Három nyertes perünk után mások is könnyebben juthatnak közérdekű adatokhoz!

Három nyertes perünk után mások is könnyebben juthatnak közérdekű adatokhoz!

i_gyperlu_nk.jpg

Három közérdekű adatigénylési ügyben is nyertünk a közelmúltban. A Budapesti Közlekedési Központot (BKK) és a Magyar Orvosi Kamarát (MOK) is arra kötelezték a bíróságok, hogy ingyen adják ki a kért adatokat ügyfeleinknek, a katonai eszközök értékesítével is foglalkozó HM Arzenál Zrt.-nek pedig előírták, hogy árulja el, milyen feltételek mellett adtak el állományból kivont (hatástalanított) harci helikoptereket. A bíróságok mindhárom esetben a közérdekű adatok megszerzését mások számára is megkönnyítő döntést hoztak.

Engedjétek haza Imit!

Engedjétek haza Imit!

screen_shot_2018-05-14_at_16_05_27.png

Imre Csongrádban nőtt fel a szüleivel, szeretetben. Szülei halála után akarata ellenére a pszichiátriára került, aztán pedig egy tömegintézetbe. Azóta leveleket ír minden héten, mert ez az egyetlen még megmaradt kapcsolata a külvilággal. Azzal a külvilággal, ahol másodunokatestvére, Gyöngyi és férje már két éve hazavárják őt, hogy családként élhessenek együtt. Egy személyes vallomással tartozunk az elején. Már régóta segítünk fogyatékossággal élő embereket, hogy önállóan élhessenek és dönthessenek az életükről, de ami Imivel történik, az még számunkra is felfoghatatlan.

Fogyatkozó függetlenség, sokasodó aggodalmak a Kúria körül

Fogyatkozó függetlenség, sokasodó aggodalmak a Kúria körül

justice-2060093_1280.jpg

Több aggasztó jelet is megfigyelhettünk a Kúria körül az elmúlt hetekben. A választási eljárásban hozott egyik döntése miatt a legmagasabb bíróság a politika célkeresztjébe került. Elhangzott olyan állítás is, hogy a Kúria elvett egy mandátumot a Fidesztől. Mindeközben azonban a Kúria egy másik döntésében kifejezetten kedvezményt biztosított a kormány számára. A mérleget megvonva azt látjuk, hogy a Kúria hiába kedvezett a kormánynak a választási időszakban, nem úszta meg a támadásokat.

Levélben kértünk fel nagy elektronikai cégeket, hogy ítéljék el a Telegram oroszországi betiltását

Levélben kértünk fel nagy elektronikai cégeket, hogy ítéljék el a Telegram oroszországi betiltását

1200px-telegram_logo_svg.png

Nemrég betiltották Oroszországban a Telegram nevű, titkosított kommunikációt biztosító csevegőszolgáltatást.  A döntés oka az, hogy a vállalat nem volt hajlandó hozzáférést biztosítani a hatóságoknak a felhasználók személyes üzeneteihez és személyes adataihoz. A tiltásról az orosz bíróság kevesebb, mint 20 perc alatt hozott határozatot, miután a Telegram nem volt hajlandó átadni a titkosítási kulcsokat az orosz médiahatóságnak.

Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulunk a pécsi alapítvánnyal, amit kitiltottak az önkormányzati ingatlanból

Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulunk a pécsi alapítvánnyal, amit kitiltottak az önkormányzati ingatlanból

1916469_209442391076_3260047_n.jpg

Emlékeztek még az Emberség Erejével Alapítvány elleni támadásokra? Ez volt az az eset, amikor több politikus mellett a pécsi közgyűlés is nekiesett a helyi civil szervezetnek, a tanodát üzemeltető, állampolgári neveléssel foglalkozó alapítványnak. Az Emberség Erejével nem hagyta magát és segítségünkkel pert indított Hoppál Péter, Páva Zsolt és a pécsi önkormányzat ellen. Most pedig az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordultunk azért, hogy a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-t tiltsák el a jogsértéstől és kötelezzék őket bírság megfizetésére is, mert nem adták ki termüket az Alapítványnak.

A jó pedagógia nem kirekesztő, hanem gyermekcentrikus

A jó pedagógia nem kirekesztő, hanem gyermekcentrikus

29060955_10160065679440234_3014984657728658623_o.jpg

Miért és hogyan hoznak létre mesterségesen homogén közösségeket az oktatásban, és milyen előnyei származnának az egyénnek és a közösségnek abból, ha a kisebbségi vagy sajátos nevelési igényű gyerekek többségi társaikkal együtt tanulnának? Léteznek-e olyan esetek, melyekben indokolt a sajátos nevelési igényű gyerekek többségtől elkülönítve történő oktatása? A fenti kérdések körbejárásában voltak segítségünkre meghívott szakértőink a harmadik Megafon-est alkalmával.

A túladagolás nem tartozik a rendőrségre

A túladagolás nem tartozik a rendőrségre

screen_shot_2018-02-28_at_15_23_54.png

Tudtad, hogy a túladagolt drogfogyasztóhoz hívott mentősök csak akkor értesíthetik a rendőrséget, ha az ellátásra szoruló személy közvetlenül fenyegeti valakinek a testi épségét? Ehhez képest Szolnokon rutin, hogy rendőr is érkezik a mentővel. Felhívtuk az érintettek figyelmét a jogellenes gyakorlatra, és most az ORFK is kimondta, hogy ez a gyakorlat jogellenes!

Ne azzal védjük meg, hogy megfosztjuk a jogaitól!

Ne azzal védjük meg, hogy megfosztjuk a jogaitól!

screen_shot_2018-04-25_at_17_20_27.png

Lajos egy Pest megyei településen él, szülei halála óta testvérei között ingázva (a nevet megváltoztattuk). Húga napi 8-10 órát dolgozik, kisgyermekére hetente három-négyszer Lajos vigyáz. Ha kell főz, bevásárol, vagy ételt hoz a krisnások ételosztásáról. Ügyeit önállóan intézi, ha szükséges, nagynénje segíti a hivatalos levelek megírásában. Lajos autizmussal és skizofréniával él, kismértékben halláskárosodott is, de eddig elboldogult az életben. Rokonai segítik, megtalálta a fogyatékossággal élő embereket segítő civil szervezeteket, állami támogatásban részesül. Aztán egy kórházi kezelést követően, a kórház jelzésére belépett az életébe a gyámhatóság és megkezdődött a gondnokság alá helyezési per.

Újraszámlálást? Új választást? Egyiket sem?

Újraszámlálást? Új választást? Egyiket sem?

valasztasz.jpg

Napok óta hangos a sajtó és a közösségi média választópolgárok és politikusok követelésétől, hogy számolják újra a szavazatokat, vagy ismételjék meg a választást egyes szavazókörökben. A választási eljárásról szóló törvény valóban tartalmaz ilyen rendelkezéseket, de azok nem feltétlenül ugyanazt jelentik, amire az azt követelők gondolnak, és nem is feltétlenül azzal az eredménnyel járnak, amit várnak tőle.

Ez nem egy lista, ez egy büszke közösség, ami a szabad Magyarországért dolgozik!

Ez nem egy lista, ez egy büszke közösség, ami a szabad Magyarországért dolgozik!

tasz_csopi_1.jpg

Amikor meglátod a neved a Figyelő listáján többféle érzés vetekszik benned egymással. Először nevetsz, aztán dühös leszel, aztán kicsit meg is ijedsz. Nálunk a taszban nagyon különböző élethelyzetben lévő munkatársak dolgoznak. Mást jelent egy ilyen listára felkerülni a három gyerekes családanyának vagy családapának, mást jelent éppen az első gyerekét váró nőnek, és mást harmincas évei elején járó független fiatalnak. Ennek megfelelően mást jelent dühösnek lennünk és megijednünk is. De túl az első riadalmon, egymásra mosolyogva az irodában mindannyian ugyanúgy és ugyanannyira vagyunk büszkék a munkánkra, amit a magyar állampolgárokért végzünk.