Nincs olyan anya, aki be tudná pótolni ezeket az elvesztett éveket

Nincs olyan anya, aki be tudná pótolni ezeket az elvesztett éveket

Fél éve, március végén hírt adtunk róla, hogy Bence két éves korában végre hazakerült a szüleihez. Mint akkor megírtuk, a kisbaba születésekor azért nem kerülhetett haza, mert a helyi védőnő hónapokkal korábban jelezte a kórház számára: „Az asszonynak minden gyermeke átmeneti nevelésben van.…

A dörzsölt gazemberekkel nem kellett volna óvatosan bánni

A dörzsölt gazemberekkel nem kellett volna óvatosan bánni

Az Egri Törvényszék mai ítéletében kimondta, hogy a rendőrség 2011-ben Gyöngyöspatán nem védte meg a szélsőségesektől megfélemlített roma lakosságot, és ezzel megsértette egyenlő bánásmódhoz való jogukat. Először mondta ki magyar bíróság azt is, hogy a rendőrség bírságolási gyakorlata is lehet…

Kalifornia: első lépés a legális fű felé

Kalifornia: első lépés a legális fű felé

Bár az előzetes közvéleménykutatások nagy része a legalizáció-pártiak többségét mérte a kaliforniai választók körében, a 19. Javaslat elbukott és a fű egyelőre nem lesz legális az államban (55% nem - 45% igen). Úgy tűnik, pont az történt, amiről a Tilos Rádió Morális Vállalkozók c. műsorában…

Szociális gondoskodás vagy koncentrációs tábor?

Szociális gondoskodás vagy koncentrációs tábor?

Miközben Európában egyre népszerűbbekké válnak az olyan politikai elképzelések, amelyek a különféle kisebbségek kirekesztését és megbélyegzését szolgálják, Ázsiában már nagy hagyományai vannak annak, hogyan tüntessék el a nemkívánatos elemeket az utcáról. Kambodzsa nagyvárosaiban például a katonai…

A nyomor pusztít, mint a szennyes árvíz

A nyomor pusztít, mint a szennyes árvíz

Spiró György regényében, a Feleségversenyben a jövő Magyarországa több értelemben is végleg kettészakad: politikailag, szociálisan és kulturálisan. Leszakadnak a szegények, kiszakadnak a romák és az egész ország elszakad Európától és annak értékrendjétől. Bár a regény sok szempontból egy olyan…

Félelem és reszketés Debrecenben

Félelem és reszketés Debrecenben

A sajtóból értesülhettünk arról, hogy február végén a rendőrség rajtaütött egy debreceni szórakozóhelyen tartott zártkörű bulin, mivel a rendőrség közleménye szerint lakossági bejelentést kaptak arról, hogy ott “kábítószeres parti” zajlik, ahová “csak előzetes telefonos bejelentés alapján lehetett…