket, egy helyi bloggert két kritikus posztja miatt perelte be a bicskei önkormányzat összesen egy millió forint kártérítésre. Az önkormányzat szerint a posztok sértették a város jó hírnevét. A bíróság most megállápította, hogy erről nem volt szó, a blogger csak elmondta a véleményét a város…

Ilyen az, amikor a rendőrség a szólásszabadságot védi

Ilyen az, amikor a rendőrség a szólásszabadságot védi

Nem olyan régen számoltunk be arról, hogy a jászberényi ügyészség megszüntette a nyomozást az ügyfelünkkel szemben, aki a nyilvánosság előtt korrupt állatnak nevezte a falujának polgármesterét. Most ismét jó hírünk van, a záhonyi rendőrségről már nem is került az ügyészséghez az az ügy, amelyben az…

Nem, a tanároknak sem tilthatják meg a nyilatkozást

Nem, a tanároknak sem tilthatják meg a nyilatkozást

Az RTL Klub tegnapi híre szerint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal körüzenetben korlátozta a nyilatkozást azután, hogy kiderült, hogy egy komáromi iskolában szégyenfalra tűzik a „renitens” diákok nevét. Már többször elismételtük, de sajnos ezúttal is aktuális: nem, egyetlen iskola,…

Nem bűncselekmény, ha korrupt állatnak nevezed a polgármesteredet

Nem bűncselekmény, ha korrupt állatnak nevezed a polgármesteredet

Kiskartali István egy augusztusi hajnalban írt meglehetősen erős bírálatot a faluja polgármesteréről a saját Facebook oldalára. A polgármester ezért feljelentette őt a rendőrségen, ahol meg is indították a nyomozást becsületsértés ügyében. Közbelépésünknek köszönhetően a jászberényi ügyészség…

Nem taníthat egy Facebook poszt miatt

Nem taníthat egy Facebook poszt miatt

Vári Anikó 2016. decemberében jelentkezett egy szakközépiskola pedagógusi állására. Ugyanazon a napon posztolt egy hírt a saját Facebook oldalán, aminek kapcsán kritikus megjegyzéseket tett a magyar oktatáspolitikára és annak alakítóira. Pár nappal ez után az intézmény igazgatója ügyfelünk…

Nyertünk, mondhatsz nemet Paksra!

Nyertünk, mondhatsz nemet Paksra!

Mi történik, ha a magyar gazdaságtörténet legdrágább, orosz hitelből finanszírozott beruházása, a paksi atomerőmű bővítése ellen szóló érveket mutatnád be a saját honlapjaidon, és ehhez lefoglalod a stopaks.hu és a nopaks.hu domain neveket? Hát persze, hogy bepanaszol az MVM Paks II. Atomerőmű…