A szólás és a gyülekezés az idei sztárok

A szólás és a gyülekezés az idei sztárok

Az ENSZ 1948. december 10-én fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, majd két évvel később határoztak úgy, hogy minden év december 10-e az emberi jogok világnapja lesz. Olvassa el, mit üzent az ENSZ főtitkára ezen a napon, illetve ismerje meg, hogy a TASZ mit tart 2012…

Egy egyezménynek is lehet szíve

Egy egyezménynek is lehet szíve

Az Új Polgári Törvénykönyv tervezetében olvasható gondnoksági szabályozással hazánk bizonyosan meg fogja sérteni a fogyatékosügyi ENSZ egyezményt. Erről korábban részletesen írtam. Érdemes most röviden szemügyre venni, hogy mit vár el az egyezmény a tagállamoktól.…

63 éve csak beszélünk róla

63 éve csak beszélünk róla

Az ENSZ Közgyűlése 1948. december 10-én fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, két évvel később pedig úgy döntöttek, ez a nap lesz az emberi jogok világnapja. A bevezetést és a 30 cikket átfutva semmi meglepővel nem találkozunk, 63 évvel a megalkotás után…

ensz jogok emberi TASZ 2011. 12. 09. Tovább >
Vizsga utáni beszámoló

Vizsga utáni beszámoló

A magyar kormány ma idén másodszor számol be emberi jogi teljesítményéről az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa előtt. A beszámolót követően a tagállamok szavaznak, hogy a Magyarországról szóló jelentést elfogadják-e. Az esemény az ún. egyetemes időszakos felülvizsgálatnak (Universal…