TASZ25: Tiltakozásból jelentette fel magát tűcsere programban is dolgozó munkatársunk

TASZ25: Tiltakozásból jelentette fel magát tűcsere programban is dolgozó munkatársunk

Segíteni szerettek volna, de az ügyészség szerint bűnsegéddé is válhattak azok a civilek, akik részt vettek a tűcsere programokban. Erre a problémára hívta fel a figyelmet egy radikális, önfeljelentő akcióval egy fiatal pszichológus munkatársunk 2005-ben. A tűcsere programokban részt vevők jogi…

Az elterelés ára: ne hagyd, hogy veled fizettessék ki az elterelést!

Az elterelés ára: ne hagyd, hogy veled fizettessék ki az elterelést!

Az elterelés lényege, hogy a jellemzően nehéz anyagi helyzetben lévő droghasználók segítséggel felhagyhatnak a fogyasztással, és így elkerülhetővé válnak a kábítószer birtoklása miatt megindítható további büntetőeljárások.  Ezt a segítséget teszi idézőjelbe az az új törvényi szabály, amely szerint…

Drogmentesség helyett párbeszédet és támogatást!

Drogmentesség helyett párbeszédet és támogatást!

Ha hihetünk a kormány Nemzeti Drogellenes Stratégiájának és Magyarország 2020-ra kábítószermentessé válik, akkor 2019 a kábítószermentességre felkészülés éve. Ha azonban a hazai kábítószerügy jelenlegi helyzetéből indulunk ki, sokkal inkább a problémákat szőnyeg alá söprő, a segítségre szorulókat…

Bizonytalan mennyiség teszi a drogdílert

Bizonytalan mennyiség teszi a drogdílert

Ha egy ismerősöd kannabiszt vagy amfetamint vásárol, nagyjából tudhatja, hogy mekkora mennyiségig minősül fogyasztónak, és mennyi felett számíthat terjesztőnek. A dizájnerdrogok esetében sokkal nagyobb a bizonytalanság: egyik nap szabálysértőként, a következőn viszont kereskedőként is kezelhet a…

A civilek mellett az ENSZ is a fülöp-szigeteki mészárlás befejezését követeli

A civilek mellett az ENSZ is a fülöp-szigeteki mészárlás befejezését követeli

Rodrigo Duterte alias „A Büntető”, Fülöp-szigetek új elnöke igyekszik tartani magát a választási ígéretéhez, miszerint fél év alatt felszámolja a bűnözést, ami érdekében tízezreket ölet meg. Alig három hónappal ezelőtti megválasztása óta több mint 700 feltételezett drogkereskedőt és – fogyasztót…

Kábítószerügyi Tanács – tájékoztatás rohamtempóban

Kábítószerügyi Tanács – tájékoztatás rohamtempóban

Tervezetek a fiatalkorúak ellátásra, újabb ígéretek a pályázati kiírásokra, az alig fél éves szabálysértési törvénymódosítás előirányzott módosítása és a rendőrségi prevenció kivételezett helyzetének visszavonása – csak néhány pont a Kábítószerügyi Tanács június végi üléséről, melyen élénk viták…