Számítottunk rá, hogy a drogkérdés előbb-utóbb ismét a politikai figyelem átkos-áldásos figyelmének középpontjába fog kerülni, hiszen a türelmetlenség és a rendcsinálás növekvő társadalmi igénye szinte kínálja a politikusok számára az olcsó népszerűségszerzésnek ezt a formáját. A drogkártya a politika jolly-jokere: ha éppen nincs mondanivalód vagy épkézláb koncepciód a szociális és gazdasági problémák megoldásáról, könnyedén tematizálhatod a közbeszédet azzal, hogy egy olyan elutasított és megvetett társadalmi csoport ellen emelsz szót, mint történetesen a drogfogyasztók csoportja. Tiltsuk be, szigorítsunk, vessünk véget – ehhez nem kell hatásvizsgálat, nem kell ész sem, elég a választópolgárt az alantas ösztönszinten megérinteni, beindítani a természetes morális pánikreakciót, mint Pavlov a nyálelválasztást.

Arra azonban nem számítottunk, hogy a drogkártyát a Fidesz-kormányzat első évében éppen az ellenzéki szocialisták veszik elő, és nem pedig a jobboldali konzervatív oldal, amely hagyományosan kezdeményezőbb ezen a területen. Kormos Kata, az MSZP szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján (figyelem: pont vasárnapra időzítették, amikor a sajtó egyébként sem tud sokmindenről beszámolni) hangsúlyozta: az úgynevezett partidrogok népszerűsége annak ellenére is emelkedik, hogy az újabbnál újabb szerek egyértelműen egyre veszélyesebbek az emberi szervezet számára. Az MTI Stop.hu által átvett beszámolója szerint a szóvivő kiemelte: “mára már minden második 18 éven aluli kipróbált ilyen, az interneten törvényesen, alig másfél óra alatt beszerezhető drogot. E szerek elterjedtségét pedig az is jól mutatja, hogy egy átlagos hétvégén mintegy 350 ezren használják azokat” - fűzte hozzá.

Itt álljunk is meg egy szóra. Milyen drogról is beszél Kormos Kata? Nyilvánvalóan a mefedron nevű partidrogról, amely jelenleg még legális, azonban a Kábítószer Listák Szakbizottsága már javasolta a kormány számára a betiltását (a Nol-on már “MSZP: tiltsák be Zsuzsit!” címmel jelent meg cikk erről, utalva a mefedron internetes fórumozók által kitalált fantázianevére). Azok az állítások azonban, amelyeket a mefedronnal kapcsolatban tesz, teljesen légbőlkapottak: valószínűleg Zacher doktor egyik előadásán elhangzott, a média által továbbtorzított adatokról van szó. Tény, hogy a mefedron fogyasztása az elmúlt hónapokban tömegessé vált, azonban azt, hogy hányan próbáltak ki, esetleg hányan fogyasztanak egy adott hétvégén, arról nem tudunk semmi biztosat. Egy epidemiológiai felmérés szerint a budapesti 18 évesek mintegy fele valóban kipróbált valamilyen kábítószert (többségük marihuánát) – ennek az adatnak semmi köze a legális partidrogokhoz! Mindenesetre tök jól hangzik, meg az is, hogy 350 ezren. Olyan szép nagy kerek szám, alig fér el egy hétvégében.  

Az is tény, hogy a mefedron – mivel hatásaiban igen hasonló az egyéb stimuláns drogokhoz, így például az amfetaminhoz vagy a kokainhoz –, mértéktelenül használva igen veszélyes lehet. A drogambulanciákon már megjelentek azok a fiatalok, akik függővé váltak a szertől, a sürgősségi osztályokon pedig azok, akik túladagolták vagy különféle egyéb szerekkel kombinálva kiütötték magukat tőle. Mégis, nem lehet azt állítani, hogy a mefedron “egyértelműen” veszélyesebb lenne az emberi szervezetre, mint a korábban elterjedt stimuláns drogok, például az MDMA vagy az amfetamin, vagy, ne adj Isten, nemzeti kincsünk a pálinka (lásd: A marslakó és a pálinka). Bizonyos szempontból valóban veszélyesebb, mivel a megfelelő tudományos vizsgálatok és fogyasztói tapasztalatok hiányában nem ismerjük a kockázatait, és az ismeretlen mindig veszélyesebb, mint az ismert.

Úgy tűnik, az MSZP szóvivője sokkal többet tud erről a szerről még az EU drogmonitorozó intézeténél is – az EMCDDA nemrég megjelent mefedronnal kapcsolatos kockázatelemzése ugyanis ennél jóval óvatosabb állításokat fogalmaz meg. Felhívja a figyelmet a szisztematikus, epidemiológiai adatok hiányára és az elérhető klinikai adatok, fogyasztói beszámolók korlátozott értelmezhetőségére. Összesen két olyan halálesetet ismer a jelentés, amely kizárólag a mefedron fogyasztásával hozható összefüggésbe, nincs megbízható adat a mefedron akut és krónikus toxicitásáról. Egy angliai telefonos felmérés szerint a mefedron viszonylag addiktív szer: a válaszadók mintegy 30%-a felelt meg a DSM dependencia kritériumának (a fű esetében ez körülbelül 10%). Szintén brit vizsgálatok adatai szerint (ezt a daath.hu internetes felmérésének eredményei is alátámasztják) a fogyasztóknak csupán kis része válik rendszeres használóvá, a többség kizárólag bulik során fogyasztja a szert és semmilyen vagy viszonylag kevés problémát tapasztal a fogyasztás következményeként.

Érdemes megjegyezni, hogy az EMCDDA a kockázatok közt külön kiemeli a “félreértések és tévinformációk” jelentette kockázatot, ezek ugyanis tovább növelik a homályt a fejekben a mefedronnal kapcsolatban. Az MSZP szóvivőjének azon állítása, miszerint “a partidrogok tiltólistára helyezését súlyos egészségkárosító hatásuk mellett az is indokolná, hogy az ilyen szerek befolyása alatt állók egyre több erőszakos bűncselekményt követnek el”, minden valószínűség szerint ebbe a kategóriába tartozik. Az EMCDDA kockázatelemzése hangsúlyozza, hogy bár egyes médiabeszámolók összefüggésbe hozták a mefedron fogyasztását erőszakos bűncselekmények elkövetésével, “ezen beszámolók megbízhatósága tisztázatlan”. Az erőszakot legfeljebb a szabályozatlan piac feletti ellenőrzésért küzdő bűnszervezetek közötti harc okozhat, maga a mefedron éppenhogy csökkenti az erőszakos viselkedésre való hajlamot, akárcsak a pszichofarmakológiai hatásaiban hozzá igen hasonló MDMA. Azzal, hogy a mefedront betiltjuk, valójában teljesen átadjuk a kontrollt a bűnszervezetek kezébe, amelyek számára a konfliktuskezelés egyedüli módja az erőszak. A modern kor drogpolitikájának legnagyobb rákfenéje éppen a szélsőséges megoldásokhoz való ragaszkodás: pedig a totális tiltás és a teljes szabályozatlanság között lennének köztes átmenetek. A végletes ellentétekben, a szélsőségekben való gondolkodás tévútra vezet. Végülis igaza volt Blaise Pascalnak: “amikor valaki a végsőkig hajszol egy erényt, akkor megjelenik a bűn”.

Franjo Grotenhermen német orvos még 2004-ben a The Lancet c. szaklapban szatirikus cikket írt a kannabisz által a politikusokban gerjesztett pszichológiai szorongás szindrómáról (cannabis induced psychological distress syndrom - CIPDS). Amennyiben a kannabisz szót behelyettesítjük mefedronnal, a szindróma leírása tökéletesen illik a mostani a helyzetre is: "A mefedron szorongást, nyugtalanságot és dühöt válthat ki politikusokból. A mefedron által gerjesztett pszichológiai szorongás szindróma (mephedrone induced psychological distress syndrom - MIPDS) következményei közé tartozik a politikai és jogi szabályozás terén megnyilvánuló túlreagálás, illetve a mefedron használat és abúzus közötti különbség érzékelésére való képtelenség."

Mire a mondanivalója végére ért, talán már a szóvivő is érezte, hogy az elrettentő célból torzított adatokat és a rend- és tiltáspárti szöveget ellensúlyozni illene, ezért hozzáfűzte: “a drogfogyasztás hatékony megelőzésére legalább akkora figyelmet kell fordítani, mint azok betiltására”. Bár hatékony egészségre neveléssel valóban el lehet érni, hogy a droghasználat egyéni és társadalmi szinten kevesebb ártalommal és kockázattal járjon, talán még azt is, hogy némileg kevesebben próbáljanak ki egy adott szert, magát a drogfogyasztást, illetve az emberiség kémiai tudatmódosítás iránti igényét azonban nem lehet gyökeresen kiirtani. A megelőzés hatékonyságát pedig a tévinformációk közlése, a morális pánikkeltés és elrettentés éppenhogy veszélyezteti és nem erősíti. Maga a mefedron már önmagában is a tiltó drogpolitika által kreált drog: diadalútja egyenesen következik az Ecstasy-piac hatóságilag vezérelt repressziójából és a drogpiac új designer-szerek iránti igényéből. A probléma éppen az, hogy a társadalmunk nem hajlandó őszintén szembenézni ezzel az igénnyel, azzal, hogy a drogpiac elsősorban kereslet által fenntartott piac, márpedig a kereslet és a kínálat törvényei jóval erősebbek, mint bármilyen büntetőtörvénykönyv. Miközben a drogmentes világot hajszoljuk, csak egyre újabb és újabb problémákat generálunk magunknak. Ahhoz hasonló fordulatra lenne szükség a drogpolitikában, mint amit az alkoholtilalom feloldása jelentett az Egyesült Államokban a 30-as évek elején. Nem értek egyet az MSZP szóvivőjével: a megelőzésre, a kezelésre, az ártalomcsökkentésre és úgy általában az egészségfeljesztésre SOKKAL nagyobb hangsúlyt kellene helyezni, mint a tiltásra vagy a büntetőjogra.

Sárosi Péter