Már nem kérek semmit a Mikulástól, mert megkaptam Grétit

Már nem kérek semmit a Mikulástól, mert megkaptam Grétit

Hogy hogy jutottunk el idáig? Az egész gyerekkoromban indult. Apu meg anyu soha nem voltak jól, mindkettőjüknek volt alkohol problémájuk. Mindennapos volt a vita és a verekedés. Döcögős volt eddig az életem, de most érkeztem el oda, hogy már a jövőt sem látom borúsan. Ezért örülnék, ha több emberhez…

Nekik itthon nem volt semmi gondjuk

Nekik itthon nem volt semmi gondjuk

Kati gyerekeit októberben vitték el, azóta harcol értük minden nap. Végül 4 hónapos küzdelme eredményre vezetett, a három gyerek újra otthon van. Sem ők, sem szüleik nem értik, mi szükség volt erre a „kis kirándulásra”, - ahogyan a gyámhivatal nevezte, amikor nevelőszülőkhöz szállította a…

Családok mennek tönkre az állami szervek tehetetlensége miatt

Családok mennek tönkre az állami szervek tehetetlensége miatt

Míg egy-egy gyerek szüleitől való elszakítására elég pár óra és egy kétsoros hatósági döntés, addig az – akár indokolatlanul - kiemelt gyermek visszakapására hónapokat, de inkább éveket kell várni. A szülőknek be kell tartani a játékszabályokat, határidőket,  de a hatóság úgy tűnik, nem köteles…

Dilettáns és embertelen a gyermekvédelmi törvény szigorítása!

Dilettáns és embertelen a gyermekvédelmi törvény szigorítása!

Jövő héten szavaz a parlament arról, hogy azok a szülők, akik nem elég "együttműködőek a tanárokkal, óvónőkkel, gyermekorvossal vagy védőnővel, súlyosan veszélyeztetik a gyermeküket. Jobb esetben csak védelembe veszik a gyerekeket, rosszabb esetben akár el is szakíthatják őket szüleiktől.