Tabusított alkoholizmus

Tabusított alkoholizmus

Óvatos becslések szerint is minden ötödik kamasz nő fel alkoholproblémával küzdő szülők gyerekeként. A téma a jelenség elterjedtsége ellenére is tabunak számít, így a kamaszok segítségkérés helyett jobb híján megpróbálnak szüleik helyett is szülők lenni. A H52 és a Kék Pont most közös csoportot…

A megtévesztés melegágya – új népszavazási szabályozás készül

A megtévesztés melegágya – új népszavazási szabályozás készül

A Kormány a népszavazási eljárás módosítását kezdeményezte, javaslata már csak a zárószavazásra vár. Az új népszavazási eljárás látszólag megkönnyíti az országos népszavazások kezdeményezését. A TASZ álláspontja szerint azonban ezután semmivel sem lesz könnyebb a népszavazást kezdeményezők dolga –…

Gyöngyöspata per: az alapjogi bíráskodástól az alapjogok kifordításáig III.

Gyöngyöspata per: az alapjogi bíráskodástól az alapjogok kifordításáig III.

Blogsorozatunk tárgya a 2011-es gyöngyöspatai események kapcsán a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ellen megindított közérdekű perünkben született első- és másodfokú bírósági ítéletek összehasoníltása. Az első részből kiderült, hogy míg az Egri Törvényszék alapjogi megközelítéssel eljutott ahhoz a…

Uniós források és a fogyatékosügy II.

Uniós források és a fogyatékosügy II.

Előző blogbejegyzésünkben arról írtunk, hogyan kezdett el a magyar állam fogyatékos embereket célzó EU-s programokkal dolgozni, és hogy az induló programok mennyire vették figyelembe a Magyarországra is kötelező erejű, a magyar állam által is vállalt emberi jogi kereteket.  Elemzésünket az…

Gyöngyöspata per: az alapjogi bíráskodástól az alapjogok kifordításáig I.

Gyöngyöspata per: az alapjogi bíráskodástól az alapjogok kifordításáig I.

Blogsorozatunkban a 2011-es gyöngyöspatai események kapcsán a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ellen megindított közérdekű perünkben született első- és másodfokú bírósági ítéleteket hasonlítjuk össze. A két ítélet az alapjogi bíráskodás szempontjából szöges ellentétben áll egymással. Nagy a tétje a…

Meghekkelt drogügyi ülés

Meghekkelt drogügyi ülés

Talán más is találkozott olyan vizsgáztatóval, aki köszönés után be is írta az ötöst, hogy ezt követően fesztelenül beszélgethessen a hallgatóval. Hasonló manővert mutatott be az ENSZ Kábítószerügyi Hivatala is, amikor már a magas szintű találkozó nyitóülésén elfogadta a záródokumentumot. Más…

süti beállítások módosítása