Romeltakarítás

Romeltakarítás

A menekültellenes népszavazás előtti gyűlöletkeltő kampány volt a TASZ történetében az első, amiben határozottan állást foglaltunk a szavazat tartalmát illetően, és egy bizonyos (az érvénytelen) szavazat mellett érveltünk. Együttműködtünk 24 másik olyan civil szervezettel, akik a népszavazás…

A megtévesztés melegágya – új népszavazási szabályozás készül

A megtévesztés melegágya – új népszavazási szabályozás készül

A Kormány a népszavazási eljárás módosítását kezdeményezte, javaslata már csak a zárószavazásra vár. Az új népszavazási eljárás látszólag megkönnyíti az országos népszavazások kezdeményezését. A TASZ álláspontja szerint azonban ezután semmivel sem lesz könnyebb a népszavazást kezdeményezők dolga –…

Köszönettel dr. Kocsis Máténak

Köszönettel dr. Kocsis Máténak

Eljött a nap, mikor a Józsefvárosban elkezdik szisztematikusan begyűjteni a hajléktalanokat. Naponta 30-40 embert löknek át a szabálysértési iroda ajtaján. Nem vagyok jogász. Nem publikálok, nem szoktam előadásokat tartani, nem adok interjúkat. A háttérből huzigálom a szálakat…

Ami nem látszik, az nem is létezik

Ami nem látszik, az nem is létezik

Vasárnap ügydöntő helyi népszavazást tartanak a Józsefvárosban, a kérdések a hajléktalanokra vonatkoznak. A referendum akkor lesz érvényes, ha a választásra jogosultak több mint a fele részt vesz, eredményes pedig akkor, ha a szavazóknak több mint a fele a megfogalmazott…

Kalifornia: első lépés a legális fű felé

Kalifornia: első lépés a legális fű felé

Bár az előzetes közvéleménykutatások nagy része a legalizáció-pártiak többségét mérte a kaliforniai választók körében, a 19. Javaslat elbukott és a fű egyelőre nem lesz legális az államban (55% nem - 45% igen). Úgy tűnik, pont az történt, amiről a Tilos Rádió Morális Vállalkozók c. műsorában…