Gyerekbarát kórházak: erre a négy dologra van mindenképpen szükség egy kórházban

Gyerekbarát kórházak: erre a négy dologra van mindenképpen szükség egy kórházban

Évek óta tartó Gyerekkel vagyok kampányunkban azért dolgozunk, hogy a kórházba kerülő gyermekek minél inkább gyerek- és szülőbarát környezetben gyógyulhassanak. Az összes magyarországi gyerek-fekvőbetegellátó intézményt értékeltük, hogy szerintünk mennyire gyerekbarát az ellátás bennük. Na de mitől…

Eljárást indított az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Debreceni Egyetem ellen

Eljárást indított az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Debreceni Egyetem ellen

Augusztusban történt, hogy a Debreceni Egyetem díszpolgárává fogadta Vlagyimir Putyint, Oroszország elnökét. Ezellen akkor sokan, sokféle módon tiltakoztak: tanszékek és oktatók tettek közzé közleményeket és sokan magánszemélyként is megfogalmazták a véleményüket. Így tett az ügyfelünk, Barna Eszter…

Hasznos tippek azoknak, akiknek gondot okoz egy hivatalos dokumentum aláírása

Hasznos tippek azoknak, akiknek gondot okoz egy hivatalos dokumentum aláírása

Előfordult már veled, hogy az aláírásaid különböztek egymástól? Kerültél már olyan furcsa helyzetbe, hogy a banki ügyintéző szóvá tette, hogy nem ugyanolyan az aláírásod, mint az évekkel korábbi? Eszedbe jutott már valaha, hogy mi a helyzet azokkal, akik nem tudják mozgatni a karjukat, vagy…

A magyar iskolák a szülőket is gyermekként kezelik

A magyar iskolák a szülőket is gyermekként kezelik

A hazai iskolarendszer kevés döntést ad a szülők kezébe a hiányzások esetére. Korábban is nehezményeztük, hogy a jogszabály szabad kezet ad az iskolai házirendek szabályozásához, így teljesen önkényes, hogy melyik az iskola mit és hányszor fogad el igazolásnak. A gyerekorvosok most nyilvánosságra…

Fájdalmas küzdelem a gyógyászati kannabiszért

Fájdalmas küzdelem a gyógyászati kannabiszért

A kannabisztartalmú gyógyszerek hivatalosan jelenleg is elérhetők gyógyászati célból Magyarországon. Másképp látják ezt azok a páciensek, akik már próbáltak ilyen készítményt igényelni. Ügyfelünk történetén keresztül mutatjuk be, hogy valójában mekkora küzdelemre számíthat az, aki szeretné igénybe…

„Sötéten látja a jövőjét?” – vesénkbe lát majd a kormány az új szabályokkal

„Sötéten látja a jövőjét?” – vesénkbe lát majd a kormány az új szabályokkal

  Egyetért az állítással, hogy „Sosem fognak úgy alakulni a dolgok, ahogy én akarom”? Ébredés után mennyi idő múlva szívja el az első cigarettáját? Alkalmaz-e valamilyen fogamzásgátló módszert? Jövő júliustól ilyen kérdéseket tesz majd fel a a háziorvos. A javaslatról már tavaly nyáron szó volt,…

Quaestor-ügy: ha egyszer már elloptak valamit, arról nem lehet adatokat kikérni

Quaestor-ügy: ha egyszer már elloptak valamit, arról nem lehet adatokat kikérni

Ügyfelünk, mint Quaestor-károsult, közérdekű adatigényléssel fordult a Magyar Nemzeti Bankhoz. Többek között azt szerette volna megtudni, hogy a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjába – melynek számláját az MNB vezeti – teljesített-e az MNB befizetést, valamint, hogy benyújtott-e ehhez a…

Rám szállt a kamara, mert tiltakoztam a hálapénz ellen

Rám szállt a kamara, mert tiltakoztam a hálapénz ellen

Sokan ismerhetik azt az ügyet, amelyben egy veszprémi onkológus nőgyógyász 150 ezer forintot kért rákos betegektől a kezelésükért, műtétjükért. Aki nem fizetett, azt nem operálta meg, hagyta meghalni. Ezt az orvost a bíróság bűnösnek találta, „nélkülözhetetlen szakértelmére” hivatkozva azonban…

Lehet, hogy a kormány épp a te adataidat elemzi, amikor ezt a posztot olvasod

Lehet, hogy a kormány épp a te adataidat elemzi, amikor ezt a posztot olvasod

Az Apple és a Google elárulta, tavaly hányszor akart a magyar kormány adatokat szerezni tőlük a felhasználóikról. Tudtad, hogy a techcégeknek egy csomó adatot ki kell adniuk rólad a kormánynak, ha kérik? Mennyire vigyáznak ezek a cégek az adataidra? Hányat adtak ki tavaly? Legújabb projektünkben azt…