Vallásszabadság nélkül a NER-ben

Vallásszabadság nélkül a NER-ben

 (a kép forrása: Magyar Szekuláris Egyesület) Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint a magyar állam jogsértést követett el egyes magyar egyházakkal szemben. A jogsértést két éve már az Alkotmánybíróság is megállapította. A TASZ kilenc érintett egyház képviseletét látta el. Az EJEB…

Rendőrtempó Magyarországon

Rendőrtempó Magyarországon

A német kancellár budapesti látogatása napján a magyar hatóságok – nem először – durván megsértették a szabad gyülekezéshez való jogunkat. A kancellári vizitet megelőző napon a TEK „rajtaütésszerűen” elrendelte azoknak a területeknek a lezárását is, ahol a törvény szerint demonstrálhattunk volna, a…

A szólás és a gyülekezés az idei sztárok

A szólás és a gyülekezés az idei sztárok

Az ENSZ 1948. december 10-én fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, majd két évvel később határoztak úgy, hogy minden év december 10-e az emberi jogok világnapja lesz. Olvassa el, mit üzent az ENSZ főtitkára ezen a napon, illetve ismerje meg, hogy a TASZ mit tart 2012…